Egy középkori vaslady élete
2014/07/21 12:37
1784 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Aquitániai Eleonóra (1122-1204) a középkor azon kevés nőalakjainak egyike, aki jelentős szerepet játszott kora politikai és kulturális életében. Az aquitániai hercegi udvar szellemisége, ahol gyermekéveit töltötte, tisztelettel és nagyobb szabadsággal ruházta fel a nőt. Mindez éles ellentétben állt azzal a középkori egyház által diktált, általánosan uralkodó nézettel, miszerint a nő alsóbbrendű lény, akit gyanakvással és megvetéssel kell kezelni. Eleonóra erős egyéniségével, intelligenciájával felülemelkedett kora előítéletein.

346px-EleanorAkvitanie1068

Házasságkötés VII. Lajossal

Apja, X. Vilmos, Aquitánia hercege, valamint Poitiers és Saintogne grófja Nyugat-Európa egyik leghatalmasabb és leggazdagabb nagyura volt. Úgy gondolta, hogy leánya és tartományai akkor lesznek leginkább biztonságban, ha Capeting-uralkodó védelmezi őket. Ezért 1137-ben tárgyalásokat folytatott VI. Lajos francia királlyal leánya és a trónörökös házasságkötéséről. Kikötötte viszont, hogy öröksége egyedül Eleonóra tulajdona marad és megőrzi autonómiáját. Még ebben az évben a herceg Compostelába zarándokolt, ott megbetegedett és nem sokkal később meghalt. VII. Lajos és Eleonóra esküvőjét 1137 júliusában, Bordeaux-ban tartották. Ezután Poitiersben Aquitánia hercegévé és hercegnőjévé avatták a fiatal párt, akik ekkor kapták a hírt, hogy VI. Lajos elhunyt. Így Eleonórát még ez év karácsonyán ünnepélyesen Franciaország királynéjává koronázták.

Louis_vii_and_alienor

A házasság problémái

VII. Lajos a feljegyzések szerint rajongva szerette feleségét, s igyekezett mindenben a kedvére tenni. Viszont az ifjú királynőnek már kezdettől fogva nem sok öröme telt a nála csupán egy évvel idősebb, még szinte gyermek férjében. Annál is inkább, mivel Lajos mély vallásosságában erősen hajlott az önsanyargatásra, és sok tekintetben szinte kolostori életet élt udvarával együtt. Az aquitániai hercegnő nem ilyen életmódhoz volt szokva, hanem fényűzéshez, zenés-táncos ünnepségekhez, ragyogó ruhákhoz és drága ékszerekhez.

374px-Vase_de_cristal_d'Aliénor Eleonóra ezt a hegyikristály vázát adta a férjének házasságkötésükkor

Életét az is megnehezítette, hogy a királyi udvar állandóan úton volt, férje egyik birtokáról a másikra vonult, hogy ellássa uralkodói teendőit. A sok utazás közepette Eleonóra tíz év alatt talán csak háromszor látogathatott el szülőföldjére. Némely szerzők szerint a királynő trubadúrokat hívott az udvarba, ezáltal ő honosította meg a szerelmi költészetet Észak-Franciaországban.

Arról is írnak a középkori szerzők, hogy olyan bíróságokat hívott össze, ahol szerelmi ügyekben döntöttek. Inkább arról lehetett szó, hogy Eleonórát is, ahogyan más előkelő hölgyeket is, néha megkérték a költők, hogy ítélkezzen(ek) egyes szívügyekben, de ez még közel sem szerelmi törvényszék.

A királyné első terhességénél egy baleset miatt elvetélt és hosszú ideig nem esett teherbe. Amikor pedig végre áldott állapotba került, rendre lányoknak adott életet. Emiatt valószínűleg nehezteltek rá a király és a főurak is, mivel a fiú örökös hiánya trónviszályokkal, esetleg külső támadásokkal sújthatta a királyságot. Eleonórának még akkor is lelki megrázkódtatást jelentett, hogy nem tud kötelességének eleget tenni, ha ő maga nem tehet a dologról. Ebből is világosan kitűnik, hogy ebben az időben a nőknek csak a házasság útján történő politikai érdekérvényesítésben és a gyerekszülésben volt jelentős szerepük.

Szentföldi zarándoklat

1146-ban a királyi pár zarándokútra indult a Szentföldre. VII. Lajost valószínűleg az indíthatta a kereszt felvételére, hogy erős keresztény hitéből kifolyólag bűntudata támadt minden, a kormányzáshoz szükséges katonai megmozdulása után. E döntés meghozatalában az is közrejátszhatott, hogy fivére, Fülöp korai halála miatt nem tudott eleget tenni fogadalmának, miszerint elzarándokol a Szentföldre.

Kérdéses, hogy a királyné miért vállalkozott erre a veszélyes és asszonyok részéről ez időben meglehetősen szokatlan lépésre. Nem valószínű, hogy Eleonórát is vallásos áhítat vezette, mint férjét, elképzelhetőbbnek tűnik, hogy inkább kalandra és feltűnésre vágyott.

Erről a zarándoklatról sok mendemonda keringett akkoriban. Például az is, hogy az aquitániai hercegnő szerelmi viszonyt folytatott nagybátyjával, Rajmunddal, aki Antiochia fejedelme volt. Franciaország királynőjét hírbe hozták a keresztes hadak ellen harcoló Szaladin szultánnal is. A királyi párnak csak sok viszontagság árán sikerült visszatérnie hazájába. Amikor hazafelé tartottak, megtámadták őket a felbőszült bizánciak. Eleonórát foglyul ejtették, de a szicíliai királynak sikerült kiszabadítania.

A házasság vége

A trónörökös hiányának problémája azonban egyre sürgetőbbé vált. 1152-ben kimondták a király és a királyné válását azon az alapon, hogy közeli rokonok. Az előkelők próbálták elkerülni ennek bekövetkeztét, hiszen féltették a jelentőségteljes hozományt: a virágzó tartományokat. VII. Lajos mégis szorgalmazta azt, mert félt, hogy trónörökös nélkül hal meg. Útjaik tehát különváltak.

További érdekes oldalak:

Farkas Judit cikke