Julius Haynau 1786. október 14-én született. A napóleoni háborúk idején, 1801-ben katonai pályára lépett. 1805-ben, hadifogsága idején találkozott ifjúkori bálványával, Napóleonnal, akivel néhány szót is válthatott. Az austerlitzi csatát követő béke lehetővé tette a hadifoglyok kiszabadulását, így Haynau folytathatta katonai pályáját. Hősiesen harcolt a franciák ellen, sőt Wagramnál súlyos sebesülést is szerzett. A helytállást díjazták a feljebbvalók is, hiszen 1814-re őrnagyi rangig vitte. Ebben az időszakban magánéletében is fontos fordulat történt, megnősült, gyermeke is született.
A napóleoni háborúk után
A napóleoni háborúkat követő békeévekben azonban nem találta a helyét. Rendszeresen összetűzésbe került feljebbvalóival, s emiatt – bár a ranglétrán fokozatosan emelkedett - általában áthelyezéssel végződtek a konfliktusok. 1835-ben Milánóba vezényelték már vezérőrnagyként, hogy a korszak legtehetségesebb császári parancsnoka, Joseph Radetzky parancsnoksága alatt szerezzen újabb tapasztalatokat. Haynau azonban Radetzkyvel is többször szembekerült, mert nem értett egyet az újításokkal. Igazából akkor is csak nehezen nyugodott bele Radetzky igazába, amikor az újítások látványos sikereket hoztak, míg Haynau elavult módszerei csődöt mondtak. A negatív visszajelzések azonban nem vetették vissza a karrierjét, 1844-ben altábornagy lett.
Az első forradalmi tapasztalatok
1847-ben pedig már Temesvárott a bánsági főhadparancsnokságon kezdett hozzá a szolgálat teljesítéséhez. Nagyon rossz tapasztalatokkal indult a magyarországi szolgálat, hiszen a nyári hónapokban maláriától szenvedett. A betegség olyannyira megviselte, hogy még nyugdíjaztatása is szóba került. A magyar forradalom győzelme után összetűzésbe került a magyar kormánnyal, s ezért Batthyány követelésére Haynaut háromhavi szabadságra küldték. Ezt követően Haynau Grazban letelepedve maga kérte nyugdíjaztatását. Az események forgatagát kihasználva azonban Itáliába ment, ahol Radetzky ki is nevezte Verona katonai parancsnokává. 1848 júliusában Custozza-nál aztán megszolgálta a bizalmat, mert Haynau váratlan csapatátcsoportosítással nagymértékben hozzájárult az osztrákok végső győzelméhez.
A forradalmak hevében
1848. október 6-i bécsi forradalmat követően a Birodalom több városában felkelések törtek ki. Az Itáliában szerveződő akciókat Haynau erős kézzel letörte. Olyannyira könyörtelen volt a megtorlás, hogy 1849 áprilisában Bresciában a sebesült osztrák katonákat a forradalmároknak feladó férfiakat kivégeztette, a nők egy részét pedig nyilvánosan megvesszőztette. Ennek köszönheti a bresciai hiéna „becenevet”…. A nemzetközi közvélemény felháborodott, Radetzky azonban a császári hatalom védelme jegyében levélben köszönte meg a határozott fellépést. Haynauról ekkoriban ezt írta az egyik kortárs: „képtelen volt mértéket tartani, nyomban a legvégső eszközökhöz nyúlt, és sok alárendeltjének gyűlöletét vonta magára […] Nem tudott uralkodni magán, és állandóan nézeteltérések egész sorába keveredett.”
1849 áprilisában azonban a tavaszi hadjárat sorozatos magyar győzelmeinek köszönhetően alapvetően változott meg a magyarországi katonai helyzet. A válság új császári főparancsnok kinevezését igényelte, ezért május 20-án Ferenc József Pozsonyba vezényeltette Haynaut és őt bízta meg a feladattal. Az orosz segítségnek köszönhetően a magyar szabadságharcot leverték.
A szabadságharc bukását követően
A hadműveletek befejeztével az udvar hagyta, hogy rögtönítélő bíróság határozataival elítéljen és kivégeztessen volt császári és királyi tiszteket. Bár augusztus végén mérsékletre intették, ténykedését azonban nem korlátozták érdemben. Ennek eredményeképp Haynau magyarországi működésének mérlege: 3000 bírósági tárgyalás, több száz bebörtönzött, 111 kivégzett ember, köztük a 13 aradi vértanú. Nyilvánvalóan szimbolikus politikai lépés volt, hogy Pest-Buda díszpolgáraként vett részt 1849. november 20-án a Lánchíd ünnepélyes átadásán. Ferenc József azonban – részben külföldi nyomásra – változtatni kívánt a magyarországi politikán. Ennek első lépéseként 1850 márciusában 36 magyar tisztet kegyelemben részesített. Haynau először tiltakozott a királyi határozat ellen, majd ennek elutasítását követően még két hónapig akadályozta a tisztek szabadon bocsátását. A konfliktus következtében július 6-án Haynaut nyugállományba helyezték. Elhíresült történet, hogy amikor 1850-ben Angliába utazott, s ellátogatott a Barclay and Perkins sörgyárba, egy bécsi emigráns felismerte, s a munkások jól elverték. Csak kicsin múlott, hogy a Temzébe nem dobták a volt császári fővezért. 1852-ben Brüsszelben, Ostende-ben és Párizsban is hasonló inzultust kellett elszenvednie. 1853-ban március 14-én, tehát a forradalom 5. évfordulójának előestéjén agyvérzés következtében érte a halál Bécsben.
További érdekes oldalak:
- Sulinet Tudásbázis - 1848
- Sulinet Tudásbázis - A megtorlás
Farkas Juditt cikke