A hoax általában nem irányul más vagyonának vagy vagyoni értékkel bíró dolgának illegális megszerzésére (mint pl. a csalás), célja inkább a célszemély(ek) megtréfálása. Nevezhetjük ártatlan tréfának is, de az elkövetőnek tudnia kell, hogy számos esetben nagyon vékony a határvonal a tréfa és a büntetendő cselekedet között.
Fontos (de nem okvetlen szükséges) jellemzője a hoaxnak a virális jelleg, tehát azon képessége, hogy terjed és szaporodik (lásd memetika), bár a számítógépes vírusok "automatikus" terjedésével ellentétben ez az emberi segítséget is igénybe veszi ("Küldd tovább 10 példányban!"). A hoax szó a magyar nyelvben is használt hókusz-pókusz kifejezésből származik, nemzetközileg az internettel együtt terjedt el, minthogy a hálózat ideális terepe a kisebb-nagyobb átveréseknek.
A népszerűbb hoaxok jelentős forgalmat generálhatnak, és ezzel komoly pluszköltségeket okozhatnak a szolgáltatóknak.
Néhány emlékezetes legenda
World Jump Day
Egy weboldal 600 millió embert hív egy együttes ugrándozásra 2006. július 20-án. Ezzel szerintük ki lehetne mozdítani a Földet pályájáról, megállna a globális felmelegedés és hosszabbak lennének a napok.
A hvg.hu cikke szerint a hoax-weblap alapja az a régi városi legenda, amely szerint ha minden kínai egyszerre ugrana le székéről, kimozdítanák a Földet forgási pályájáról, és Kalifornia partvidékét hatalmas cunami pusztítaná el.
A The Straight Dope nevű oldal szerint amennyiben sikerülne egymilliárd embernek - Kína 1980-as lakosságának - egyszerre földet érnie a székéről, az is csak 500 tonna TNT robbanásával lenne egyenértékű. Ami pedig semmiképpen nem lenne elegendő a várt hatás eléréséhez.
Zágoni Miklós klímakutató a Klubrádió szerdai Reggeli gyors című műsorában egy képlet segítségével bizonygatta a WJD megvalósíthatatlanságát. 600 millió ember tömege körülbelül 50 millió tonna, azaz 5*107 tonna, a légkör teljes tömege pedig 5*1015 tonna, vagyis százmilliós nagyságrendű különbség van csak a légkör tömegéhez képest. Ez alapján 600 millió ember ugrándozása a Föld forgástengelyére semmilyen hatást nem gyakorolna.
A Museum of Hoax szerint az oldalt egy német művész, Torsten Lauschmann regisztrálta, és a WJD szájtja kint van az általa alapított Vene Hammerschlag nevű német művészcsoport honlapján is. Mindezekből kiindulva az oldal szerkesztője egy art-hoaxra gyanakszik.
A futóhomok legendája
A hollywoodi filmekben látottakkal ellentétben nem fordulhat elő, hogy valakit a feje búbjáig ellepjen a futóhomok - olvasható egy általunk most megtalált National Geographic-cikkben. A jelenséggel a Mythbusters-ben is foglalkoztak.
Az Amszterdami Egyetem kutatói laboratóriumi körülmények között megállapították, hogy nyugalomban a homok besűrűsödik, mozgásra viszont a szemcsék közé víz áramlik. A futóhomokba került áldozat kapálózás esetén mélyebbre süllyed, és az anyag szinte megköt a test körül.
A kutatók megfigyelései szerint az a filmekben sokszor látott jelenség azonban már nem igaz, hogy az ember teljesen elmerülhet a futóhomokban. Az emberi test sűrűsége ugyanis jóval kisebb a futóhomok sűrűségénél, így a fizika törvényei szerint nem lehetséges, hogy tökéletesen elmerüljön benne. Ha valaki futóhomokra lép, derékig, mellig elmerülhet benne ugyan, ez azonban légzését nem akadályozza jelentősen.
A futóhomokba fúlt emberek tragédiáját általában az okozza, hogy vízparton merülnek bele a homokba, nem tudnak kiszabadulni, a dagály elárasztja őket, és abba fúlnak bele. A kutatók javaslata, hogy aki futóhomokba kerül, lassan és folyamatosan mozgassa lábait, így az anyag felhígul, és az áldozat könnyebben kiszabadíthatóvá válik.
A kérdés felmerült a Discovery csatornán futó Állítólag című műsorban is: többféle homoktípussal ott is megvizsgálták a jelenséget és végül megcáfolták a tévhitet.
http://www.urbanlegends.hu/2006/03/18/a-futohomok-legendaja/
Túlmelegített víz a mikróban
Igaz-e, hogy mikrohullámú sütőben veszélyes a vízforralás, mert ha túlmelegszik a víz, a készülék ajtajának kinyitása után a víz az arcunkba robbanhat?
Igaz-e, hogy mikrohullámú sütőben veszélyes a vízforralás? Ha túlmelegszik a víz, a készülék ajtajának kinyitása után a víz az arcunkba robbanhat.
Az amerikai szövetségi élelmiszer- és gyógyszerügyi hatóság (FDA) weboldalán valóban van egy figyelmeztetés, mely hasonló esetek előfordulására hívja fel a figyelmet. A túlmelegedés okozta robbanás a forrási jelek tapasztalása nélkül is végbemehet. A jelenség bekövetkeztének igen kicsi az esélye, és főleg akkor fordul elő, ha tiszta vizet melegítünk, egy szinte laboratóriumi tisztaságú, sima üveg- vagy kerámiapohárban. Azaz ha instant kávé, teapor, kakaó vagy más idegen elem is van a csészében, a robbanás esélye minimális. A túlmelegedés kiváltotta robbanás a csésze megmozdítása, vagy a kávépor adagolása során jelentkezhet.
A Snopes.com oldalon egy rémtörténetet is dokumentálnak, melyben egy férfi súlyos égési sérüléseket szenved kávémelegítés közben. Az ebben a példamesében leírtak bekövetkeztére a szerkesztők szerint még kisebb az esély.
Az FDA mindenesetre az ilyen esetek elkerülésére a készülékek használati utasításainak elolvasását, és a helyes forralási időpont beállítását javasolja. Ha valami miatt mégis bennfelejtjük vizünket hosszabb időre a mikróban, ne nyúljunk hozzá azonnal, várjuk meg, amíg lehűl és megjelennek a forrásbuborékok maguktól - ajánlja az Unwise Microwave Oven Experiments weboldal.
http://www.urbanlegends.hu/2005/09/07/tulmelegitett-viz-a-mikroban/
Esőben fussunk vagy gyalogoljunk?
Az UL ajánlása: ha nagyon kell mondani valamit, akkor egyenes hátú futás, valahogy úgy, ahogy Michael Johnson tette valamikor. De leginkább esernyő. Előtte meg egy kis elmélet. Katt.
Napokig esett, és még fog is, időszerű tehát a fenti kérdés. A Die Zeit legendavadásza az esőt két összetevőre - a felülről illetve elölről ránk eső cseppekre - bontva megállapítja: míg előbbi az út időtartamától, utóbbi a megtett távolságtól függ. Mivel mind futva, mind gyalogolva ugyanoda - egy fedett helyre - igyekszünk, e két tényező közül az egyik (a távolság) fix, és csak az időtartam befolyásolható - érdemes tehát a futást választani.
A megállapítást a National Climatic Data Center munkatársai, Thomas Peterson és Trevor Wallis a Weather című meteorológiai újságban megjelent cikkükben a gyakorlatban is igazolták. Peterson és Wallis ugyanolyan ruhába és kalapba öltözve 100 métert tettek meg egy felhőszakadásban; előbbi gyalogolt, utóbbi futott. A célba érkezést követően ruhájukat levették, és megmérték - a gyalogló Peterson öltözéke másfélszer több vizet tartalmazott, mint futó Wallisé. A kutatók kísérletük sajtó általi világgá kürtölését követően nem győztek magyarázkodni, hogy ők ezt csak viccnek szánták, és ennél jóval komolyabb témákkal is foglalkoznak.
Persze azért, hogy ne legyen minden olyan egyszerű: a MythBusters alkotóinak egy egészen speciális, már-már laboratóriumi környezetben sikerült bebizonyítaniuk, hogy gyalogolva kevésbé ázik el az ember.
Aki ennél komolyabb magyarázatot szeretne, és meg akarja tudni, milyen összetevőktől függ elázásunk mértéke, látogasson el ide. Ugyanezen az oldalon kipróbálhat egy JavaScript-kalkulátort, mellyel minden környezetben kiszámíthatja a testét érő víz mennyiségét. És hogy még egyet csavarjunk a történeten, még ezen oldal szerzőit is érhetik meglepetések.
Az UL ajánlása: ha nagyon kell mondani valamit, akkor egyenes hátú futás, valahogy úgy, ahogy Michael Johnson tette valamikor. De leginkább esernyő.
http://www.urbanlegends.hu/2005/06/11/esoben-fussunk-vagy-gyalogoljunk/
Kanál a pezsgősüvegben
A pezsgősüvegbe dugott villa/kanál/stb segít megőrizni a pezsgő frissességét.
A Die Zeit Stimmts című rovatának szerkesztője szerint a legenda jó példa arra, milyen keményen tartja magát egy olyan híresztelés is, amely bárki által könnyen tesztelhető. A kérdéssel foglalkozó holland fizikusok - Geert Jan van Oldenborgh és Fernando L. J. Vos - szerint mindez talán annak is köszönhető, hogy egy adott helyen ritkán van kéznél egyszerre több félig üres pezsgősüveg, s így aztán nehéz kipróbálni, tényleg használt-e a kanalazás. (Hasonló véleményt fogalmaztak meg a kérdésről a New Scientist szerkesztőségében is)
A hollandok ízlelésen alapuló, 1995-ös kutatásánál komolyabb vizsgálatra került sor még 1987-ben, amikor is az epernay-i bortanács kezdeményezésére a megbontott italok széndioxidtartalmát műszerrel mérték meg. A hat megcsapolt üvegből kettőt parafadugóval, kettőt teáskanállal zártak le, kettőt pedig fedetlenül raktak a hűtőbe. A mérés megállapította: 24 óra múltán minden pezsgő veszített erejéből, a parafával visszazárt üvegek esetében viszont a legkevésbé. A kanalas és fedetlen üvegek tartalma között viszont nem volt mérhető különbség.
A probléma legmeggyőzőbb vizsgálatáról a német WDR televízió egy műsora számolt be 2000-ben; a kísérletet Dr. Jürgen Sigler, a freiburgi bortermelő intézet szakembere felügyelte. Az eljárás során négy szituációban vizsgálták a pezsgő erejét: az első esetben ezüst teáskanállal, másodikban acélkanállal, a harmadikban egy csiptetővel zárták le a megbontott üvegeket, a negyedikben pedig nyitva hagyták. A kísérlet során a véletlen szerepét megpróbálták minimálisra csökkenteni: minden variációt 18 üvegen teszteltek. Az üvegekből egyenként 300 millilitert töltöttek ki, majd egy 7 fokos hűtőbe helyezték őket 24 illetve 48 órára. Ezt követően egy speciális műszerrel megmérték, mennyi széndioxid maradt az egyes üvegekben.
A műsorkészítők hipotézise szerint nem feltétlenül hülyeség a kanalazás. A pezsgők általában literenként 9 gramm széndioxidot tartalmaznak; 20 fokon az üvegben 5,4 bar túlnyomás mérhető. Felbontás után a széndioxid párolgásnak indul, nyugalmi állapotban azonban meglepően hosszú ideig az üvegben marad. Ha kitöltünk magunknak egy pohárnyit, az ital
helyére levegő áramlik, ami idővel felmelegíti az üvegben maradt pezsgőt. Mivel a gázok hidegebb folyadékokban könnyebben oldódnak, kitöltés után csökken az üvegben maradt széndioxid oldódási képessége. Ha azonban egy ezüstkanalat teszünk az üvegbe, és visszatesszük a hűtőbe, az ezüst magas hővezető képességének köszönhetően gyorsabban lehűti az üveg tartalmát. Ez esetben tehát a kanalazás mégis hatásos lehet.
A gyakorlat azonban nem hozott ilyen egyértelmű eredményt. Ugyan a 24 órás hűtés után még mindig igen sok széndioxid maradt az üvegekben, a különbségek azonban nem voltak számottevőek - az eltérés akár mérési hibából is adódhatott. Nagyobb különbség mutatkozott a 48 órás hűtést követően: ez esetben a csiptetővel lezárt üvegben jóval több széndioxid maradt.
A szerkesztők az egyes pezsgőket nem csak műszerekkel, hanem szakemberekkel is megvizsgáltatták. A 12 fő bevonásával végrehajtott ízlelő vizsga értékeléseinek átlaga azt mutatta: a nyitva hagyott pezsgők 24 óra után sokat veszítették minőségükből. A lezárt üvegek abszolút győzelme azonban nem tartott sokáig, 48 óra után ugyanis ez a különbség eltűnt. A kísérlet során azt is megállapították, hogy a nyitva hagyott vagy kanalakkal lezárt üvegekből a 12 legfontosabb aromaanyag aránya az eredeti egynegyedére esett vissza.
A műsorban végül adtak néhány hasznos tanácsot a pezsgők tárolására:
- a megvásárolt pezsgőket ne tároljuk hosszú ideig;
- az üveget tartsuk hűvös és sötét helyen;
- a fehér pezsgőt 7 fokos hőmérsékleten szolgáljuk fel;
- a megbontott üveget pezsgőcsipesszel zárjuk vissza, és tegyük hűtőbe.
Ha valaki ezek után is a kanalas verzióra esküszik, az ezüstkanállal jár a legjobban. De mindez csak a hűtőben ér valamit, az asztali kanalazás - főleg nagy melegben - csak ront a dolgon.
target="_blank">http://www.urbanlegends.hu/2005/03/20/kanal-a-pezsgosuvegben/
Az átvett anyagok az www.urbanlegends.hu engedélyével kerültek a lapra.