Egy ősi módszer árvíz ellen
2013/06/11 13:24
1877 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A mostani, minden rekordokat megdöntő dunai áradás okán sokszor szóba kerül, hogy mit lehetne tenni ez ellen. Magasabb gátakat építeni, több mobilgátat telepíteni vagy még több homokzsákot egymásra pakolni? Ezek mind csupán tüneti kezelései a problémának. A megoldás sokak szerint a természetes állapotokhoz közelítő fokgazdálkodáshoz való visszatérésben rejlene. De mi is az a fokgazdálkodás?

Jó a halaknak, jó az embereknek

A fok eredeti földrajzi fogalma napjainkra kikopott a köztudatból. Foknak azokat a folyókat kísérő hátakat, magaslatokat megszakító nyiladékokat nevezték, ahol a víz áradáskor a mederből az ártérre kilépett, alulról felöltve öntötte el a környező lapos részeket. Apadáskor ezeken a fokokon húzódott vissza a víz a mederbe. A fok azonban nem csak ezt jelenti, a földrajzi vonatkozáson túl van egy gazdasági-történeti jelentéstartalma is.

A folyók közelében élő emberek felismerték a fokok természetes funkcióit és alkalmazkodva a helyzethez, hogy a folyók időnként kiöntenek, kihasználták számos előnnyel járó adottságát. Ezt nevezte el az utókor fokgazdálkodásnak vagy ártéri gazdálkodásnak. A gazdálkodás tudatosságát bizonyítja, hogy ahol nem volt, ott mesterségesen hoztak létre fokokat, bevágásokat. Az árteret az időszakos áradások, vízbőség idején feltöltötték vízzel. Ez jó volt a halaknak, mert volt hol ívniuk, és az embereknek is, mert bőven ehettek halat. De hasznára vált a legelőknek, gyümölcsösöknek, a földnek is – rendszeresen öntözve voltak és természetes tápanyag utánpótlást kaptak.

fokgazd-2 (Fotó: MTI)

Rendszer és történelem

Röviden összefoglalva, a fokok az árterek gazdasági hasznosítása érdekében mesterségesen kialakított, vagy természetesen létrejövő vízfolyások, amikben a víz két irányban tud mozogni: áradáskor az ártér mélyebb részei, apadáskor a folyó medre felé. A legfontosabb sajátossága, hogy az így kialakult vízrendszer egységes rendszert alkotva kötötte össze az ártér összes folyó- és állóvizét. A másik kiemelendő tulajdonság, az alulról töltés.

A Kárpát-medence történelme során az itt élő különféle népek a nagy folyóvölgyeket vezérárkokkal, csatornákkal átszövő egységes vízrendszert alakítottak ki. Az első fokrendszer kiépülése a honfoglalás utáni időkre tehető. A természettel harmóniában lévő fokgazdálkodás nagyon sokáig meghatározta az Alföld arculatát.

Halak és gyümölcsök

Az ártéri gazdálkodás a táj sokoldalú hasznosítását jelentette, annak arculatának megváltoztatása nélkül. Az ártéri halászatot például úgy oldották meg, hogy a laposabb területeken kialakult sekély vizű tavakat apadáskor elkerítették, majd az ott rekedt halakat összeszedték.

Az ártéri erdők és gyümölcsösök nem különültek el. Az erdőkben kialakított szálláshelyek, aklok közelébe telepítettek gyümölcsfákat, melyeket be is oltottak. Elsősorban alma, körte és szilva termett, több tucat fajtát különböztettek meg. Az ilyen helyekre már nem jutott túl sok víz, csak ha nagy áradás volt. A füves területeken, ritka erdőkben állatokat tartottak őseink. Az árterek egyéb területein az ott élő növényeket hasznosították: például gyékényt szőttek, fűzből kosarat fontak.

fokgazd-1

Okok és kérdések

Az ártéri fokgazdálkodás megszűnése több okra vezethető vissza. A nagy folyók vízgyűjtő területein sok erdőt kivágtak, ezért az árvizek hirtelen zúdultak le a hegyekből. Az alföldi erdőségek szintén a fakitermelés áldozatai lettek. Majd jött a török dúlása, ami miatt elnéptelenedett a Duna-Tisza köze. A végső döfést a reformkor folyamszabályozásai adták meg a fokrendszernek.

Jó lenne a visszatérni a fokgazdálkodáshoz, de azért több kérdés is adódik ezzel kapcsolatban. Mekkora terület mennyi embert képes eltartani? Hol, milyen vidékeken lehetne életre hívni a fokrendszert? Mi lenne az ott lévő településekkel, magángazdálkodók földjeivel?  Talán ebből a néhány kérdésből is látszik, hogy nem egyszerű történetről van szó, mindenesetre egy próbát megérne.

A fokgazdálkodás hatásai:

  • csökkenhet az ártéri mederváltozások mértéke és üteme,
  • az alulról töltés lehetővé tette a vizek visszavezetését a folyóba, hatékonyabb volt az ármentesítés
  • egyenletessé tette a folyók vízjárását: csökkentette az árvízszint magasságát
  • a fokrendszer segítségével az árterek vízkészlete megnövekedett,
  • kedvező hatás a mezoklímára, mely kiegyenlítette a szárazföldi éghajlat szélsőségeit,
  • az ártér gazdasági hasznosítása lehetővé válik, ezek közül kiemelkedik a halászati hasznosítás.