Miért (ne) gonoszkodjunk?!
2013/07/03 08:00
1209 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A gonoszság, illetve a rossz és a gonosz elleni küzdelem egyidős az emberiséggel, és számos elmélet született már ennek a kiküszöbölésére. Írásunkban két olyan példát mutatunk be, melyek egymásnak látszólag ellentmondanak – vagy mégsem?

tolsztoj Lev Tolsztoj Tolsztoj megoldása

A Mahábhárata egyik (utólag betoldott) fejezetében a pánditok ifjú fejedelme, Ardzsuna azt megelőzően, hogy a két rokon uralkodócsalád megkezdené egymás elleni véres küzdelmét, így tépelődik magában:

Nem tudja ember, mi keservesebb sors,
ölni csatán mást vagy öletni mástól;
ront ránk a testvér: Dhitarástra népe –
itt, ha kezünk győz, belehal a lelkünk.

Ardzsunát kétségek gyötörték, bárhogyan is választ, az erőszak és a gonoszság ül majd diadalt. Be kell vallanunk, nehéz egyértelműen jó tanácsot adni. Egyáltalán van ilyen? Lev Tolsztoj az etikatörténet egy nevezetes megoldását javasolja, ami röviden így hangzik: „ne állj ellen erőszakkal a gonosznak!”

A neves orosz író a keresztény szeretet-elv sajátos értelmezése révén jutott el a ne állj ellen a gonosznak koncepció körvonalazásáig. Eszerint a szeretet lényege, hogy magam a másik szolgálatába állítom, s eközben kerülök minden cselekedetet, mellyel „olyat tennék, amit nem akar az, akin az erőszakot elkövetik”. Mivel itt az erőszak a szeretet ellenpólusaként jelentkezik, ezért Tolsztoj értelmezése szerint, ha az erőszakot kioltom, automatikusan a szeretet tud érvényre jutni. Azonban mit is ért Tolsztoj erőszak alatt? Legfőképpen azt, hogy ne ítélkezzünk mások felett. Ítéletet alkothatunk, sőt ezt el is várja a környezetünk, de kétségbe vonni másoknak azt a jogát, hogy először magukat ítéljék meg, ez már beavatkozás az adott egyén erkölcsi szabadságába, ami egyenlő az erőszaktevéssel. Mindennek az az alapja, hogy a végső (erkölcsi) instancia (legyen az pl. a végtelen, egy természeti jelenség vagy valamilyen isteni erő, képződmény) előtt minden ember egyenlő, ezért eszerint az imperatívusz szerint úgy kell bánni mindenkivel, ahogy azt magunkkal is tennénk. (Erősen emlékeztet Kant kategórikus imperatívuszára.)

Szabályok a Hegyi beszéd alapján

Ezzel a bennünk szunnyadó isteni lényeget bontakoztathatjuk ki, azaz megfelelő életgyakorlat révén önmagunk „megváltóivá” lehetünk. Tolsztoj a Hegyi beszéd alapján fogalmazza meg öt erkölcsi szabályát: ne légy haragban senkivel; ne kövess el házasságtörést; ne tégy esküt; ne védd magad erőszakkal; ne háborúzz! Ha ezeket az elveket betartjuk – érvel Tolsztoj – akkor a gyakorlatban is megszüntethető a gonoszság és megteremthető az egyetemes béke. Ehhez azonban először is ki kell oltani önmagunkból önző vágyainkat, egoista törekvéseinket (vö. utilitarizmus etikája), és magunkat a szeretet révén az egyetemes emberi nem szolgálatába kell állítanunk.

Tolsztoj ezen személyiségfeletti, gyakorlatközpontú erkölcsi felfogását érdekes módon a „túlvilági reményeket” elutasító Nietzsche is felhasználta, azzal a különbséggel, hogy az erőszakmentességet nem erkölcsi eszményként kezelte, hanem egyfajta fiziológiai szükségszerűségként állította be. Meglátása szerint ugyanis a ne állj ellen a gonosznak elvét képviselő ember valójában alkalmatlan az erőszak bármely formájára is, így öntudatlanul is kerül mindenféle konfrontálódást, ellenségeskedést, főleg, ha erőszakkal jár együtt. Nietzsche szerint azonban az erőszakmentesség lehetőséget teremt a morál meghaladására (vö. Túl jón és rosszon), ezáltal egy olyan életvezetési gyakorlat részesévé teheti az embert, amelynek birtokában közömbösíthető a rossz és megtapasztalható egy ellentéteken túlmutató szintézis élménye (vö. Dosztojevszkij félkegyelmű-ábrázolása).

Ardzsuna példája is mutatja, hogy a rossz kérlelhetetlenül részese a mindennapoknak, vívódásában pedig magunk is osztozhatunk. Vívódnunk márpedig kell, hiszen ez tesz alkalmassá bennünket a jó és rossz helyes megkülönböztetésre, egyszóval a jó döntésre. Az erőszakmentesség tolsztoji és nietzschei értelmezése mellett más megoldások is születtek (pl. Gandhi, A. Schweitzer), de vajon kivitelezhetők-e ezek az elgondolások a gyakorlatban?

Mit gondoltok erről?

További érdekes oldalak 

  • Laziczius Gyula: A bölcselő Tolsztoj
  • Tóth Marianna: Tolsztoj-hatás Nietzsche Jézus-értelmezésében (Különbség 2013/1.)
  • P. P. Aprisko: Az orosz filozófia története (Osiris Bp. 2007)

Farkas Zoltán cikke