Miocén korból

A Parádsasvár határában található fához hasonló juhar, mintegy 15-20 millió évvel ezelőtt élhetett a miocén korban. Ezt a megkövesedett levélmaradványok is bizonyítják. A szappanfavirágúak rendjébe és a szappanfafélék családjába tartozó juhar kérge hosszanti pásztákban válik el, szárnyas lependék termései pedig molyhosak.

Levelei vastagabbak és 3 hasábúak, rendesen ép szélűek. A levélkaréjok hosszan kihegyesedők, előreirányulók. A tőből kettéágazó fa egyik része már száraz csonk, míg a másik kb. 20 m magas és 205 cm törzskerületű ép, s minde évben hoz termést, de magvai csíráztatásra nem alkalmasak. Ellenben a vácrátóti botanikus keretben lévő vegetatívan szaporított példány viszont ritkán csíraképes magot is hoz, de ezeknek csak 10 százalék hasonlít az ősjuharra.

Nem csak Parádsasváron

Azonban a parádsasvári és a vácrátóti juharok mellett Aldebrőn is találkozhatunk e ritka fajjal. Ott 5 középkorú fa él, sok mezei juhar társaságában, s szép számban található újulat is,  amelyek átmenetet képeznek az ősi és a sima mezei fajokkal. S hogy miként történhetett, hogy fennmaradt nálunk eme ritka növény néhány példánya?

A fák olyan élőhelyen találhatók, amelyek a 19. század környékén parkosítva voltak. Valószínűleg a Károlyi család kiváló botanikusának Vrabélyi Mártonnak köszönhető, hogy találkozhatunk ezzel az ősi fajjal. Vrabélyi a parádi Károlyi uradalom intézőjeként, szabadidejét áldozta szeretett, művelt szaktudományának, a botanikának. Nyugalomba vonulását követően Egerbe költözött, ahol életének hátralévő idejét a növények gyűjtésének szentelte és herbáriumát gazdagította.

A világ minden részéről

Közel 9500 lapból álló gyűjteményt állított össze, melynek jelentős része származik Európából, de a világ más tájain élő botanikusokkal is tartott fenn cserekapcsolatokat. Így sok afrikai, ázsiai, egyesült államokbeli fajhoz is hozzájutott akkoriban. A mai kor botanikusai is nagy elődként emlegetik Vrabélyi Mártont, aki számtalan olyan fajt gyűjtött be már az 1800-as évek közepén, amelyek ma is ritka példányai a Bükk hegység botanikájának. Ilyen például a kis-egedi pókbangó, amely a spárgavirágúak rendjében, és a kosborfélék családjának bangó nemzetségébe tartozik.

Ezt a növényt Vrabélyi már 1873 májusában begyűjtötte, így a jeles flórakutató ezzel a ma már szintén ritkának számító virággal is gyarapította herbáriumát. De visszakanyarodva Papp Józsefhez és az általa felfedezett ősjuharhoz, a tanár már a taxon leírásakor jelezte, hogy sok hasonlóságot vél felfedezni, a felső-miocén szamata-rétegéből származó foszilis juharfajokkal. Azonban még a mai napig sem tisztázott, hogy önálló fajként tartsa-e számon a botanika, vagy a mezei juhar leszármazottjának. Egy azonban biztos, nemcsak ezért a páratlan látványosságért érdemes ellátogatni Parádsasvárra.

Kép: www.gyongyos-matra.hu