Az érték a mérték

Minden erkölcsi előírást betartani, az összes morális parancsot egyszerre szem előtt tartani lehetetlen. Ilyenkor a morális értékek segítenek eligazodni bennünket, 

illetve a helyes döntéshez hozzásegíthetnek. Tisztában kell lennünk az értékek fogalmával, az értékek minőségével és az értékek hierarchiájával. Vegyük példaként Kant egyszerűnek tűnő – kissé félreértett – esetét! Ha látjuk barátunkat bemenekülni egy házba és üldözője, egy gyilkos tőlünk érdeklődik, itt van-e a keresett személy, akkor többféleképpen is dönthetünk. Vagy megmondjuk az igazat, és ebben az esetben a válaszadó nem hazudik, vagyis úgy tűnik, hogy morálisan megfelelően cselekedett, hiszen a ne hazudj morális elv szerint cselekedett. Csakhogy a barát búvóhelyét felfedve feladja a gyilkosnak azt a személyt, akihez szoros emberi kötelék fűzi. Tette morálisan mégiscsak megkérdőjelezhető, hiszen igazmondásával az ártatlanul üldözött barát halálához járulhat hozzá. Olybá tűnik tehát, hogy a ne hazudj morális parancsával szemben tételeznünk kell az emberi élet védelme és az emberi méltóság erkölcsi követelményét. Választhatjuk tehát a hazugságot is, mondhatjuk, hogy barátunk nincs az adott helyen, és ezzel megmentjük az életét, vagyis morális vétség árán cselekszünk morális jót.

A példából is kitetszik, hogy mindegyik megoldás esetén valamely erkölcsi szabályt meg kell szegnünk. Az emberi élet védelme viszont olyan előírás, amely a legfőbb értékre – az életre – irányul. Tehát tisztában kell lennünk az értékekkel, melyek mérlegelése és rangsorolása morális döntéseink alapját képezik.

Értékelni tudni kell

Környezetünkben, szűkebb világunkban általában tényekkel (tapasztalatokkal, történésekkel) szembesülünk, melyeket szokások, normák, törvények szerint ítélünk meg. A megértésükhöz és a megítélésükhöz étékekre alapozunk. Ezeket az értékeket az etika (erkölcstan) térképezi fel. Számos érték létezik – pl. igazmondás, tisztesség, jóság, kitartás, precizitás, nagyvonalúság stb –, de ezek sohasem önmagukban álló valamik, hanem olyan értékhordozóhoz kapcsolódnak, amelyek az emberi szükségletek (érdekek) és vágyak kielégítését biztosítják. Amikor ugyanis értékelünk, nem teszünk mást, mint hogy olyan értékítéleteket alkotunk, melyek révén valamely érték meglétét vagy hiányát rögzítjük; illetve egyes létezőket (személyeket, tárgyakat) egyes értékkategóriába besorolunk, s ezeket az értékeket egymáshoz is viszonyítjuk.

Összegezve: az ember alapvetően értékelő lény, erre alapozza tudatos ténykedését, és ezek mentén adatik meg számára a kiteljesedés lehetősége is egyben. Az ember értékközpontú cselekvése ugyanis egyfajta „természetes hajlamból” fakadó tevékenységforma. Az értékekhez való viszony alapján különböző elméleteket vetett fel az emberi gondolkodás.

Értékek, emberek és elméletek

Platón szerint az értékek egyfajta természetfeletti ideákként adottak, melyek felé mint elérendő célok felé törekszik az ember. Csakhogy ezeket a célokat életében teljesen el nem érheti. Az értékeket felfoghatjuk úgy is, mint tőlünk, az embertől függetlenül adott, objektív létezőket. Emellett érvel pl. Max Scheler materiális etikája vagy N. Hartmann értéketikája. Ez utóbbi szerint „...az erkölcsi értékek nem az észtől adottak, hanem számára vannak adva; és nem a megismerésnek adottak, hanem egy eredendő értékérzésnek.” Azonban ez az elmélet is az embert mint értékelő lényt középponti szerepbe helyezi. Más vélekedés szerint egyenesen a tapasztalati valóság, a „van” világa jelenti az értéket, és ehhez kell feltétlenül igazodni. Ez a felfogás azonban nem számol azzal, hogy a kultúra folyamatos változásban, átalakulásban van, így a „kell” normáit csakis a változás fényében szabad kialakítanunk – eszerint az emberi felelősség kérdése a helyes normák felismerése és képviselete. Óvakodnunk kell azonban azoktól a leegyszerűsítő felfogásoktól is, amelyek azt a látszatot keltik, miszerint csakis az embernek lehet önértéke, s minden más érték csakis abból a szempontból vizsgálható, mennyiben szolgálja az embert. Ezzel szemben önértéket kell tulajdonítanunk a természetnek, a közösségnek (pl. család, egyesületek), az életnek, a szellemi világnak (erkölcs, tudomány) is.

Bármelyik felfogást is tarjuk mérvadónak, az ember meghatározó értékválasztó és értékrealizáló szerepét nem tagadhatjuk. Viszont tudatosítanunk kell azt is, hogy önmagában az értékek melletti érvelés, kiállás még nem jelent aktív értékképviseletet, értékközvetítést, mivelhogy az érvelés önmagában még nem azonosítható a cselekedettel. Aki például jól érvel a tisztesség mellett, még nem mondható tisztességesnek – ezt cselekedeteivel is alá kell támasztania, vagyis a vallott értékeket a gyakorlatban is tudnia kell érvényesítenie.

További érdekes ötletek:

1. Immanuel Kant: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése, Gondolat K. Bp., 1991
2. Beran Ferenc: Etika – Az értékek tisztelete, Gondolat K. Bp., 2007
3. Magyari Beck István: Az erkölcsi értékek sajátosságai, In: Értékválság, értékváltás – Tanulmányok az alkalmazott filozófia köréből, Áron K., Bp., 2004, 187-198.
4. Szabadbölcsészet - Etika
5. Mérő László: A bizalom mint értékmérő tényező

Farkas Zoltán cikke