Hagyományos vezetéknevek, hagyományos mesterségek: Takács
Kormos Edit
2007/10/02 22:47
1701 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Vezetéknevünket nem választhatjuk meg. S legfeljebb csak akkor válhatunk meg tőle, ha férjezett nevünkből tűnik el, vagy éppen a tanúvédelmi programban nyerünk új személyazonosságot. Fordítsunk hát némi figyelmet vezetéknevünk jelentésére!

A takács ősi magyar mesterségnév. Ovis korunkból ismerős "Sző, fon, nem takács. Mi az?" találós kérdés segítségével arra magunktól is rájöhettünk már, hogy szövéssel, fonással, a ruháknak való anyagok előállításával kapcsolatos e foglalkozás. Bár honfoglaló őseink idején az orsó csak női kezekben fordult meg, s a vászonszövés kizárólag női munka volt, a gyapjúkészítést férfiak végezték. Ennek oka az eltérő megmunkálási módszerben rejlik. Míg a szövést a gyengébbik nem is elvégezhette, addig a gyapjú tömörítéséhez férfierő kellett.Magyarországon a XIV. században "került ki" a rokka a női kezekből: ekkor jelentek meg ugyanis a városokban a vászonmunkákat végző takácsok, akik hamarosan céhekbe is tömörültek. A takácsok rendszerint hozott fonalból dolgoztak, de persze maguk is beszereztek alapanyagokat falusi fonóházakból. Kender-, len- és pamutfonalat egyaránt felhasználtak vásznaik elkészítéséhez. A takácsmesterek kitűnően értettek minőségi vásznak, csakúgy, mint a mintás és csíkos szövetek készítéséhez. Ismerték a szövés csínját-bínját - nem véletlenül: három inasév, majd három vándorlással töltött tanulóév után még egy teljes évet kellett végigdolgozniuk ahhoz, hogy egyáltalán a céh tagjai lehessenek. És akkor még további évek választották el a mesteri fokozattól. A takácsok alapos tudással bírták szakmájukat. Az ipari forradalom robbanásszerű fejlődést hozott a textiliparban. A fonógép és a szövőgép megjelenése felgyorsította és hatékonyabbá tette a termelést. Bár - némi késéssel - hazánkban is megjelentek a takácsmanufaktúrák, de az üzemeket nagyon lassan modernizálták: sokáig őrizték meg a hagyományos takácsszékeket, és csaknem 100 év kellett hozzá, hogy a rokkát felváltsa a fonógép. A növekvő textiligényt csak külföldről - elsősorban Ausztriából - importált árukkal tudták kielégíteni.A XIX. század végére a gyárak térhódításának következtében a takácsmesterséget a kihalófélben lévő szakmák közé kezdték sorolni. A gyári termékek azonban nemcsak a takácsok "életterét", hanem a falusi fonók lehetőségeit is behatárolták. A XX. században a takácsok munkáját a szövőmunkások vették át, elsősorban a szövőnők. A rokka, guzsaly és a takácsszék pedig ezzel az ősi mesterséggel egyetemben bevonult a múzeumok polcaira, ahol a konfekciódarabokhoz szokott szemünk irigykedve csodálhatja egykorvolt takácsok mesteri remekeit.