Az egyszerű élet titka
2014/02/06 14:37
2189 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Életünk döntések sorozata, sőt Sartre szerint az ember egyenesen „választásra van ítélve”, és pillanatról-pillanatra építi fel magát. De belegondoltál-e már abba, milyen egyszerű lenne az élet, ha minden ésszerűen, előre lefektetett szabályok és jól ismert és követhető normák szerint történne? Mennyi gondtól szabadulhatnánk meg. De egyáltalán elképzelhető-e ilyen állapot, és ha igen, nem tekintjük ezt utópikusnak? Kantnak erről egészen sajátos véleménye van.

immanuel-kant-vertical Egy különös személyiség

Kant (1724-1804) Königsbergben született polgári családban. A hagyományos klasszikus neveltetést és oktatást a Collegium Fridericianumban szerezte, majd 1740-ben beiratkozott a königsbergi egyetemre, ahol az orvosi és teológiai tanulmányok mellett leginkább a matematika és a metafizika problémái foglalkoztatták. 1755-ben megvédte a metafizika elveiről írott disszertációját, aminek köszönhetően felhagyhatott a házitanítóskodással, és a helyi egyetem magántanáraként dolgozott. Ifjú éveiben kedvelte a társasági életet, később azonban kimért, szigorú napirend szerint élt: minden nap ugyanabban az időpontban indult szokásos sétájára – kivéve a francia forradalom kitörésének hírekor, illetve az Emile olvasásakor – emiatt a königsbergiek hozzá igazították órájukat. Emellett hajnalban kelt, s késő estig szisztematikus rendben végezte napi teendőit. Szülővárosát a hagyomány szerint soha nem hagyta el. Pályáját két nagy korszakra különítik el: az ún. kritika előtti (1746-1760) és a kritikai (1770-1790-es évek közepe) korszakra.

A feltétlen kötelesség apostola

Kant alapvető törekvése az volt, hogy olyan etikai alapelvet fogalmazzon meg a tiszta ész elvárásai alapján, illetve a ráció korlátainak figyelembevételével, amely nem érzületetikai megalapozottságú (nem a moral sense-n alapul), melyet nem a jutalom vagy az érdek generál, hanem a feltétlen kötelességből fakad. Az így kialakítandó erkölcsi maxima létrehozásakor azonban figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy az ember ugyan ésszel és értelemmel felruházott lény, ám egyszersmind ki van téve az ösztönök, vágyak, érzelmek, érdekek befolyásának is. A gyakorlati törvény (erkölcs) tehát csak akkor lehet hatékony, ha az ész határozza meg az akaratot, és az így előálló etikai parancs egyetemessé és általános érvényűvé tehető. Ezek az imperatívuszok, melyeknek két típusát különítette el.
A hipotetikus imperatívusz olyan erkölcsi törvény, amely burkoltan vagy nyíltan, de mindig valamilyen feltételhez köti a parancs betartását. Pl. „Ha fontos számodra, hogy az emberek becsüljenek, ne hazudj!”

immanuel-kant-bench-horizontal

Ezzel szemben a kategorikus imperatívusz nem tartalmaz semmiféle feltételt, nem teszi feltételessé semmilyen cél vagy vágy, hanem kötelességszerűen betartandó parancs. Ebből adódóan „kategorikus imperatívusz tehát egyetlen egy van”. „cselekedj ama maxima szerint, melyet követve egyúttal azt is akarhatod, hogy maximád általános törvény legyen.” (Immanuel Kant: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése, Gondolat K. Bp., 1991, 52.)
Mivel a kategorikus imperatívusz a „legáltalánosabb érvényű” kell, hogy legyen, és meg kell felelnie az ellentmondás logikai törvényének is, így tovább konkretizálja Kant a korábbi megfogalmazást:

„cselekedj úgy, mintha cselekedeted maximájának akaratod révén általános természettörvénnyé kellene válnia.” (Uo. 53. Kiemelés tőlem)
Kant azonban a kategorikus imperatívusz ismérveinek bemutatásakor szükségesnek tartja kiemelni, hogy egy cselekedet csakis akkor tekinthető morálisnak, ha mi fogalmazzuk meg, értelmünkkel belátjuk, és akaratunk által is el/megfogadjuk, vagyis az általános természettörvényként kezelt a priori elv interiorizáltan jelentkezik számunkra mint „az emberi cselekedetek szubjektív elve”.(Uo. 61.)

De ezek a kitételek még megengedhetnék olyan imperatívusz megfogalmazását, mint „Mindig tartsd szem előtt a saját érdekedet!” Miként oldja fel ezt az ellentmondást Kant?

800px-Kant_doerstling2

Kötelességetika (deontológiai etika)

Mivel az egyes ember mint eszes természet (vagyis „személy” és nem „dolog”) öncélként tételeződik, mindazonáltal ez a kitétel minden egyes eszes lényre egyaránt vonatkozik, ebből adódóan a gyakorlati elvnek, „az emberi akaratra vonatkozó kategorikus imperatívusznak” szükségképpen és objektíven kell vonatkoznia minden egyes racionális lényre is. „A gyakorlati imperatívusz tehát a következő lesz: Cselekedj úgy, hogy az emberiségre, mind a saját személyedben, mind bárki máséban mindenkor mint célra, sohasem mint puszta eszközre legyen szükséged.” (Uo. 62.) Vagyis amikor az egyes erkölcsös ember felismeri önnön értékét, egyszersmind fel kell ismernie ugyanezt a többiekben is. Mert ellenkező esetben, vagyis, ha eszköznek tekintené a másikat, akkor egyúttal lerombolná a másik cselekvőképességét. Ezek lényegében olyan alapjogok, amik természeténél fogva minden embert egyaránt megilletnek.

Kant a fenti formula megfogalmazásakor kiemeli, hogy a kötelesség vezérelte akarás révén az ember megszabadul az ad hoc jellegű érdek béklyójától, ezáltal búcsút mondhat a hipotetikus imperatívusz korlátainak. Miután az egyéni akaratban felismertük az univerzális horizont lehetőségét, Kant megadja a harmadik formulát is, mely a természeti törvények heteronómiájával szemben biztosítja az autonóm emberi akarat (érdek) érvényesülését, ami az emberi szabadság alapfeltétele: a kategorikus imperatívusz „minden eszes lény akaratának mint általános törvényhozó akaratnak az eszméje”. (Uo. 65.)

Az ember ugyan a kötelességetika fenti formulái szerint egy általános, a priori erkölcsi törvény birtokosaként büszkélkedhetik, ám Kant nem győzi hangsúlyozni, hogy az emberi méltóság csak az alábbiak tudatában nyerhet értelmet: „… a morális imperatívusz feltétlen gyakorlati szükségszerűségét nem értjük meg ugyan, felfogjuk viszont felfoghatatlanságát; s ez minden, amit megkövetelnünk illik egy olyan filozófiától, amely elveiben az emberi ész határáig törekszik eljutni.” (Uo. 101.)

További érdekes oldalak:

  • Immanuel Kant: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése, Gondolat K. Bp., 1991
  • 33 híres bölcseleti mű, Móra K. Bp. 1995
  • Wolfgang Schlüter: Immanuel Kant, Magyar Könyvklub Bp., 2002
  • Three Minute Philosophy - Immanuel Kant

Farkas Zoltán cikke