Hagyományos vezetéknevek, hagyományos mesterségek: Csizmadia I.
Kormos Edit
2007/12/16 22:35
1375 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Vezetéknevünket nem választhatjuk meg. S legfeljebb csak akkor válhatunk meg tőle, ha férjezett nevünkből tűnik el, vagy éppen a tanúvédelmi programban nyerünk új személyazonosságot. Fordítsunk hát némi figyelmet vezetéknevünk jelentésére!

Míg a legősibb lábbelinek tartott bocskort hétköznapokon viselték, a csizma igazi ünnepi viseletnek bizonyult. Nem véletlenül emlegetik annyit a csizmát népdalainkban, népmeséinkben: ezt tartották a legrangosabb viseletnek. Nagyon megbecsülték faluhelyen a csizmát, s ha már teljesen tönkrement, és megcsináltatni sem volt értelme és lehetősége, akkor a parasztemberek a csizma szárából bocskort varrtak. A hosszú szárral bíró lábbeli nem kevésbé ősi viselet, mint maga a bocskor. Feltehetően a lenyúzott állatok lábáról lehúzott bőrt készítették ki, s harisnyaszerűen viselték. Ezért is nevezték ezt a ruhadarabot "bőrharisnyának". A csizmaviselet a lovas népek körében terjedt el legkorábban, s nálunk is a lovasok hordták, míg a gyalogosan vagy szekéren közlekedők bocskort húztak a lábukra. Az első csizmáknak még sima volt a talpuk, azonban a kengyel megtartásához szükségesnek bizonyult, hogy megjelenjen a csizmán a sarok. A magyarság körében a legősibb viselet részét alkotta a puha szárú csizma, hiszen az ősi nomád lovasok öltözékének volt része.A XVI. században a török hódoltság lett divat Magyarországon - ázsiai mintára - az oldalt varrott, puha, szattyánbőrből készült csizma. A magyar népviseletben az ún., ráncos csizmák készültek még puha bőrből. A néptáncosok által is viselt hagyományos, hátul varrott keménybőr csizmák csak később tűntek fel a magyar divattörténelem lapjain. Ezeket a csizmákat "nyelvesfejű" csizmáknak is nevezik - a szabásuk miatt. A csizma előkelő falusi rangját annak köszönhette tehát, hogy a lovasok, lovakkal közlekedő katonák és nemesek viselete volt kezdetben. A szegény nép pedig megtette a maga ünnepi viseletének.A nép körében a XVIII. században vált divatossá, s a XIX. századtól pedig szinte kizárólagossá e lábbeli. Háttérbe is taszított, sőt szinte teljesen kiszorította a korábban jellegzetes sarut és bocskort. A csizmakészítés eleinte a bőrkikészítéssel foglalkozó mesterek feladata volt, így például a tímároké. Később a vargák feladatkörébe tartozott e munka. A XV. században vált aztán ki a vargák sorából a csizmadia, akire az igényesebb lábbelik készítését bízták.