Értékek sokasága és tarkasága

Minden társadalmi csoportnak mikro- és makroközösségnek egyaránt megvan a maga által elfogadott és követett normarendszere. Eszerint értékek kavalkádjában kell eligazodnunk, és amint átlépünk az egyik társadalmi csoportból a másikba, új, másfajta értékekkel, értékhierarchiával találkozhatunk. Ez azzal is járhat, hogy ezen értékek között komoly különbségek is adódhatnak, ami akár értékkonfliktushoz is vezethet. Még összetettebb lehet a kép, ha a pluralista erkölcsfelfogásból indulunk ki, mely szerint az emberi lét olyannyira bonyolult, hogy ugyanarra a helyzetre az egyének természetszerűleg adhatnak más és más releváns válaszokat. Ez abból adódik, hogy a különböző személy(iség)eknek különbözik az értékszemléletük, s az adott helyzetet joggal eltérően értelmezhetik.

A pluralisták

A pluralisták elvetik a közösségi etikák monista felfogását, egyszersmind azonban a parttalan relativizmust sem fogadják el. Felfogásuk szerint mindenkinek elidegeníthetetlen joga, hogy maga döntsön az értékek és prioritások kérdésében, de ez a fajta szabadsága csak addig terjedhet, amíg ezzel nem akadályoz másokat abban, hogy hasonlóképpen járjanak el. Ez tehát azt is feltételezi, hogy morális döntéseink során rendelkezzünk egyfajta, a hagyományok és szokások által megszabott értékalappal, egyszersmind számításba kell vennünk az aktuálisan fennálló szituációt is, mely szükségszerűen befolyásolja morális álláspontunk kialakítását. Mivel az egyes személyek értékei különböznek, ezáltal ütközhetnek is egymással, ezért a pluralista felfogás egyik központi kérdése az értelmes konfliktusmegoldó módszerek keresése. Azáltal ugyanis, hogy a problémákat különböző nézőpontból tartja meghatározhatónak és megoldhatónak, arra sarkall, hogy az alternatívákat jobban körüljárjuk, megértsük. Ezzel kiáll az emberi személyiség autonómiája és a demokratikus magatartás létjogosultsága mellett.

Monista etika vs. diskurzusetika

A felmerülő erkölcsi dilemmák megoldására az ún. diskurzusetikák az értékpluralizmus szemszögéből kívánnak hathatós válaszokat nyújtani. Az irányzat neve a latin discursus, eszmecsere szóból ered, és arra alapoz, hogy racionális párbeszéd során kialakítható egy olyan ideális kommunikációs közösség, mely céljának az igazságosság felé való haladást tekinti, ehhez egyfajta életformát rendel, ezt egyfajta túlélési stratégiának is tekinti.

A diskurzusetikák elutasítják azt a fajta monista etikát, amely valamely morális értékrend kizárólagosságán alapszik, ezáltal legitimizálja az ettől eltérő etikák és szemléletek elnyomását, sőt felszámolását is. Ezzel szemben a kommunikatív (vagyis diskurzus-) etikák abból indulnak ki, hogy számos eltérő álláspont, alternatíva fér meg egymás mellett, s ezek között a kommunikáció révén párbeszéd folytatható, vagyis az értékek egyeztethetők. Ennek elméleti alapjait Jürgen Habermas dolgozta ki A kommunikatív cselekvés elmélete c. írásában.

Beszéljük meg!

Habermas elsősorban nem azt kutatja, általában véve hogyan határozható meg a leghatékonyabb cselekvés, hanem a kölcsönös megértés és az érdekek kommunikatív összehangolásán alapuló cselekvés feltételeit vizsgálja. Abból indul ki, hogy helyes morális döntést a felek csakis akkor tudnak hozni, ha képesek kölcsönösen egyeztetni a nézeteiket arra vonatkozóan, ami az objektív, a társadalmi, valamint a szubjektív világban zajlik. Nagyon fontos, hogy a részvevők tisztában legyenek egymás szándékaival, hogy semmiképpen se törekedjenek a másik fél szándékos megtévesztésére. Ha mégis meg akarnák a felek téveszteni egymást, akkor rendelkezzenek olyan eljárásmódokkal, melyek képesek e megtévesztés leleplezésére, nyilvánvalóvá tételére. Habermas ennek alapján négyféle cselekvésmódot különít el: teleológiai / stratégiait, normavezéreltet, dramaturgiait és kommunikatívat.

Párbeszéd és kooperáció

A kommunikatív cselekvés akkor működőképes, ha a megfogalmazott kijelentés igaz, ha a beszédaktus az adott normáknak megfelelően helyes, ha a beszélő közölt szándéka őszinte. Ezek a feltételek akkor érvényesülnek, ha a részvevők mindegyike kinyilvánítja céljait, igyekszik egyetértésre jutni a többiekkel, és egyéni cselekedetei összhangban állnak a közös tervvel. Eszerint a köznyelvi kommunikáció kommunikatív cselekvésre és diszkurzusra osztható. Míg az előbbiben egyfajta értelmi konszenzus adott, addig a diszkurzus esetén éppen a problémás érvényességi igények egyeztetése, összhangba hozása a tét. Ez utóbbi esetén az alábbi feltételekre kell tekintettel lenni. Diskurzusok esetén csakis a nyelvi megnyilatkozások lehetségesek (más tevékenységformák az érvelésből kizártak), másrészt a részvevőknek kooperációra kell törekedniük, minden a nézeteik egyeztetését hátráltató tényezőt ki kell iktatniuk, egyfajta „ideális beszédhelyzetet” alakítanak ki, ami minden valódi konszenzus alapja. A legjobb érv(ek) kényszermentes kényszere így állhat csak elő, vagyis a részvevőknek így azonos esélyük adódik álláspontjuk érvényesítésére, a konszenzus csakis általánosítható érdekek alapján valósulhat meg.

Összességében tehát olyan nézetegyeztetési folyamatokat bonyolítanak le a részvevők, melynek során számonkérhetőknek, őszintéknek kell lenniük, és bizonyos kommunikációs közösségi szabályokat, normákat el kell fogadniuk. Ennek eredményeképpen olyan szimmetrikus viszonyrendszer alakul ki, melyben a felek nemcsak a szándéketikai elvárásoknak felelnek meg, hanem a másikért viselt felelősség letéteményeseivé is válnak. Ezáltal a morális problémák megoldása hosszú távra prognosztizálható.

További érdekes oldalak: 

• Ungvári Zrínyi Imre: Alkalmazott etikai alapfogalmak, Egyetemi Műhely K., Bolyai Társaság, Kolozsvár, 2007
• Jürgen Habermas: A kommunikatív cselekvés elmélete, Gondolat K., Bp., 2011
• Christopher D. Stone: Morális pluralizmus és a környezeti etika útja, (Letöltés ideje: 2014. április 4.)
• Die Theorie des kommunikativen Handelns
• Jürgen Habermas - Einladung zum Diskurs
• Jürgen Habermas videos

Farkas Zoltán cikke