Az 1830-as évek végére Alsóváros határában 56, Felsővárosén pedig 44 kisebb-nagyobb kiterjedésű szőlőhegy alakult ki a kaszálóövezetben, ami jelzi azt, hogy a szegedi határ használatában a homoki szőlőkultúra széleskörű kibontakozása jelentős változásokat eredményezett. 1895-ben 8250 kat. hold beültetett és 157 kat. hold parlag vagy kiirtott szőlőterületet mutat a statisztika. 1913-ban 12540 kat. Holdat regisztráltak, ami azt jelentette, hogy a művelési ág 8,8%-ot képviselt.
Szeged határában a 19. század végén és a 20. század elején kétféle módon jöhettek létre szőlőültetvények: egyrészt a szántóföldi művelésre kevésbé alkalmas homokföldeken újabb szőlőhegyek létesítésével, másrészt a tanyák mellett szőlőskertek kialakításával.
A városnak a magyar szőlő- és borkultúrában betöltött helyét illetően tovább árnyalják a képet azok az események, amelyeknek a 19-20. század fordulóján a település helyszínt biztosított. Ide sorolható az első országos mezőgazdasági kiállítás, amelyet 1899-ben Szegeden rendeztek, a szőlészeti-borászati részlege pedig igen széles választékot vonultatott fel.
1910-ben az előzőnél talán még fontosabb esemény kapcsolódott a városhoz, mégpedig a Homoki Szőlősgazdák Országos Egyesületének a megalakulása, amelyről dr. Fülöp Mihály, a Szent Vince Borrend nagymestere értekezett először a Magyar Borakadémia 2002-ben megjelent almanachjában. Az előzmények 1909-re nyúlnak vissza, amikor a Szegedi Gazdasági Egyesület programjába illesztette a borászati kongresszus megszervezését valamint a társulás létrehozását. Mind a korabeli sajtó, mind pedig az alkalomra megjelentetett kiadvány fontosnak tartotta kiemelni azt, hogy szemben a hegyvidéki szőlőbirtokosokkal, a homoktalajokon gazdálkodó társaik nem rendelkeztek megfelelő képviselettel. A hegyi és a homoki szőlőgazdálkodás oly mértékben különbözött egymástól, hogy egy szervezet keretei között mindkettő érdekeit képtelenség lett volna érvényre juttatni. Mivel a homoki szőlőtermesztés a filoxera pusztítása miatt Magyarország egyik legjelentősebb „közgazdasági ága" lett, ezért a szőlőbirtokosok joggal érezhették azt, hogy elérkezett az idő a változásra. Az egyesületet megalakítani kívánó szőlőbirtokosok alapvető célként a homoki szőlőkultúra érdekeinek országos képviseletét tartották, ami meglehetősen sokféle feladat ellátást jelentette. Magában foglalta például a telepítési, művelési eljárások illetve a szőlő- és borértékesítés figyelemmel kísérését, a szakoktatás megszervezését, a pinceszövetkezetek, borvásárok, valamint a borpincék létesítését. Az egyesület célkitűzései között szerepelt továbbá a homoki borvidékeken kongresszusok, kiállítások tartása, a védekező anyagok szövetkezeti úton történő beszerzése, havonta megjelenő szakfolyóirat kiadása, amely a gazdákat megfelelő tanácsokkal látja el. Úgy tervezték, hogy tagja lehet minden szőlőbirtokos, a homoki szőlőművelés iránt érdeklődő személy, egyesület, szövetkezet vagy részvénytársaság. Az egyesület az előzetes terveknek megfelelően 1910. szeptember 25-én délután fél egy órakor tartotta alakuló összejövetelét a városháza közgyűlési termében, amelyre az előkészítő bizottság nevében báró Gerliczy Ferenc, Kelemen Béla, Gerle Imre, valamint Bokor Pál invitálta az érdekelteket. Az egyesület létrehozásához két másik esemény is kapcsolódott, amelyek szintén a homoki szőlőkultúra népszerűsítésére, az értékesítési lehetőségek növelésére irányultak. 1910. szeptember 25-én az egyesület ünnepélyes megalakulását megelőzően vette kezdetét a városháza közgyűlési termében az első országos szőlészeti és borászati kongresszus, amely az alkalomra megjelentetett kiadvány szerint a következő célt tűzte maga elé: „Magyarország homokvidéki szőlőmivelőinek és illetve a szőlőmivelés és borászat iránt érdeklődő egyéneknek módot adni arra, hogy összejöhessenek közös érdekű dolgaikat, szőlészeti és borászati szakkérdéseiket megvitathassák, azokban állást foglalhassanak s határozati javaslataikat az illetékes közhatóságok elé terjeszthessék." A kongresszuson a korszak országosan is elismert szakemberei tartottak előadásokat a homoki szőlőtermesztés aktuális, a szőlőbirtokosokat érintő kérdéseiről, amelyek főként a kártevők elleni védekezés, a borkezelés és az értékesítés problémáira vonatkoztak. Az előadók közül kiemelkedik Drucker Jenő királyi tanácsos, Istvánffy Gyula egyetemi nyilvános rendes tanár, Pettenkoffer Sándor illetve Gerle Imre, a Szegedi Gazdasági Egyesület titkára, aki az eseménysorozat egyik fő szervezőjének számított. A kongresszus mellett a másik kiemelkedő rendezvény az a szőlészeti-borászati kiállítás volt, amely a homoki szőlőművelés állapotát igyekezett bemutatni. A hegyvidéki szőlőbirtokosoknak is lehetőségük nyílt a megjelenésre, ám a boraikat a zsűri külön bírálta. A szervezők arra törekedtek, hogy egy-egy település szőlő- illetve bortermelői együtt, egy csoportban mutatkozzanak be. Ennek megfelelően például a helyi szőlőbirtokosok a „Szegedi borvidék kiállítása" nevet viselő egységben jelentek meg. Borvásárt is rendeztek ekkor, amire ausztriai és magyarországi kereskedőket hívtak meg azért, hogy népszerűsítsék a homoki borokat, és elősegítsék értékesítésüket. A kiállításon 300-an vettek részt, akik 560 borfajtát mutattak be, amelyeket a bíráló bizottság három napon keresztül minősített. A szőlészeti szekcióban 60 szőlőbirtokos képviseltette magát, akik 300 különféle termékkel jelentek meg. A rendezvényen egyes becslések szerint 6000 látogató fordult meg, akik a korábban megszokott gyakorlattal szemben megkóstolhatták a borokat. A Szegedi Híradó 1910. szeptember 29-ei száma a következőképpen számolt be erről az újdonságról: „Minden borkiállítás érdektelen a nagyközönségre nézve, ha a kiállításon csak az üvegeket, meg vignettákat és borkupakokat lehet megbámulni. A borkiállítás iránt érdeklődő azért megy a kiállításba, hogy ott megismerje a nevesebb termelők hamisíthatatlan, jól kezelt borait és ha vásárolni akar, közvetlenül a termelőknél tehesse és pedig úgy, hogy a bort előre ismerve, tudja, hogy mit vásárol. Erre való a borkóstoló. Aki látta Szegeden szeptember 25-én a kiállítás borkóstoló részében megfordult óriási tömeget, az tisztában van a kiállítási borkóstolók jövőjével." A szervezők a kóstolás céljait szolgáló mennyiséget a nagyobb borvidékek városainak, községeinek illetve egyesületeinek a felajánlásaiból igyekezett biztosítani, ami egyenként kb 60 liter bort jelentett. A szőlőtermő vidékenként csoportosított, a termelési hely és a termelő feltüntetésével ellátott nedűket a kongresszusi tagok illetve 10 fillér pohárdíj kifizetése mellett a nagyközönség is megízlelhette. Jelen írás terjedelmi kereteit szétfeszítené, ha a kiállítás eredményeinek részletes bemutatására vállalkoznánk, érdemes azonban néhány vonatkozást kiemelni. Mind a hegyvidéki, mind pedig a homoki termőtájak városai, községei és egyesületei részére 5-5 dísz- és 10-10 elismerő oklevelet adtak ki, a szőlőt és a bort kiállító gazdák külön-külön 5-5 arany-, 10-10 ezüst- és 20-20 bronzéremben részesülhettek. A kollektív kiállításért kitüntető okiratot kapott például Apostag, Izsák, Kiskunhalas, a Ceglédi Bortermelők Első Pinceszövetkezete, Szeged, a hordós borok kategóriájában elismerésben részesült Ádám Dávid (Kiskunhalas), Bokor Pál (Szeged), Juranovits Ferenc (Szeged), Bozseszky Milán (Temeskubin), a Fehértelepi Hegyközség illetve Szabadka Város Földművesiskolája és még sokan mások. A hegyi borok csoportjában Aradról a Tagányi örökösök kaptak díszoklevelet, báró Gerliczy Ferenc, Littke L. és Sebestyén Gyula borait pedig aranyéremmel díjazta a zsűri. A homoki szekcióban a birtokosoknak számos ezüstérmet adtak ki, akik közül sok szegedi (Bérczy Antal-Felsőközpont, Fajka János, László Kálmán, Magyar Péter-Alsótanya, Ormódi Béla, Ördög Vince-Feketeszél, Papp István, Zombory Ferenc) részesült elismerésben. A szőlőkiállítás résztvevői közül Polgár József (Bácsalmás), Kostka László (Izsák) és gróf Szapáry István (Albertirsa) kapott díszoklevelet, aranyéremmel tüntették ki Gugánovich Mátét (Szabadka), Hoffmann Edét (Magyarkanizsa), Kulcsár Imrét (Kiskunhalas), a Német és Klein nevű személyeket (Lugos) illetve Ormódi Bélát (Királyhalom).
A kongresszus tagjai szeptember 26-án délután Horgos-Királyhalomra kirándultak, ahol lehetőségük nyílt megismerkedni a Szobonya-, az Ormódi- és a Juranovits-féle mintagazdaságokkal illetve a Királyhalmi Szőlőtelepítő Részvénytársaság 200 hold kiterjedésű birtokával, amelyeken korszerű homoki szőlőtermesztést folyt.
Összefoglalásként elmondható, hogy a 19-20. század fordulóján Szeged számos olyan rendezvénynek biztosított helyszínt, amelyek a várost a magyarországi szőlő- és borkultúra területén kitüntetett szereppel ruházták fel. Nem tekinthető véletlennek az, hogy éppen a településen alakult meg 1910-ben a Homoki Szőlősgazdák Országos Egyesülete, amely a mostohán kezelt homoki szőlőtermesztés érdekeit igyekezett képviselni. Rövid lélegzetű írásomban a társulás létrejöttének körülményeit próbáltam felvázolni, további kutatások célja lehet az egyesület tevékenységének a bemutatása, amelyhez újabb források bevonása nyújthat segítséget.
Mód László
