Kedvenc nyelvhelyességi hibáink
2014/11/21 10:12
3063 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Sokszor kihangsúlyoznunk a legoptimálisabbnak vélt nyelvi választásunk felsőbbrendűségét; de viszont helyes-e így ez a mondat egyáltalán?

Valljuk be, akármilyen liberálisan is kezeljük a nyelvhasználat kérdését, mindannyian tudunk példát hozni olyan szavakra, fordulatokra, amelyek ezért vagy azért kiverik nálunk a biztosítékot. Vannak megrögzött ikesige-fanatikusok: ők egy eszek-iszok-alszok kombótól a falra másznak; másokat a kisorsolásra került-féle passzív kifejezések sértenek. A nyelvhelyességi hibák világa ingoványos terület, ahol különböző nyelvi regiszterek között egyensúlyozunk, vagy pedig egy nyelvi változás folyamatát figyeljük. Nagyon fontos szerepet játszik természetesen az ízlés is. A fent említett két példa úgy tűnik, egyre szélesebb körben elfogadottá válik, így hibának, bármennyire is zavarnak egyeseket, nemigen nevezhetnénk őket. Lássunk azonban néhány közkeletű példát olyan esetekre, amelyeket sokan ma is a pongyolaság kategóriájába sorolunk!

nyelv

1. A miniszter beszédében kihangsúlyozta a megegyezésben rejlő lehetőségeket.

Az obligát stilisztikai kérdés ilyenkor: mi szükség van az igekötőre a kiemelt szóban? A mondat ugyanis jottányit sem veszít érthetőségéből, és nem is változik meg a jelentése, ha az a ki- nincs ott. Mi a szerepe ennek az igekötőnek?  A magyarban az igekötő legtöbbször többé-kevésbé módosítja az alapige jelentését: olvas, de: elolvas, felolvas, kiolvas, összeolvas, visszaolvas; sőt: (jól) beolvas (valakinek). Kérdés, hogy a hangsúlyoz és a kihangsúlyoz között van-e jelentésbeli különbség; nos ha van is az – komikus módon – éppen a hangsúlyra vonatkozik: a kihangsúlyoz azt jelenti, hogy ’kiemel’ (talán ennek az analógiájára kapta meg a ki- igekötőt), amely azonban szintén helyettesíthető a hangsúlyoz igével is; az igekötővel mintha még inkább ráerősítenénk a jelentésére, mintha azt mondanánk: ’nagyon hangsúlyoz’ vagy ’határozottan kiemel’.

2. A legoptimálisabb esetben már holnap elindulhatunk.

Valami olyasmiről lehet itt is szó, mint az első példában, csak nem az igekötővel, hanem a felsőfokot jelölő nyelvi elemekkel kapcsolatban…? Nézzük csak: az optimális azt jelenti: ’legjobb’. A felsőfokú jelentésű, latin eredetű optimális szó kapott még egy felsőfokot: persze, hiszen nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy a szóban forgó eset a legjobb. Másképpen egészen furcsa logikai ellentmondásba keverednénk – jóllehet olyanba, amely a világ egyik legismertebb szállóigéjében is szerepel ironikus gesztusként: „Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többieknél”. Minthogy az egyenlő jelentése kizárja a fokozhatóságot, úgy az optimálisé is: ez utóbbi végpontot jelöl, amelyből egy van – logikailag tehát nincs értelme a kijelölő funkciójú felsőfoknak. Hacsak nem mondjuk azt, hogy az optimális mégsem végpont, hanem inkább végtartomány jellemzésére szolgál: így már ki tudunk választani az egyazon optimális tartományba eső elemek közül egyet. Vannak optimális esetek – több olyan eset is, amely az optimális zónába tartozik –, de van egy olyan, ami még ezek közül is kitűnik. Vagy ez már csak túlzott magyarázkodás?

3. A konferenciára mindenki eljött, de viszont senki nem hozott magával laptopot.

Nem, ez már tényleg hibás: van két kötőszónk egymás mellett, amelyek ugyanazt fejezik ki (ellentétességet), ráadásul az egyik elhagyásával a másik boldogan elviszi a mondatot: A konferenciára mindenki eljött, de senki nem hozott magával laptopot; illetve A konferenciára mindenki eljött, viszont senki nem hozott magával laptopot. Szóval: irtandó. De viszont mégis sokan használják! (Jó, mondjuk ez most szándékosan alakult így…) Sőt ez utóbbi kijelentés úgy is kiegészíthető, hogy jellemző módon szóban, társalgás közben, spontán megszólalás alkalmával. Írásban, komolyabban megkomponált szövegben jóval ritkábban fordul elő. Itt most lehet, hogy tényleg nem találunk funkcionális magyarázatot, mint az első két példa esetében, mégsem ítélhetjük helytelennek ezt a jelenséget (akármennyire is irritál minket): bizonyos helyzetekben bizonyos közösségek aktívan használják (ahogy a kihangsúlyozt és a legoptimálisabbat is), máshol, mások nem annyira. Egy népszerű analógiával: egy metálkoncerten elfogadott a valamilyen felirattal, képpel ellátott fekete póló, szegecses öv, bakancs viselése, míg egy hivatalos vezetői értekezleten öltöny, nyakkendő dukál. Meglepődünk egy metálkoncert tömegében felbukkanó öltönyös alaktól, ahogy a vezetői értekezleten is furcsa, ha feltűnik egy fekete pólós, bakancsos figura – furcsa, mert nem illeszkedik az adott szituáció normáihoz. De mondhatjuk-e azt, hogy általában helytelen a metálöltözet vagy az öltöny viselése, ha máshol, máskor, mások teljes természetességgel viselik?

További érdekes oldalak:

A legoptimálisabbról Kálmán László itt ír sokkal bővebben:

Kerek Roland cikke