Barangolás az Erdélyi szigethegység tájain I. rész
2016/01/22 22:53
1098 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Erdélyi hegyalja – A gyulák, vajdák és fejedelmek földjén.

A következő sorozatban a Romániához csatolt országrészünk Erdélyi szigethegységhez kapcsolódó területeit járjuk körbe. Az első részben Erdély egykori központja, Gyulafehérvár körül teszünk egy rövid sétát. Kiemelve azokat a pontokat, amelyek nem elsődleges célpontjai a turizmusnak és ezáltal kissé perifériára szorultak a köztudatban.

A most górcső alá vett vidék magyar lakossága az 1784-es Horea féle öldöklésnek és az 1848-49-es pogromnak esett áldozatául. Így erre magyar szóval csak ritkán, többségi magyar településsel pedig még ritkábban találkozhatunk.

Mielőtt a Maros elérné a Kenyérmezőt, - ahol Kinizsi nevének hallatára már reszketett a török lába - egy hajdani ikervárost találunk a folyó két partján. Egymással szemben épült Borberek és Alvinc. Ma már nehéz elképzelni, hogy egykoron milyen nyüzsgő magyar városok voltak ezek, de a figyelmes utazó még megtalálja a múlt roskadozó emlékeit. Képzeletbeli utazásunkat Borbereken kezdjük. A községgé silányodott település fölött a Várhegyen még kivehetőek az egykori erődítés - Zebernik várának - falai. A Várhegyről kapta a városka a nevét is, Burgberg – Borberek. Vész idején, amely errefelé sűrűn előfordult, ide menekült a két város lakossága. Lent a Maros mentén még láthatjuk a régi templom omladozó falait, amit a jelen kor lelkes fiatalsága próbál megmenteni az enyészettől.

De menjünk át a hídon. S máris elénk tárul Alvinc legjelesebb emléke, a Martinuzziról - az építtetőről (1546) - elnevezett várkastélynak az idővel egyre nehezebben dacoló romja. Már csak falai állnak annak a szobának, ahol a Keleti Magyar Királyságot megálmodó és annak alapjait lerakó barát Castaldó olasz pribékjeinek áldozatául esett (1551). Birkák legelnek azokban a szobákban, ahol Bethlen Gábor egykoron erős kézzel kormányozta a Fejedelemséget. De nyomot hagytak itt Rákóczi kurucai, a ’48-as idők is. A XVIII-XIX. században az erdélyi püspökök kedvelt nyaralóhelye volt. Ha az út túloldalán lévő, mára balkáni stílusban felújított egykori Horváth - Inczédy kastély előtt tovább megyünk, rövidesen meglátjuk az üresen álló református erődtemplomot. Eredetileg ez az egykor három hajós bazilika volt a város plébánia temploma. Az egykori templomból mára csak az óriási főhajó és a szentély maradt meg, de jól kivehetőek az egykori mellékhajók nyomai is. A kicsi torony csak későbbi ráépítés eredménye. Alvinc volt az erdélyi protestáns mozgalom egyik központja is. Az akkori jelentős szellemi életről mára csak az egykori források mesélnek.

01_az_alvinci_martinuzzi_var_romjai Az alvinci Martinuzzi vár romjai

A Maros mentén néhány kilométerrel feljebb az Ompoly torkolatánál máris Erdély szívében, Gyulafehérváron találjuk magunkat. A Honfoglalástól a polgárosodásig itt volt Erdély központja. Az egykori római romok között előbb az erdélyi gyula rendezkedett be. Szent István 1009-ben itt alapította meg a ma is meglévő Erdélyi Püspökséget. Majd az ezt követő ezer év viszontagságai mind nyomot hagytak a figyelmesen szemlélődő számára. Az egy évszázada még többségben lévő magyarság mára gyakorlatilag a püspökség alkalmazottaira szorult vissza. Ne csak a vár műemlékei között nézelődjünk, hanem menjünk le a városba is. Még fellelhetők a polgárosodás nyomai.

02_a_szent_mihaly_szekesegyhaz_gyulafehervaron A Szent Mihály székesegyház Gyulafehérváron

Tovább haladva az Ompoly völgyén felfelé, hamarosan elérünk Erdély legjelesebb borvidékére, az Erdélyi Hegyaljára. Itt manapság már csak elvétve hallunk magyar szót.

Néhány település viszont legalább nevében még magyar. A lakosság döntő többségét 1848-ban a románok legyilkolták, a megmaradottak nagy része elvándorolt.

Hegyalja legdélibb és a középkorban legjelentősebb települése Magyarsárd. Itt az Ompoly völgyén fölfelé haladva juthatunk utunk következő állomására a híres Aranynégyszögbe. Egyelőre maradjunk Hegyalján. A község központjában találjuk a templomerőd romját. Eredetileg három hajós román kori bazilika volt. Erődfalait a magyarigenivel és a boroskrakkóival együtt a török betörések elhárítására a XV. században építették. Menjünk tovább a híres hegyaljai úton, a Via Magnán.

A következő település Magyarigen. 1206-ban II. András király először ide és a szomszédos Boroskrakkóba telepített német hospeseket. Egykoron mezőváros, a Hegyalja központja. Bod Péter itt írta Magyar Athenas című munkáját. Itteni munkájával két évtizedre az erdélyi magyar kultúrtörténet egyik központjává tette az akkori mezővárost. 1781-83 között épült gyönyörű barokk református temploma. A templom méreteiből is látszik az egykori közösség létszáma és gazdasági ereje. 1848-ban a románok a falu teljes férfilakosságát lemészárolják. Ma itt is csak a lelkész és néhány idetelepített család képviseli a magyarságot.

Királypataka legérdekesebb látnivalója a Kecskekő. Itt állott egykoron Kecskekő (Kecskéskő) vára. A hegyről belátni az egész vidéket. A mondák szerint innen ered Tündér Ilona és Árgyélus királyfi története. Csillagos nyári estén a hegy ormán nézelődő vándor talán láthatja virágba boruló aranyalma fát is, de ha mégsem, a ma is ott fészkelő hollókat egészen bizonyosan hallani fogja és ha elég erős a képzelet hatalma, lehet hogy egyszer az egyik át is változik Tündérszép Ilonává. A vár valószínűleg már a Tatárjárás előtt is létezett. Kitűnő fekvése miatt a királyság alatt folyamatosan használatban volt, míg 1512-ben II. Ulászló leromboltatja. Ez nem sikerülhetett túl jól, mert a későbbi századokban is fel - feltűnik a történelemben. Fennállásának legmegrázóbb története az, hogy az elvakult vallásháborúk idején, 1602-ben negyven a hitét megtagadni nem akaró reformátust innen vetettek a mélybe.

03_kecskeko Kecskekő

Boroskrakkó a Hegyalja egy másik kiváltságos városa volt. A mai román egyenfaluból kiemelkedik egykor három hajós templomának gyönyörű tornya. A templom kulcsát a magyarigeni lelkésznél lehet megkapni. A  község története megegyezik az előzőekben említett települések történetével. Aki erre jár, helyezzen el egy koszorút a mai rendőrség udvarán található tömegsír közelébe, ahová az 1848 őszén legyilkolt 125 magyart temették.

04_a_boroskrakkoi_ref_templom A boroskrakkói református templom

Alsógáldon a Kemény kastély őrzi az egykori nagyságot. Jelenleg elmegyógyintézet működik benne. Nem látogatható. Dicső múlt, keserű jelen. Határában a Gáldi szorost az Érchegységből lezúduló fürge patak vájta a hófehér sziklába. Érdemes egy túrát tenni kies környékén.

Vajasdon találjuk Hegyalja egyetlen fennmaradt magyar közösségét. Ez annak köszönhető, hogy az itteni férfiak kiváló katonák hírében állottak és ’48-ban a románok nem merték megtámadni a falut. Aki hátborzongató történetekre vágyik, itt még hallhat a prikulicsról, lüdércről vagy a Kecskekő legendájáról.

Ezzel be is fejezzük utunk első részét. A következő alkalommal Nagyenyed környékével ismerkedünk meg.

Kovács Attila