A jólét mérése
A jólét mérése nem egyszerű dolog. Jól tudjuk, hogy a GDP nem mutat pontos képet egy ország gazdagságáról, jólétéről. Elfedi a különbségeket és sok tényezőt egyáltalán nem vesz figyelembe. Ennek finomítására dolgozták ki a HDI-t, ami a GDP mellett egyéb tényezőket (pl. oktatás, egészségügy) is figyelembe vesz - de lehetnek ezen kívül további megközelítések is. Ezekkel a fontos elvi és általános mutatókkal az a baj, hogy nem eléggé kézzelfoghatóak, nehéz elképzelni, hogy az adott ország állampolgárának miért rosszabb vagy jobb a helyzete.
Ha itt lenne az otthonom
Az „If It Were My Home” című oldal segítségével bármelyik ország bizonyos adatait összehasonlíthatjuk egy másik országéval. A program alapvetően a CIA World Factbook információi alapján dolgozik, méghozzá olyan adatokkal, melyek segítségével jobban érzékelhetővé válik, miben más az adott országban élni. Tegyünk egy próbát! Hasonlítsuk össze Magyarországot a világ legnagyobb lélekszámú országával, Kínával!
A honlap vizuálisan is megjeleníti Kínát Magyarországon, így láthatóvá válnak az óriási területi különbségek. De jöjjenek a témakörök, adatok! Ha Kína lenne az otthonunk, akkor
- 2,1-szer nagyobb lett volna az esélyünk arra, hogy csecsemőkorunkban meghaljunk. (Ez az adat az egészségügy fejlettségére utal, amiből látszik, hogy Kínában átlagosan még rosszabb a helyzet, mint nálunk.)
- 64,52%-al kevesebbet keresnénk átlagosan, ami lássuk be, nagy különbség.
- 63,34%-al kevesebb kőolajat használnánk fel, ami leginkább az energiafogyasztásra utal: Kínában jóval kevesebb energiát használnak az emberek átlagosan.
- 60,19%-al nagyobb esélyünk lenne, hogy munkát találjunk, ami arra utal, hogy Kínában alacsonyabb a munkanélküliség (4,3%), mint Magyarországon (10,8%).
- 48,21%-al nagyobbak lennének a társadalmi különbségek, azaz Kínában a legszegényebbek és a leggazdagabbak közti különbségek jóval nagyobbak, mint nálunk.
- 85,52%-al kevesebb pénzt költenénk egészségügyre. Ez bonyolult adat, mert nem feltétlenül ott jobb az egészségügy, ahol többet költenek, de természetesen van összefüggés.
- 31,72%-al kevesebb áramot fogyasztanánk. Tehát Kínában nem csak az egy főre jutó kőolajfogyasztás, hanem az áramfogyasztás is kisebb.
- 29,06%-al több gyermekünk lenne. Ez elég egyértelmű, bár már Kínában is jelentős mértékben csökkent a természetes szaporulat, Magyarország ebből a szempontból a világ „élvonalában” van.
- Egy nagyon picit hosszabb ideig élnénk. Kínában a születéskor várható átlagos élettartam 74, 51 év, míg Magyarországon 73, 69.
Jól érzékelhető, annak ellenére, hogy Kínáról a hatalmas, modern metropoliszok és a gyorsan növekedő gazdaság jut eszünkbe, nem árt tudni, hogy az ország lakosságának jelentős része még sokkal szerényebb körülmények között él, mint például a magyarok.
A honlap segítségével bármelyik országot összehasonlíthatjuk egy másikkal, így érdekes összehasonlító jellegű képet kaphatunk a világ országairól.
Megdöbbentő gazdagrangsor
Egyszerűbb összehasonlításokat is végezhetünk. A Global Rich List segítségével megtudhatjuk, hogy keresetünk hogyan viszonyul más országokéhoz, hol foglalunk helyet a világranglistán.
Próbálkozzunk a magyar minimálbérrel, azaz 98 ezer Ft-al! Ha kiválasztottuk a helyszínt (Select location – Hungary), akkor forintban írhatjuk be a fizetésünket, arra kell csak figyelni, hogy az éves jövedelmünket tüntessük fel. A minimálbér esetében ez 1 176 000 Ft.
És most jöjjön a sokkoló eredmény. A magyar minimálbéren élők a világ leggazdagabb 80%-ban vannak, pontosabban a világ lakosainak 81,89%-a a minimálbéren élőknél szegényebb. Erre a megdöbbentő tényre általában nem számít az ember, hiszen köztudott, hogy a minimálbérből is nagyon nehéz megélni.
Ha valaki történetesen havi 200 ezer Ft-ot keres (ami Magyarországon nem számít ritkaságnak), akkor a világ leggazdagabb 6,26%-a között találja magát. Mi lenne, ha az osztrák átlagkeresettel számolnánk?
Ha a honlapon található kalkulátor felett a „Wealth”-re klikkelünk, egy kicsit részletesebb képet kaphatunk gazdagságunkról. Itt meg kell adnunk az általunk birtokolt ingatlan értékét, továbbá be kell írni az egyéb vagyontárgyakat is forintban (pl. autó), illetve, ha vannak a banki megtakarítások, akkor azokat is. Ezek alapján kiszámolja a program, hogy hol helyezkedünk el a világban, általában ilyenkor is megdöbbentő eredmények születnek.
Kapcsolódó linkek:
Barta Géza cikke