Pestis Magyarországon
2014/01/06 14:17
16891 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Johannes Kepler egyik levelében leírja, hogy az 1599. esztendőben Magyarországon véres keresztek jelentek meg az emberek ruháján, s egyéb véres jelek tűntek fel a házak ajtaján és falain. A közvélemény mindezt a pestisjárvány előjelének tartotta, amely hamarosan ki is tört és végigpusztította az országot.

A fekete halál

Ahogy a fenti történetből is látható, a múltban igen sokrétű hiedelemvilág húzódott meg a járványszerű megbetegedések mögött. A rettegett betegségektől való félelem, a jövő felderítésére vagy a megtörtént baj utólagos magyarázatára irányuló törekvések szülték meg a baljós előjelekről készült beszámolókat.

A pestis esetén pedig a rettegés alapvetően érthető. A többi járványos betegség sem demográfiai szempontból, sem gazdaságilag, sem egyéb vonatkozásban nem okozott akkora traumát, mint a pestis. Példának okáért a lepra is borzasztó és nagyon súlyos fertőző betegség, de elhúzódó lefolyása miatt mégis más a megítélése, mint a népesség tekintélyes részét gyorsan, gyakorlatilag napok alatt sírba döntő, s a lepránál összehasonlíthatatlanul jelentősebb gazdasági, társadalmi és morális hatást gyakoroló pestisnek.

A történelem során három nagy pestisperiódust különböztetünk meg. Az első az Egyiptomból induló, de tetőpontját a Justinianus kori Bizáncban elérő járvány a VI. században. A második a XIV. századi, Európa lakosságának közel felét elpusztító „fekete halált”. A harmadik pedig az 1896-ban Ázsiában kirobbant járvány. A nagy pusztítást okozó fellángolások közötti időszakban sem tűnt el a betegség, csak támadásai kevésbé voltak hevesek.

pestis520

A fertőzés

A pestis súlyos fertőző betegség, melyet a Yersinia pestis nevű baktérium okoz. A kórokozó elsődlegesen vadon élő rágcsálókat, patkányokat, egereket fertőz meg, a betegséget a fertőzött állatokról rendszerint bolhák viszik át az emberekre. A fertőzés különböző formákban jelenhet meg. A leggyakrabb a bubópestis, aminek tünetei rendszerint a fertőzéstől számított 2-5 napon belül jelentkeznek. A lázzal egyidejűleg megnagyobbodott, érzékeny nyirokcsomók (bubók) jelennek meg a betegen, innen kapta a betegség a nevét. A megbetegedett személyek 40-60 százaléka a harmadik és ötödik nap között meghal. A tüdőbe kerülő baktérium révén kialakuló tüdőpestis sokkal veszélyesebb, két napon belül csaknem 100 százalékban halált okoz.

Pestisjárványok Magyarországon

Az a középiskolai történelem tanulmányokból is tudható, hogy a XIV. századi nagy járvány a tatárok által ostromlott Caffa városából, a Krím-félszigetről érkezett Európába a városból menekülő itáliai hajósok közvetítésével. Ez az 1347-49. évi nagy pestisjárvány volt Európa népesedéstörténetének máig legnagyobb katasztrófája. Bár Magyarországon kevésbé pusztított, mint Európa városaiban és gazdagabb részein, ki nem kerülhetett a hatása alól.

A magyarok akkor kerültek kapcsolatba a járvánnyal, amikor Nagy Lajos nápolyi uralmának fenntartásához biztosítania akarta a közvetlen tengeri összeköttetést, ezért a pestisjárványtól elnéptelenedett és legyengült, békét sürgető Velencével kezdett tárgyalásokba a dalmát városok magyar kézbe adásáról. A magyar király nápolyi tartózkodása idején azonban tombolni kezdett a városban is a pestis, ezért 1348 májusában hazatért Magyarországra. Bonfinitől úgy tudjuk, hogy 1348-49-ben pusztított a legnagyobb erővel Magyarországon a járvány, majd alábbhagyott.

Ettől kezdve azonban a krónikák és oklevelek folyamatosan említik a pestis pusztítását körülbelül tízéves időközönként. A XIV. században 3, a XV. században 8-10, a XVI. században 6, 1621 és 1720 között pedig 9 pestisjárványról tudósítanak a krónikák. 1720 után ritkul a pestis megjelenése, az utolsó nagyobb pestisjárvány 1738-ban volt Magyarországon. Bár a fertőzés később is megjelenik, de a déli határmenti helységekben bekövetkező járványokat rövid időn belül lokalizálni tudják ún. vesztegzárállomások létesítésével.

A járványok még a XVIII. század első feléig tehát elég gyakoriak voltak, nem véletlenül emeltek a barokk korban oly sok emlékoszlopot, amelyeken a járvány elvonultáért mondanak köszönetet, hálát adva a pestisszentek (Pl. Szent Rókus, Szent Sebestyén, Szent Rozália) közbenjárásáért.

Néhány érdekes eset

Nagyobb járványra utal például, hogy Nagy Lajos 1381. októberében általános perhalasztást hirdetett az egész ország területére a pestisre hivatkozva. Helyi jelentőségű pusztítás, amikor 1409-ben Sopron csaknem teljesen elnéptelenedett, ezért Zsigmond 1410-ben kiváltságokat adott a város újbóli benépesítése céljából az új betelepülők részére.

Külön nehezítette a helyzetet, ha egyszerre több fertőzés is terjedt. Ilyen esett a XV. század legvégén, amikor az 1490-es években a török elleni hadmozgásokban részt vevő hadak nemcsak a pestis, a szifilisz és a vérhas terjesztésében játszottak közre, hanem a lepráéban is.

A járványok hatását tehát erősítette, ha háborúval kapcsolódott össze. A Rákóczi-szabadságharc utolsó éveiben, 1708-tól hatalmas pestisjárvány pusztított. Egyes becslések szerint az egész szabadságharcban 80 ezer ember halt meg, a járványban pedig közel ötször ennyi, azaz négyszázezer ember. Ekkor tizedelődött meg a bányavárosok és a Szepesség népe, s költöztek a térségbe nagyobb arányban szlávok.

Védekezés

A járványos fertőzésekkel szemben a kor orvostudománya tehetetlen volt. A pestis elől legfeljebb elmenekülni, gyéren lakott vidékekre vonulni lehetett. Közép-Európában a vesztegzár mint pestis elleni központi óvintézkedés először I. Ferdinánd 1521. évi rendeletében jelent meg. Ebben az intézkedésben az uralkodó Stájerországot kívánta megvédeni a Magyarországon ekkor már dühöngő pestis ellen.

Bár már 1562-ben megjelent egy pestisről szóló rendeletben, hogy a fertőző betegségek terjesztője elsősorban maga a fertőző betegségben szenvedő, vagy a fertőzést még lappangva magában hordó egyén s annak közvetlen holmija, a központi hivataloknak nem volt könnyű dolga a korlátozásokat elfogadtatni a lakossággal. A járványok megakadályozását szolgáló gazdasági és egyéb intézkedések sokszor teljes értetlenségbe, ellenséges reakciókba ütköztek. Erre példa, hogy amikor 1601-ben a felső-magyarországi főkapitány felkérte Kassa városa tanácsát, hogy a Lengyelországban dúló pestisre tekintettel a kassai országos vásárokat ne tartsa meg, a tanács –az anyagi következményektől tartva – tiltakozott. Csak az egyik pap pestisben való elhalálozása után voltak hajlandók a rendeletet végrehajtani.

A XVIII. század elején egyre több olyan rendelettel találkozunk, melyek egy-egy járvány lokalizálását célozzák. Az állam nemcsak vesztegzárral, hanem a veszteglőintézetek orvosi ellátásával is igyekezett a járványoknak elejét venni. S ez jórészt sikerrel járt. Ezt igazolja a szegedi pestisorvos 1708-ból származó jelentése, melyből kitűnik, hogy Szegeden mindössze 182 ember halt meg pestisben, míg a csaknem ugyanolyan lélekszámú Aradon, ahol az elkülönítés nem történt meg, a halottak száma több mint 3000 volt.

További érdekes oldalak: 

Farkas Judit cikke