Már 1945. október 15-én - alig több mint egy héttel hercegprímási székfoglalása után - körlevelet adott ki a csallóközi üldözött magyarok kilátástalan helyzetére hívva föl a katolikus hívek - és az egész magyar közvélemény - figyelmét. Pásztorlevelében kifejtette, hogy esztergomi főegyházmegyéje északi (ismét csehszlovák uralom alá került) részéről aggasztó híreket kapott azokról a katolikus magyarokról, akikkel „több mint 900 éven át éltünk együtt a szent hit és megszentelt hagyományok édes közösségében." Leírta a magyar katolikus oktatási intézmények, iskolák és egyházi személyek elleni támadásokat, valamint beszámolt „a kiutasítások, bebörtönzések, gyűjtőtáborokba utalások, az embertelenségekbe láthatatlan sorozatáról."
A hercegprímás szerint a magyarok üldözése a „szerencsétlen zsidókon már kipróbált eszközökkel" történt, s az intézkedések mind az emberi alapjogokat, mind a vallásszabadságot sértik. Körlevelének végén a következő szavakkal fordult híveihez, a nyilvánossághoz: „Miért közlöm ezt a fájó helyzetet veletek, Kedves Híveim? Nem azért, hogy a gyűlölet lángra lobbanjon bennetek. Elég a gyűlölet már! A szabadságjogok semmibevevésének, a gyengébbekkel való bánásmód kiáltó, vádoló és elrettentő példája ez, amely sorsát magában hordja. Bizonyos, hogy még nem érkezett el az új rend, amely biztosítja a félelemnélküli és nyomormentes életet. A cél inkább az, hogy felébredjen szívetekben az együttérzés és felebaráti szeretet az embertelenség áldozatai iránt, akik nemcsak testvéreitek, de hittestvéreitek is."
Mindszenty József 1946. január 24-én levelet írt Tildy Zoltán miniszterelnöknek (egy héttel Tildy köztársasági elnökké választása és egy hónappal a csehszlovák-magyar lakosságcsere egyezmény megkötése előtt). Ebben annak a nézetének adott hangot a főpap, hogy a csehszlovákiai magyarokat a Magyarországról kitelepített németség helyére szeretné telepíteni a csehszlovák kormány. „Minthogy a szlovákiai magyarok egyoldalú kitelepítését a csehszlovák illetékes tényezők a magyarországi németek kitelepítésével junktimba akarják hozni, azért alapos az a magyar aggodalom, hogy a magyarországi németek kitelepítését csehszlovák részről az oroszok felé azért sugalmazzák, hogy ezáltal Magyarországon helyet csináljanak a Szlovákiából egyoldalúan kitelepítendő magyarok részére."
A hercegprímás azt javasolta a kormányfőnek, hogy a magyar kabinet kérjen garanciát a szövetséges hatalmaktól, illetve a Magyarországon működő Szövetséges Ellenőrző Bizottságtól arra, hogy a németek kitelepítése nem azért történik, hogy helyükre aztán a Felvidékről kitelepített magyarok kerüljenek. Ha azonban ezt a győztesek nem tudnák biztosítani, akkor - javasolta Mindszenty - a magyar kormány tárja a nemzetközi közvélemény elé, hogy a németek kitelepítését szovjet nyomásra kényszerűségből hajtja végre, s igyekezzen azt nehezíteni és lassítani, vagy akár megszakítani.
Nem rejtette véka alá a magyar katolikus egyház vezetője azon reményét, hogy a Felvidék egészben - vagy legalább részben (az etnikai határok mentén) - Magyarországon kerüljön. Ennek egyik eszközeként a németek kitelepítésének leállítását jelölte meg, így ugyanis - vélte a hercegprímás - a magyar kabinet hivatkozhatna arra, hogy Magyarországon nem tudja fogadni a Csehszlovákiából kitelepítendő magyarokat, „...megfontolandó lenne, hogy nem lenne-e célszerűbb, ha a nagyhatalmaktól Magyarország azt kérné, hogy tekintsen el a magyarországi németek kitelepítésétől. Ebben az esetben ugyanis pl. a szlovákiai magyarok nem lennének Magyarországra áttelepíthetők, mert nem lenne részükre Magyarországon hely és így a magyarok Szlovákia területén maradván, ha ezt a területet most nem is kapnánk vissza egészében, jövőbeli igényünk az ott maradó magyar népesség révén továbbra is megmaradna. Magyarországra nézve kétségtelenül előnyösebb lenne, ha a hazai németek inkább továbbra is Magyarországon maradnának, mintsem hogy helyükre a szlovákiai magyarokat áttelepítsék s így Magyarországra nézve ez az értékes, ősi magyar etnikumú föld egyszer s mindenkorra elvesszen."
Mindszenty már 1945. október 10-i levelében figyelmeztette a németekkel szembeni igazságtalanságokra a miniszterelnököt, majd a katolikus püspöki kar egy héttel később pásztorlevélben nyilvánosan állást foglalt a hazai németség kollektív büntetése ellen, kijelentvén, hogy a kitelepítés embertelen és keresztényietlen, s az új politikai hatalom olyanokat is bűnbakká tesznek, akik teljesen ártatlanok.
Dr. Miklós Péter PhD
történész, teológus
a Szegedi Tudományegyetem oktatója
