I. rész

Az immár szélesen hömpölygő Duna Báziásnál (románul Baziaş, németül Baziasch, szerbül: Базјаш) hagyja el az Alföldet. Báziás egy apró csempész- és halászfalu, ahol már csak a víztorony emlékeztet arra, hogy ez a település volt egykor a vasút végpontja és a dunai magyar hajózás egyik legforgalmasabb kikötője. Itt rakták hajóra a Bánsági hegyvidék bányáinak, kohóinak és üzemeinek termékeit, valamint a gabonakonjunktúra idején a Bánsági alföldet oly gazdaggá tévő terményeket. Itt kezdődik a folyó bal partján az Aldunai-hegyvidék, majd kicsit lejjebb, Galambócnál pedig a jobb oldalon is felgyűrődnek a hegyek. Ezzel meg is érkeztünk utunk egyik nevezetes pontjához.

Galambóc (Kolumbács) vára: A vár a Duna jobb partján, a déli oldalon egy kiszögellő sziklaormon áll. Valamikor a XIV. században épült. Elődje egy római őrtorony volt, amelyet Kolumbáriának hívtak. A Honfoglalás után Keve vezér országrészéhez tartozott az egész vidék, amely az egységesülő ország részévé csak Szent István király idejében, Ajtony legyőzése után lett. Az aldunai végvárrendszer része volt. Sok csatát, ostromot látott. 1334-ben Róbert Károly hódította vissza a szerbektől. A törökök először 1391-ben Bajazid szultán vezetésével foglalták el, azonban Perényi Péter hamarosan visszafoglalta. Legnevezetesebb ostroma azonban Zsigmond király idejében volt. Történetünk 1426-ban kezdődik, amikor Ozorai Pipo a vár falai alatt hatalmas győzelmet aratott a török felett. Ekkor a várat egy szerződés értelmében átadták Brankovics György szerb despotának, akinek halálát követően 1427-ben vissza kellett volna adni a magyar koronának. A vár áruló szerb kapitánya azonban 12000 aranyért eladta a törököknek. Ekkor – mivel a török a várból folyamatosan fenyegette a magyar délvidéket – Zsigmond parancsára 1427-28 telén a bal parton felépült Szent László vára, amely akkoriban a legerősebbnek számított az Alduna-vidékén. Innen kelt át 1428 áprilisában Zsigmond vezetésével a 25000 főt számláló magyar sereg a Galambóci vár ostromára. Az ostrom majdnem sikerrel végződött, de végül a csatatérre óriási túlerővel megérkezett Murad szultán is. A magyar király életét csak a hajóhaddal harcoló Rozgonyiné Szentgyörgyi Cecília (Rozgonyi István temesi főispán felesége) mentette meg. Erről az eseményről Arany János „Rozgonyiné” címmel gyönyörű balladát írt. Végül a várat csak Kinizsi Pálnak sikerült 1483-ban - a kenyérmezei csata után négy évvel - visszaszereznie. Ezután hosszú béke következett az országban, míg Szulejmán hadai újból magyar földre léptek. Ma már csak a romok közt süvítő szél és az esti tűz mellett elmondott regék emlékeznek a régmúlt időkre.

Galambóc vára

E regék közül talán a legismertebb a kolumbácsi légy története, mely szerint egykoron Szent György (a románok szerint Jorgován vitéz) itt ölte meg a sárkányt, amelynek feje a Szent László vár alatti egyik barlangba hullott. A barlangból azóta minden tavasszal milliószámra rajzanak az emberre, állatra egyaránt halálos veszedelmet jelentő legyek. Ma már megfogyatkoztak a legyek, de a vár alatt a hegyoldalban meg lehet nézni a Legyeslyuk (románul: Gaura cu Musca) nevű barlangot.

Másik közismert rege a Babakáj (törökül: Nagyapó) szikla legendája. A szikla a Duna medréből áll ki. Egykoron ötven méter magasra emelkedett ki a Duna vízéből, de ma már a duzzasztás miatt csak a csúcsa látszik. A rege szerint akkoriban a vitéz Mehmed pasa volt a galambóci vár kapitánya. Háremének legszebb hölgye a szerb Miléna volt. Miléna a pasa engedélyével minden éjjel az elhagyatott Babakáj sziklához csónakázott ki sétálni. Egyszer, amikor a pasa épp háborúban volt, itt találkozott a szemközti magyar vár kapitányával, Demeterrel. A fiatalok szerelembe estek. Amíg a pasa a háborúban volt, minden éjjel a sziklán találkoztak. Ehhez a fiatal kapitánynak minden éjjel a Duna legveszélyesebb szakaszán kellett átkelnie, amely a szikla és a Szent László vár között húzódott. Amikor a pasa hazatért a háborúból és fülébe jutott az eset, éktelen haragra gerjedt és bezárta a lányt a vár legmagasabb tornyába. Demeter megtudván ezt egyik éjjel áthajózott a másik partra. Betört a hárembe és elrabolta a lányt. A pasa azonban utánuk ment és a sziklánál utol is érte őket. Megölte Demetert, majd Milénát odaláncoltatta a szikla legmagasabb csúcsához. Ott halt meg szerencsétlen. Csendes nyári éjjelen ma is lehet hallani a lány sóhajtását, ahogy siratja kedvesét.

A Babakáj szikla

Ha fölmászunk a Galambóci vagy a Szent László vár ormára ma is gyönyörű kilátás tárul elénk. Nem árt óvatosnak lennünk, mivel az egész Alduna mentén sűrűn találkozhatunk viperákkal! Rég nem szaggatja már a vár ormán a keresztény vitézek zászlaját a szél. Alant látjuk a Dunából kiálló sziklacsúcsot, a Duna túlpartján a szemközti várat, és nyugat felé az egykor hét km hosszú, elsüllyesztett Ómoldva sziget maradványait. Ennél a résznél  három kilométer szélességűre duzzad a Duna, majd kelet felé megkezdődik a hömpölygő folyam legszebb és legizgalmasabb szakasza.

Következő megállóhelyünk kicsit lejjebb, az Alibégnél az ún. Baross emléktábla. Baross Gábor, a „vasminiszter” idejében végezték el az Alduna szabályozását, melynek során hajózó csatornákat robbantották ki a Duna medrében és a legveszélyesebb szakaszokon megoldották a hajók mozdonnyal való vontatását. A márványtábla 10x7 m-es és a következő felirat van rajta:

”Az Al-Dunai vaskapunak és a többi zuhatagnak az MDCCCVIII évi 26-ik t. cikkelye által elrendelt szabályozása megkezdetett I. FERENCZ JÓZSEF uralkodása alatt gróf SZAPÁRY GYULA miniszterelnök idejében bellusi BAROSS GÁBOR kereskedelemügyi miniszter által 1890 évi szeptember 15-én. Isten áldása legyen e művön és megalkotóin!”

A Baross emléktábla

Ma már 100 km-es szakaszon kényelmes országúton járhatjuk be autóval vagy kerékpárral az Alduna legszebb részeit.

Néhány km-rel lejjebb, Drencova falunál egy vár pártázata emelkedik ki a felduzzasztott vízből. Ez volt valaha Drenkó vára. Sajnos a Duna vize gyorsan pusztítja, valószínűleg néhány év múlva már csak az örvénylő habokat látjuk a helyén. Drenkó a magyar királyi végvárrendszer része volt. Thököly 1693-ban itt szállt partra, hogy megszervezze a kuruc szabadságharcot. Drenkó alatt kezdődött és Háromtorony (Tricule) erődig tartott az Aldunának az a sellőkkel szabdalt szakasza, amely a XIX. század mérnökeit a legnagyobb kihívás elé állította. Ezt a szakaszt nevezték Klisszurának. Mindjárt Drenkó alatt egy keresztben álló sziklapad, mint egy fenékküszöb, felduzzasztotta a Dunát és itt a víz egy kilométernyi szakaszon 80 cm-es eséssel zúdul meg, teljesen lehetetlenné téve a hajózást. A következő nevezetes hajózási pont a jobb oldalon emelkedő Grében fok volt. Itt szorító gátat és hajózó csatornát kellett építeni.

A legutolsó nagyobb akadály a Juc sellő volt három km-rel a Háromtorony alatt. Itt is egy sziklapad állt a hajók útjában. Ezeket ma már csak régi fotókon láthatjuk, mindet elnyelte a felduzzasztott folyó. Úgy ahogy elnyelte Háromtorony (Tricule) várának legalsó tornyát. Ma már csak az egyik felső torony és egy másiknak a fele látható erősen alámosva a Duna vízében. A vár 1970-ben még teljes épségében állt. Az akkori régészeti kutatások szerint valamikor a XIII. század második fele és a XV. század eleje között épült és a XVIII. századig volt használatban. A vár alatt a folyó nagy kanyart vesz, majd északkeleti irányba fordul. Innen a Kazán-szorosig szélesen hömpölyög.

Háromtorony (Tricule) vára

Kovács Attila