A csipke tulajdonképpen egy olyan díszítés, mely mintázatát a kontúrok övezte "űrökből" nyeri: szerkezete leginkább a sejtek elrendezésére hasonlító fonalháló. A csipke abban tér el a többi díszítésre szolgáló textíliától, hogy míg a többi mintát a kész anyagra viszik fel (pl. hímzéssel, festéssel), hanem az anyagból magából készül a minta. Ilyen értelemben a csipke az origami távoli "rokona", legalábbis abban az értelemben, ahogy az origamiban a papír, azaz a hajtogatás anyaga válik egyben az alkotás tárgyává.
A csipke, e szimmetrikus pókhálókra emlékeztető mintázat elkészítése nagyon sok munkával jár. Aszerint, hogyan, milyen eszközök segítségével születik a minta, megkülönböztethetünk varrott, horgolt, kötött és vert csipkét. Mivel a varrott csipkét tűvel készítik, ezért tűcsipkének is szokás nevezni. A varrott csipke Itáliából indult el hódító útjára Európában. Fehér lenfonalból készítették a varrott csipkét egyetlen szállal, a gomblyukvarrás öltéseit alkalmazva. A sokkal bonyolultabban készülő vert csipke ezzel szemben több fonallal készül. A vert csipkét verőpálcákra fűzött szálakkal készítik úgy, hogy egy henger alakú párnán gombostűvel kialakított mintákat fonják, szövik, csavarják körbe a fonállal.
A legkeresettebb varrott csipke Franciaországban és Itáliában, a legmívesebb vert csipke Flandriában készült. Csipkéből születtek a barokk kor emblematikus gallércsodái és a patyolatfehér ágyneműk szegélydíszei is. Ám nemcsak méregdrága csipkékkel találkozhatunk az ódon festményeken, de a mindennapok polgárasszonyainak toalettjén és szalonjainak berendezésén is. Ezeket a csipkéket persze nemegyszer maguk a háziasszonyok készítették - legegyszerűbben horgolással.
Magyarországon a XVI. században, a reneszánsz idején terjedt el a csipkekésztés technikája. Meglehetősen megkésve érkezett el hozzánk ez a módszer, ugyanis addigra Nyugat-Európában már híres manufaktúrák termelték ipari formában a míves csipkét. Híres volt a velencei, a milánói és a burgundi csipke. Hazánkba német közvetítéssel került a csipkevarrás, -horgolás és -verés technikája, ami először a felvidéki bányavárosokban terjedt el. Így vált híressé elsőként a gömöri csipke. Ám hamarosan követte a csetneki és a halasi csipke is. Amilyen gyorsan elterjedt hazánk tájain a csipkeverés tudománya, olyan változatos motívumrendszere alakult ki: leggyakoribb mintája az életfa, a pávatollas összetett virágzat, a gránátalma és az indás díszítés.
A leghíresebb hazai csipkénk a Kiskunhalason készülő halasi csipke. A 19. század végén megnőtt az igény a kézművesipari termékekre, ugyanis a gépi gyártás következtében olcsó tömegcikkek árasztották el piacot. Az uniformizmus antitéziseként jelentkezett a szecesszió korában a természetes anyagok és egyedi termékek utáni növekvő kereslet. Ezt a "hullámot" lovagolta meg Dékáni Árpád is, aki a magyar háziipari mozgalom elindítója volt. Ugyanakkor neki köszönhetjük azt is, hogy megszülethetett az új varrott magyar csipke. 1902-ben, az első halasi csipkék motívumait is maga Dékáni Árpád tervezte meg. A halasi csipke egyedi jellegzetessége, hogy nagyon erősek a kontúrjai. A motívumok belsejét szövőöltéssel töltötték ki, aminek a következtében a csipke anyaga a legfinomabb batiszthoz lett hasonlatos.
A halasi csipke nemcsak hazánkban hódított, de "bevette" Londont és Párizst is. 1936-ra a halasi csipke igazi világmárka lett. Bár az 50-es és 60-as években továbbra is népszerűségnek örvendett, a 80-as években a márka léte került veszélybe. A 1992-ben jött létre a Halasi Csipke Alapítvány, aminek a célja a magyar csipkevarrás felvirágoztatása volt. Sikerült megmenteni a Csipkeházat, amit az óta már szépen renováltak is. A halasi csipke talán újra készen áll a világ meghódítására...
