Újra abszolutizmus
A februári pátens hatására összehívott 1861. évi országgyűlésen a Deák Ferenc vezette Felirati Párt győzött a Határozati Párt elképzeléseivel szemben. Ennek megfelelően felirati formában közölték az uralkodóval, Ferenc Józseffel, hogy az 1848-as elveket alapnak, kiindulópontnak tekintik. Az uralkodó válaszul augusztus 22-én fegyveres fenyegetés kíséretében az országgyűlést feloszlatta. Mielőtt még erre sor kerülhetett volna, még nyilvánosságra hozták a Deák által megfogalmazott tiltakozást: "Az erőhatalomnak tettleg ellene nem szegülhetünk, de … az 1848-dik évben szentesített és országgyűlésileg meg nem változtatott törvényekhez is szorosan ragaszkodva, a hatalomnak minden olyan lépését, mely azokkal ellenkezik, alkotmányellenesnek fogjuk tekinteni." Így a Schmerling-provizóriummal (1861-1865) szembeni fellépés eszköze ismét a passzív rezisztencia lett, a "Mi tudunk várni" egyszer már bevált jelszó jegyében.
Az abszolutizmus egyre kérlelhetetlenebbnek tűnt: 1861. november 5-én kiadott rendelet szerint Magyarország az Osztrák birodalom tartománya lett, ennek következtében a helyi közigazgatást Bécsből kinevezett adminisztrátorok végezték, a cenzúra pedig lehetetlenné tette a hírek szabad terjesztését. Mivel - ellentétben az 50-es évek időszakától - nem lehetett még bízni sem a külföldi támogatástól, valamint az udvarral kapcsolatot fenntartó konzervatívok sem érvényesülhettek, ezért a Deák fémjelezte politikának sokkal nagyobb jelentősége volt, rá és képviselőtársaira mint az abszolutizmussal szembeszállni képviselő vezéralakokra tekintet a közvélemény, tőlük reméltek megoldást. Az ellenállásnak kedvezett az a tény is, hogy sem az erdélyiek, sem a horvátok nem küldtek követeket abba a Reichsratba (birodalmi gyűlésbe), melybe a magyar küldötteket eredetileg az 1861-es országgyűlésen kellett volna megválasztani. Mindezen feltételek ellenére Deákék csak akkor érhettek célba, ha az udvart sikerül meggyőzniük arról, hogy a Magyarországgal való megegyezés az udvarnak is érdeke, mert ezáltal a monarchia nagyhatalmi státusza, európai szerepe csak növekedhet.
A hatékony ellenállás kezdete
A kezdeményező szerep azonban mégis a konzervatívoknak jutott, ugyanis nehezen viselték, hogy a Schmerling képviselte abszolutizmus kivetette őket a hatalmi helyzetből, s így hirtelen az ellenzéki oldalon találták magukat. Különböző terveket dolgoztak ki, s nyújtottak be memorandum formájában Ferenc Józsefnek. Az első Dessewffy Emil terjesztette be, s ez a memorandum már minden lényeges elemét tartalmazta az 1867-es kiegyezésnek: áprilisi törvények elismerése, a Habsburg birodalom egysége a Pragmatica sanctio szellemében, önálló parlamentek biztosítása, önálló kormányzatok, a hadügy, a külügy, a kereskedelem és a pénzügy terén közös testületek, delegációk. Ezt a tervezetet látta Schmerling is és Deák is. Az előbbi elvetette, viszont a "nemzet prókátora" értékelte azt, de nem tartotta egyelőre időszerűnek. Dessewwffy elképzeléseit Deák később megvalósította, mégsem követelte magának a szerzői érdemeket, s csak Deák halála után 11 évvel hozta nyilvánosságra Apponyi György, hogy az eredeti elképzelések kitől származtak.
Az idő ténylegesen Deákot igazolta. A provizórikus időszak kellős közepén Csehország és Galícia is visszahívta követeit a Reichsratból, mivel Csehország a magyarok távollétével a birodalmi tanácsot illetéktelennek nyilvánította. A birodalom helyzetét súlyosbították a zűrös pénzügyek, a lengyel felkelés nyomán kibontakozó orosz-osztrák ellentét, valamint Poroszország egyre erőteljesebb politikai fellépése. Ahogy fogyatkozni látszott a Schmerling-abszolutizmus ereje, úgy lendültek támadásba a magyarok. Mindenki Deákra figyelt, aki 1861-es felirataival s az azt követő ellenállással mindenképp vezető szerepet vívott ki magának. Nem volt könnyű dolga, hiszen a konzervatívok is tárgyalásba kezdtek az udvarral, s a dzsentri jelentős része jelentős engedmények árán is hajlandó lett volna egyezséget kötni a királlyal, csakhogy a gazdasági válság okozta súlyos helyzetét valamelyest orvosolni tudja. Deák azonban nem tett lépéseket, mindig csak az áprilisi törvények elfogadtatásának jelentőségét hangsúlyozta, s úgy ítélte meg, hogy az udvar még nem kész a tárgyalásokra, még várni kell.
Deák Ferenc elérkezettnek látja az időt
Pesti Naplóban 1865 húsvétján. Az április 16-án név nélkül megjelentetett "húsvéti cikk", illetve az azt követő cikksorozat mérföldkövet jelentett a kiegyezéshez vezető úton.
1864-ben már egyre világosabbá vált, hogy Bismarck a német államokat a kisnémet egység elve szerint kívánja összefogni, ami azt jelentette, hogy Ausztriát nélkülözni óhajtja. Ekkor már az udvar környezetében is többen gondoltak a dualista állam megvalósítására, de Schmerling erről hallani sem akart, s egyre erőszakosabb módszerekkel lépett fel annak érdekében, hogy Magyarország képviseltesse magát a Reichsratban. Ebben a légkörben megint a konzervatívok ragadták magukhoz a kezdeményezést, bíráló röpiratban értékelte az elmúlt néhány év kormányzati tevékenységét, s lapot adtak ki Debatte címen, mely egységfrontba tömörítette a Schmerling-ellenes erőket. Deák maga is elérkezettnek látta az időt a cselekvésre. Annál is inkább, mert egy 1864-es tanulmány támadta Deák 3 évvel ezelőtti feliratát, azzal vádolva annak készítőjét, hogy félreértelmezte a magyar törvényeket. A Budapesti Szemlében 1865 elején válaszolt is Deák: Adalékok a magyar közjoghoz. Ezzel a cikkel kettős cél kívánt elérni: egyrészt egyértelmű jelét adta annak, hogy ismét a politika porondjára lépett, másrészt kinyilvánította, hogy a magyar liberálisok készek a tárgyalásra. A király is megértette az üzenetet, hisz 1865 februárjától áprilisig titkos tárgyalásokat folytatott Anton von Augusz báró személye által Deákkal. Deák aktivizálódását pedig az osztrák liberálisok is üdvözölték. Ebben a légkörben fejtette ki álláspontját Deák aA cikk születése
A cikket nem maga Deák írta le, hanem úgy diktálta a Pesti Napló egyik munkatársának, Salamon Ferencznek. Az indok egyszerű: nem szerette volna, ha felismerték volna kézírását a nyomdában, hiszen szerette volna megőrizni egy időre a névtelenséget. Húsvét szombatján (április 15-én) reggel 9 órától délután kb. 3 óráig csaknem egyvégtében diktálta Deák a cikket, közben kétszer vagy háromszor megszakadt a diktálás, ekkor a "Corpus Jurisban" keresgetett egy-egy passzust. A diktálás közben bárki kért is bebocsáttatást, Deák mindenkit elutasított, teljes egészében a munkára összpontosította minden figyelmét. A diktálás végén felolvastatta az írásművet, de csak két-három szót javíttatott benne egy-két kifejezést.
A cikk nem kezdeményezte a fordulatot, inkább csak nyilvánvalóvá tette az uralkodói szándékot, illetve az Angol királynő szállóban megfogant s viták során kiformálódó elképzeléseket.
Pesti Napló:
A szabadságharcot követő másfél évtized legjelentősebb újságalapítása a Pesti Naplóé volt, mely 1850-1939 között jelent meg. Kezdetben fiatal plebejus értelmiségi csoport szerkesztette, de csakhamar konzervatív, nemzeti érzelmű ellenzékiek kezébe került. Ekkor Török János szerkesztette, aki anyagi és szellemi gyarapodást ösztönző nemzeti egység hirdetését tekintette a lap fő feladatának. 1855-ben b. Kemény Zsigmond került a lap élére, s ebben a közel másfél évtizedes időszakban a lap a passzív rezisztencia szócsöve lett. Jelentős érdemeket szerzett a kiegyezés előkészítésében, a deák-párt politikai koncepciójának kiformálásában, elterjesztésében. Munkatársai közé tartozott a korszak teljes magyar szellemisége. Ebben a periódusban a lapnak mintegy 3100 előfizetője volt, majd az 1860-as évek közepén már elérte ez a szám a 6000-t.
A rivális folyóiratok
A "Húsvéti cikk" megjelenésekor más folyóiratok is versenyben álltak a Pesti Naplóval, mint a Magyar Világ, mely a konzervatívok orgánuma volt, az Eötvös József és Trefort Ágoston által alapított politikai Hetilap (1865-1866), mely azzal a céllal jött létre, hogy Deák túlságosan passzív magatartását kissé aktivizálják, ugyanis féltek, hogy a konzervatívok ragadhatják magukhoz a kezdeményezést, s ők kevesebbel is beérik, túlságosan sokat engednek majd az 1848-as elvekből. A Politikai Hetilap azonban túlságosan magas színvonala miatt kevés előfizetőt tudott maga mögött, így gazdaságtalan volta miatt rövid időn belül megszűnt. Erre a sorsra kárhoztattatott Jókai Mór lapja, A Hon is, mely ellene volt a kiegyezésnek, s melyet az ekkor már népszerű Jókai szerkesztett.
A Pesti Napló a kiegyezést követően sem lett kormánypárti lap. Ezt is részint Deáknak köszönheti, aki mindvégig azon fáradozott, hogy a lap őrizze meg függetlenségét és sokszínűségét. Ezzel megőrizte legfőbb értékét, a kritikus magatartást, melynek köszönhetően a korszak legtekintélyesebb, legszavahihetőbb magyar lapja volt huzamos időn keresztül.
Forrás:
- Hangay Zoltán: 19 történelmi arckép a 19. század magyar történelméből
Trezor K., Bp., 1991 - Kókay Gy. - Buzinkay G. - Murányi G.: A magyar sajtó története
MÚOSZ - Bálint György Újságíró-iskola én. - Somogyi Éva: Abszolutizmus és kiegyezés 1849-1867
Gondolat K. 1981 - Király Béla: Deák Ferenc
Akadémiai K., Bp. 1993 - Deák Ferencz munkáiból II.
Franklin-Társulat Bp. 1906 - Nagy képes milleniumi arcképcsarnok
Rubicon - Aquila-könyvek Bp., 1999