„Mindszenty József prímási tekintélyének teljes erkölcsi súlyát latba vetette az emberi jogok megsértése ellen" - írta róla monográfusa, Balogh Margit.
Még veszprémi püspök korában - Grősz József kalocsai érsekkel közösen - fölhívta az Ideiglenes Nemzeti Kormány miniszterelnökének figyelmét a Németországba történő deportálások jogtalanságára, a szovjet fogolytáborokban uralkodó rossz állapotokra és a letartóztatott papokicai való rossz bánásmódra. 1945. október 10-én levélben tiltakozott dalnoki Miklós Bélánál a magyarországi németek - kollektív bűnösség elve alapján történő - kitelepítése ellen. Nem sok eredménnyel, hiszen 1945. december 29-én megjelent az a kormányrendelet, amely a németajkú lakosság Németországba való áttelepítését mondta ki (12.330/1945.M.E.). 1946. július 1 7-i levelében a titoista partizánok délvidéki magyarok elleni agressziójáról (gyilkosságok, tömeges és erőszakos kitoloncolások) tájékoztatta Nagy Ferenc miniszterelnököt - egyedül a magyar közéleti vezetők közül.
A homogén csehszlovák nemzetállam megvalósításának jegyében Edvard Beneš és a londoni emigráns kormány már 1942-1943 fordulóján kiegészítette programját a magyar nemzetiségű lakosság kitelepítésével. Ezt később (1944 tavaszán) a moszkvai csehszlovák kommunista csoport és (1944-1945 fordulóján) a Szlovák Nemzeti Tanács is elfogadta, majd a kassai kormányprogram (1945. április 5.) részévé lett.
A gondolat, hogy a csehszlovák nemzetállam megvalósulásának, kialakulásának (egyik) akadálya a magyarság nem új keletű a beneši eszmerendszerben. Már 1916-ban - párizsi emigrációjában - megfogalmazta, Zúzzátok szét Ausztria-Magyarországot című munkájának ötödik fejezetében (A csehszlovákok és a magyarok: Egy legenda, amit szét kell rombolnunk), hogy a magyarság a tizenegyedik század óta elnyomásban tartja a Kárpát-medencei szlávokat, akiket erőszakkal magyarrá akar tenni. „A három millió szlováknak - írta Beneš az első világháború idején - három képviselője van a budapesti parlamentben. Ma Magyarországon teljesen keleties rendszer a jellemző. Nincs hely arra, hogy elmeséljem a sok kegyetlenséget, amit a magyarok a szlovákokkal és a jugoszlávokkal szemben elkövettek, és amelyek miatt még inkább utálat tárgyai a szlávok körében, mint a németek. Fél évszázad óta végzik intrikájukat, minden nyomorult eszközzel magyarizálni akarják a szlovákokat. Egyes vidékeken ez sikerült is nekik." A fejezet zárógondolataiban - még egy merőben más történelmi szituációban, a nyelvi-etnikai határokra (is) utalva - így fogalmazott: „Nem csak meg kell semmisíteni Ausztriát, hanem először le kell választani róla Magyarországot, a magyarokat és a németeket el kell választani egymástól, csak az általuk lakott területeket szabad meghagyni nekik és fel kell szabadítani a szlávokat."
Az 1945 utáni csehszlovák vezetés megfosztotta a felvidéki magyarokat állampolgárságuktól és anyanyelvük szabad használatától. Edvard Beneš csehszlovák köztársasági elnök 1945. augusztus 2-án bocsátotta ki a 33/1945. számú dekrétumot, amely a magyarokat és a németeket megfosztotta csehszlovák állampolgárságuktól. 1945. október l-jén lépett hatályba a 88/1945. számú elnöki dekrétum, ami alapján a tizenhat és ötvenöt év közötti életkorú férfiakat, valamint a 18 és 45 év közötti életkorú nőket közmunkára lehetett kirendelni lakóhelyüktől távol eső vidékekre is (ez képezte később a magyarok tömeges internálásának jogi alapját). 1946. február 27-én Magyarország lakosságcsere-egyezményt kötött Csehszlovákiában, amely szerint ahány magyarországi szlovák jelentkezik az áttelepülésre, a csehszlovák kormány annyi magyart eltávolíthat országa területéről.
1946 júniusában a csehszlovák hatóságok megkezdték a reszlovakizációt, „visszaszlovákosítási kampányt". A magyarokat választás elé állították: vagy szlováknak vallják magukat és visszakapják állampolgárságukat, vagy el kell hagyni hazájukat, kiutasítják őket. Ennek következtében kb. 400 000 - többnyire szlovákul nem is értő - magyar vallotta magát szlovák nemzetiségűnek. Néhány járásban azonban (pl. komáromi, párkányi) a kampány nem érte el a várt hatást. Erről a vidékről magyarok tízezreit telepítették erőszakkal Csehországba, elsősorban a korábban németek lakta térségekbe - ezzel próbálva megbontani magyar kisebbség területeinek zárt tömbjellegét.
A lakosságcsere 1947 áprilisában kezdődött meg. 1948 tavaszára 70 273 szlovák hagyta el önként Magyarországot, illetve 68 407 magyart telepítettek ki Csehszlovákiából. Ténylegesen ennél jóval többen érkeztek Magyarországra (20 000-30 000 embert azérttelepítettek ki, mert 1938. november 2. után költözött a Felvidékre, további 6 000 fő önként hagyta el Csehszlovákiát. A kitelepítések 1949-ben értek véget.
Dr. Miklós Péter PhD
történész, teológus
a Szegedi Tudományegyetem oktatója
