Mielőtt saját etika kidolgozásához fognánk…
2013/06/07 14:53
2599 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Aki viszonylagos rendszerességgel vizsgálja környezetének, szűkebb, tágabb világának döntéseit, aki tudatosabban odafigyel bizonyos erkölcsi kérdésekre, óhatatlanul is saját etikai nézeteit finomítja, egyfajta saját etikai (norma)rendszert körvonalaz magának. Az alábbiakban számba vett fogalmak, alapvető megközelítésmódok saját etikánk megfogalmazásához is segítséget nyújthatnak, hiszen önreflexió nélkül egyetlen etikai probléma, dilemma sem vizsgálható – még ha ezt nem is mindig tudatosan tesszük.

students_in_geography

Az alapok

Ahhoz, hogy már etikai stúdiumaink elején nagy biztonsággal eligazodjunk és termékeny vitákat generálhassunk, illetve részesei lehessünk eredményes és izgalmas disputáknak, megfelelő eszközként tisztázzunk néhány alapvető etikai terminust. Ezek tudatos alkalmazása révén ugyanis szakszerűbben, tartalmasabban és hatékonyabban tudjuk kifejezni magunkat, biztonságosan kerülhetjük el a hosszadalmas és bonyolultnak ható körülírás csapdáját. Lássuk!

Az etikai helyzetek, jelenségek vizsgálatára vonatkozóan három lehetséges megoldás kínálkozik. Kiindulópontul a deskriptív etika elvei szolgálnak, amikor is az a cél, hogy egyes erkölcsi jelenségeket mutassanak be, magyarázzanak meg, illetve az erkölcsi dilemmák megoldását befolyásoló társadalmi-történeti feltételek és emberi természet jellemzőit elméleti szinten tárják fel. Ezekre a feladatokra általában a társadalomtudományok képviselői vállalkoznak, pl. a történészek, a szociológusok, a pszichológusok, az antropológusok. A tények objektív vizsgálatával egyetemben a felmerülő hiedelmek, előítéletek közömbösítése is elvégezhető. Más a feladata a normatív vagy preskriptív (előíró) etikai megközelítésnek, melyek alapvető erkölcsi normákat fogalmaznak meg, írnak elő.

Ezek lehetnek implicit jellegűek, ha értékelő kijelentésekként fogalmazzuk meg (pl. Tanulni hasznos.) – és lehetnek explicitek, ha valamilyen kötelességként közvetlenül tálaljuk (pl. Törekedj arra, hogy rendszeresen tanulj!). Erkölcsi vitáink során általában ezekkel élünk, amikor etikai álláspontunkat feltárjuk, illetve magyarázzuk. Létezik egy harmadik vizsgálati módszer is, a kritikai vagy metaetikai viszonyulás, amely nem az egyes konkrét erkölcsi szituációk filozófiai jellegű (logikai, gnoszeológiai) vizsgálatát végzi, hanem maguknak az etikai állításoknak az értelmezését. Ennek jegyében analizálunk olyan fogalmakat is mint jó és rossz, kötelesség, szabadság stb., illetve vázolhatunk egyfajta erkölcsi ideált. Ezeket a megközelítésmódokat általában kombinálva alkalmazzák, ám a vizsgálat jellegétől függően egyik vagy másik dominálhat is. Megkerülni e módszereket azonban nem lehet, ugyanis nincs olyan univerzális etikai rendszer vagy elmélet, mely minden erkölcsi dilemmára hathatós választ tud nyújtani.

Az erkölcs eredete

Az etikai felfogásokat osztályozhatjuk a szerint is, honnan eredeztetjük magát az erkölcsiséget. Ennek alapján megkülönböztetünk autonóm és heteronóm etikákat. Autonóm etikáról abban az esetben beszélünk, ha az ember önmaga alkotja meg helyes cselekvésének erkölcsi törvényeit, mégpedig az ész követelményeivel összhangban. Ezzel szemben a heteronóm etika forrása a cselekvő embertől független entitás, valamilyen tekintély (pl. Isten, állam, szülők iránti engedelmesség), de lehet ez az emberi ösztön is. (Emiatt az autoritatív etika megnevezést is használhatjuk.) Az intuicionizmus szerint az objektíven adott morális tulajdonságokat, értékeket az ember intuitív alapon (érzéki benyomásként) tudatosítja, ismeri fel. Erkölcsi ítéleteink alapulhatnak a személyes érzelmeinken is, vagyis egy-egy állítás kapcsán felmerülő (helyeslő vagy elítélő) érzelmeinknek adunk hangot – emiatt szokták ezen emócionális (non-kognitivista) etikai irányzatot (más néven emotivizmust) „Pfuj/hurrá” elméletnek is nevezni.

Az erkölcsiség tárgya

Az erkölcsiség tárgyát illetően megkülönböztethetjük az egoizmust, az altruizmust, az individualizmus és az univerzalizmust. Az egoizmus (lat. ego = én szóból) a cselekvés alapjának a cselekvő egyén érdekeit, hasznát tekinti (vö. az önzés etikája), ellentétben az altruizmussal (lat. alter = más, másik), amely a legfőbb erkölcsi értéknek és kiindulópontnak az önzetlenséget és a szolidaritást tekinti (vö. gondoskodás etikája). Az individualizmus e két etikai felfogás metszéspontján helyezkedik el, az erkölcsi elvek és törvények alapjául csakis a szabadsággal felruházott autonóm lelkiismeretet ismeri el, ezt tekinti a jó és rossz próbakövének. A közösséget mint egyénektől független realitást nem ismeri el. Az univerzalista etika viszont az egyetemest teszi meg az erkölcsiség tárgyának, ez lehet bármilyen közösség, pl. valamely nemzet vagy akár az egész emberiség is.

Az erkölcsiség célja szerint pedig beszélhetünk szubjektív, objektív és utilitarista etikáról. A szubjektivista etika szerint az erkölcsiség célja valamely egyéni állapot, mint a testi élvezet (hedonizmus) vagy a lelki gyönyör, boldogság (eudaimonizmus) elérése. Az objektivista etika az egyes ember helyett a köz javát tartja szem előtt, pl. egyetemes közjót, szabadságot, egyenlőséget stb. Az utilitarizmus a cselekvésekből adódó várható haszon alapján ítéli meg az emberi döntéseket, cselekedeteket.
A fenti morális irányultságokat a későbbiekben részletesebben is megvizsgáljuk, hozzájuk etikai irányzatokat rendelünk.

Zárásképpen egy feladvány

Az egyik német filozófus a következő kérdést tette fel: bűn volna-e hazudni egy gyilkosnak, aki megkérdezné, hogy a barátunk, akit üldöz, nem a házunkba menekült-e? Próbáljátok meg a különböző etikai irányzatok útmutatásai alapján a felvetett talányt, problémát több szempontból körüljárni, megválaszolni! Ha kialakítottátok egyéni véleményeteket, vitassátok meg a többiekkel!