Egyike legősibb mesterségeinknek, a fazekasság minden bizonnyal a földművelésre áttérő ember találmánya. Nem kell ugyanis más hozzá, mint "föld" és tűz. A képlékeny agyag megmunkálását egészen rövid idő alatt művészi szintre emelték eleink - erről tanúskodnak a korabeli leletek is. Az agyagedények tanúsága szerint ugyanis már Kr.e. V. évezredben is ismerték már a fazekaskorong használatát.
Az ókori Egyiptomban mázas cserepek készültek, az antik görög kultúra fekete alakos attikai edényei máig lenyűgözik a múzeumjárókat. Magyarországon a honfoglalást követő időszakban bontakozott ki az agyagművesség mestersége. A XII. században már falvakat alkottak a fazekasok, vagy, ahogy akkoriban nevezték őket: a gerencsérek. A fazekas elnevezés későbbi, a XIV. századtól használták előszeretettel.
Eleinte földesurak várjobbágyai voltak, így termékeiket uruknak kellett javarészt beszolgáltatniuk. Nem csoda hát, hogy a fazekas mesterség csak akkor tudott igazán kibontakozni, mikor a mesterség művelői felszabadultak a jobbágyi szolgáltatások alól, mikor a városokba költöztek.A XVI. században már saját céhük is volt a fazekasoknak, s termékeiket már a jómódú parasztgazdák is szívesen vásárolták nemcsak a nemes urak. Sőt: a fazekasok tevékenysége ez idő tájt már nem csak az edények készítésére korlátozódott, hanem az ő feladatuk volt a korban divatos cserépkályhák készítése is. Valójában a csempéket gyártották ők, s a kályhás elnevezés is csak arra utal, hogy akkoriban a kályha szó alatt bizony a csempét értették.A fazekasok termékkínálata is egészen gazdag volt a reneszánsz korban. Ahány étel, annyiféle tálat kellett készíteniük, s a korszak bővelkedett a lakomákban.
Galeotto Marzio, aki maga is Itáliából érkezett Mátyás király udvarába, feljegyezte, hogy a magyarok megadják a módját az étkezésnek, s szeretnek bőségesen és sokfélét falatozni.A korabeli fazekasoknak tehát nemcsak fazekakat, de lábasokat, szilkéket, csuprokat, tálakat, bögréket, poharakat, korsókat, kannákat és még ki tudja hány különböző méretű és formájú edényt kellett tudniuk készíteni. Furcsa szokás, de az akasztófák gödrének megásása is a fazekasoknak a feladata volt egykor.S mit láthattunk egy korabeli fazekas műhelyben? Az első, ami szemünkbe tűnhetett az ablak előtt álló korong, a fazekasok legjellegzetesebb eszköze. Mellette állt a gyúrópad, s arrébb pedig a tipró. Volt a műhelyben továbbá mázőrlő, szárító és égetőkemence. Eszközként fakéseket, vizestálat, sulyokot, simítóbőrt, lyuggatót és írókát használtak.
Az inasoknak négy évébe tellett, míg elsajátíthatták az eszközök pontos használatát.Talán minden fazekasmunka közül a legnehezebben elsajátítható tevékenység a korongozás. Nem egyszerű már magának az agyagnak sem az előkészítése, gyúrása, hát még a korongon való formázása, simítása és egyengetése. Ha próbáltad már, talán te is egyetértesz velem. Hasonlóan nehéz munka a mázkészítés is. Jóval könnyebb feladat az edények fülezése.A fazekas szakmából vált ki később a pipakészítés mestersége. Csak Pesten a XIX. század elején 18 pipakészítő mester kínálta portékáját, az agyagpipákat. Ugyanígy váltak ki a fazekasok közül a XVIII. század folyamán a korsósok és a tálasok is. Ők valamennyien nem tűzálló edények készítésével foglalkoztak.
Ugyanebben az időben szaporodtak meg az ónmázzal dolgozó fajanszkészítők, s nem sokkal később újabb vetélytársak akadtak a porcelánkészítők személyében. A másik nagy csapást a fazekas mesterségre a kőedény-gyártás mérte.A fazekas mesterséget pedig valóban háttérbe szorította a nagyipar. Bár a fazekasok megpróbáltak alkalmazkodni az új idők, új igényeihez, azonban mesterségük hamarosan a parasztipar része lett, s végül szinte teljesen eltűnt. Művelőinek keze alól azonban valódi csodák születnek máig. S aligha akad magyar lakás, ahol ne találnánk néhány ilyen kézműves csodát.
