Szent Dömötör a keleti ortodox és a nyugati katolikus egyházban egyaránt népszerű volt. Legendájából tudjuk, hogy Dömötör a harmadik században a pannóniai Sirmium (a későbbi Szávaszentdemeter, a mai szerbiai Sremska Mitrovica) városában született, amely a középkorban a magyar királyság része lett. Így a magyarság körében kultusza mint saját szentünk tisztelete alakult ki, s ezáltal erősebb és elterjedtebb lett, mint a külföldi szenteké. Nem véletlen, hogy a Szent Korona bizánci részén is ott találjuk Dömötör ábrázolását.
A hagyomány szerint Dömötör gazdag családból származott és katonaként szolgált a római hadseregben. Utolsó szolgálati helye Szaloniki volt. Történt egyszer – így szól Szent Dömötör legendája –, hogy a Krisztus követőit üldöztető császár megbízásából egy nagyerejű óriás gyilkolta a szaloniki keresztény közösség tagjait. Dömötör barátja, Nesztór megvívott az óriással, akit legyőzött és megölt. A bajvívás előtt Dömötör megjelölte barátját a kereszt jelével, aki ennek a mágikus erejével nyert. Amikor ezt a császár megtudta, mindkettejüket kivégeztette. Vértanúsága előtt Szent Dömötör számos beteget és ördöngöst gyógyított meg érintésével.
Szeged legrégibb egyházi műemléke, a Dóm téri – valószínűleg tizenegyedik századi, Szent István-kori alapokon álló – Dömötör-torony az ő tiszteletének emlékét őrzi. A város ősi templomát és plébániáját ugyanis Szent Dömötörnek ajánlották a régi szegediek. Lehet, hogy a városban és környékén élő bolgár népesség hatása volt a választás. A középkori bolgár birodalom és az alakuló magyar állam határvidéke volt ugyanis ez a régió. Nem kizárt, hogy a bolgárok határaik védelmét és a támadók elűzését remélték a szenttől. Valószínű, hogy miután a magyarok megszilárdították hatalmukat a vidéken, már nem akartak más védőszentet választani a szegedi kőtemplomnak, s maguk is határvédő funkciót s a győzelemhez szükséges égi közbejárást vártak a szenttől.
Később aztán a magyarság gondolkodásmódjában Szent Dömötör elvesztette katonaszent jellegét és a pásztorok patrónusaként tűnt föl. Ennek oka lehetett, hogy a balkáni népeknél és a magyaroknál is az ő ünnepe tájékán – október utolsó napjaiban – terelték be a nyájakat a legelőkről a téli szállásokra. Szeged környékén is Dömötör napján számoltak el a juhászok a rájuk bízott állatállománnyal és ekkor kapták meg egész éves bérüket is, de a következő évi elszegődéseket is ezen a napon ütötték nyélbe.
A régi szeged-palánki templom búcsúja így szakrális tartalma mellett gazdasági tartalommal is rendelkezett. Október 26-án a juhászok és a város környéki tanyák népessége ünneplőbe öltőzve bevonult Szegedre, ahol a városi szenátus küldöttsége és a Szent Dömötör templom papja fogadta őket. Az ünnepi szentmisén való részvétel és a prédikáció meghallgatása után átadták ajándékaikat: a pásztorok fehér bárányokat, a menyecskék fonott kalácsot és szőlőt hoztak. Ezután a palánki templom kertjében és a környező belvárosi tereken kezdetét vette a mulatozás dudaszóval, borral, tánccal. A dömötörözésnek nevezett ünnep fő étele a birkapaprikás (a szegedi nép ajkán: bürgepaprikás) volt.
Mivel a jó időt végleg elbúcsúztató és a telet köszöntő vidám ünnephez a pásztorok béreinek kiadása is hozzátartozott, jócskán fogyott a borból. Ezért terjedt a szegedi tájon a mondás a részeges emberre, hogy „neki mindönnap Dömötör napja van”. A dömötörözést nevezték juhtornak, juhásztornak, juhászbálnak is, az ünnepet követő hetet pedig dömötörhétnek hívták.
A Szent Dömötör-napi kedvelt pásztorünnep a tizennyolcadik és tizenkilencedik században fontos mozzanata volt a szegedi nép életének. Kifejezte a városi polgárság és a Szeged környéki tanyavilágba kirajzottak együvé tartozást: mind vallási, mind kulturális, mind gazdasági szinten. Ennek jegyében a városi tanács minden évben jelentős összeggel támogatta a népünnepélyt. Az utolsó dömötörözést 1835 októberében tartották, ezután Kreminger Antal palánki plébános beszüntette.
A Szent Dömötör-templomot 1914-ben bontották le, s ekkor találták meg a templom falaiban megbújt, ma is álló Dömötör-tornyot. Helyén 1930-ra készült el a Fogadalmi templom, amelynek egyik mellékoltára Szent Dömötörnek van szentelve. Így már több mint ezer éves az ókori keresztény vértanú szegedi tisztelete.
Dr. Miklós Péter PhD
történész, teológus
a Szegedi Tudományegyetem oktatója
