Pogány elemek a keresztény Európa irodalmában
2001/04/10 00:00
1447 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
Hogy a nyuszi tojná a tojást - ezt a gyermeki tévhitet rendszerint még időben elfojtják a gondos szülők, azonban a problémát, hogy miért csücsül a feltámadó Jézuska napján nyuszi és tojás a fűben, sok tanácstalan felnőtt egyszerű huszárvágással oldja meg: "Ehhez még kicsi vagy. Majd megtudod, ha nagy leszel." Úgy vélem, itt az ideje...

A Húsvét, meg az ő nyuszija

Akárcsak a megszentelt helyek, úgy a keresztény liturgia szent napjai is többnyire "rátelepedtek" egy- egy korábban pogányok által felszentelt ünnepre. Ennek persze megvoltak a maguk praktikus okai, hiszen a pl. a napfordulók időpontja, évszakok kezdete, zárása mindenféle naptárban szabott időhöz kötött, mondhatni: természetéből fakadóan "fix". Másrészről: talán így könnyebben meg lehetett jegyezni, hozzá lehetett szokni az új ünnephez, ha legalább az ideje már ismert volt. További misztikus magyarázatokat most mellőzök.
A Húsvét, vagyis a feltámadás ünnepe éppen egy pogány termékenység ünnep helyére került, azonban azt kiszorítania teljesen nem sikerült, helyette egyfajta "szimbiózisban" éltek egymással: nevében és részben tartalmában keresztény, de külsőségeiben és - csökevényesen - bizonyos szertartásaiban pogány ünnepként. Így máris érthetőbb a locsolás aktusa is.

Pogány múltunk tehát máig kísért, az egy évezred sem tudta teljesen megsemmisíteni. Ott él a babonáinkban, népköltészetünkben, gyakran a tudatosság minden jele nélkül idézzük fel őket. Az államalapítás és a kereszténység felvétele szoros összefüggésben álltak egymással, így szinte mondhatjuk: fennmaradásunk állt vagy bukott a krisztianizáció sikerén. Úgy látszik mégis, hogy sokak a lelki üdvüket tartották előbbre valónak - mégha ez a lélek pogány volt is. A kereszt árnyékában gyakran bújtak meg "pogány tüzek", életben tartva saját mitológiájukat, hódolva a - számukra - egyedül üdvözítő ősi hitnek. Üldözött eretnekként, de beleolvadt mindennapjainba ősapáink hitvilága.

Az Életfa, meg az ő bimbaja

A szakirodalom kevert tudatformájú-funkciójú szövegeknek nevezi azokat a keresztény imákat, melyek félreérthetetlenül tartalmaznak bizonyos pogány elemeket. Gyakoriak köztük a ráolvasások, mondókák, bajelhárító imák. Ezek közül szemezgettünk ki néhányat.

"Elindult Szüzanyám Jozefát völgyébe,
Arra ment Szent Margit,
Azt kérdezte tőle:
Mit csinálsz itt Szüzanyám?
Itt ülök, itt tartom szerelmes Jézusomat, mert ő beteg.
Sion völgyében 7 féle gyümölcsfa ágat és az Égi harmatokat
És fürödj abban kisded Jézuskám! (...)"

"(...) Megnyílott a Jeruzsálemi kapuja,
Onnan jöve asszonyunk Szűz Mária,
Karján hozza a kisded Jézust,
Gyere hamar szerető Szent János,
Kezében hozza az arany csészét,
Belemeríti a Jordán vizébe,
Az életfát,
Annak az életfának a neve
Vegye el errül a szívrül az ijedést.(...)"

"Ég szülte Földet, Föld szülte fát,
Fa szülte ágát,
Ága szülte bimbaját,
Bimbaja szülte virágját,
(...)
Szent Anna szülte Máriát,
Mária szülte Krisztus Urunkat a világ megváltóját."

Az archaikus imák - akácsak népmesekincsünk - ősi rétegek képi világát őrzik. A számmisztika, a életfa megjelenése mind-mind pogány hagyaték. Ezekben az alkotásokban azonban a kereszténység előtti elemek ösztönösen, szinte öntudatlanul, (lélekóvón) keveredtek az új vallás motívumaival.

Dante, meg az ő pokla

A pogány ősök vére azonban nemcsak a vad keleten "buzog" fel újra és újra, hanem a kifinomult kultúrájú pre-reneszánsz Itáliában is. A pogányság persze itt nem a sötétnek láttatott, sámáni rítusokat idézte, hanem az antikvitás ódonként is friss illatát. Bár tiltott volt a középkorban az antik-pogány világ széleskörű ismerete és parázna művészete, de vívmányait mégis olyan nagyságok olvasztották a keresztény bölcselet tégelyébe, mint Aquinói Szent Tamás. A skolasztika atyjának egyik legnagyobb érdeme - mai szemmel nézve - Arisztotelész bujtatott formában történő "legalizálása"; ahogy nevezték: Arisztotelész "megkeresztelése" volt. A pogány filozófus munkái ugyanis "listás" könyveknek számítottak, ahogy azt A rózsa neve c. film gyakran megdöbbentő képsoraiból is kiderült. Szent Tamás filozófiájában ötvözte e, Krisztus előtti tudomány esszenciáját a saját keresztény világképével: átmenekítve ezzel Arisztotelész gondolatait.

A firenzei Dante nem tudott görögül, így nem is ismerhette közvetlenül Platón vagy Arisztotelész munkáit, bár azok eszmerendszere kétségtelenül hatott rá (Lásd pl. A lakoma c. művét). Latinul ellenben tudott, nem meglepő hát, hogy a római jeles férfiak munkái nem voltak ismeretlenek előtte. Így Vergilius sem, kit oly nagyra tartott hogy pogány létére őt tette meg vezetőjéül a Pokolban. Irgalmas volt azonban a többi nagy pogány gondolkodóval is: őket a Pokol tornácára helyezi, hiszen csupán az volt a bűnük, hogy nem keresztelkedtek meg - lévén Jézus születése előtt éltek a világban.

Vergilius, a pogány szent IV. eklogája révén kerülhetett e kivételezett pozícióba. Versében egy gyermek eljövetelét jósolja, aki újra "aranykort" hoz a világra. A keresztény középkor, mivel Jézust vélte felfedezni a jövendölés soraiban, pogány prófétának tartotta Vergiliust, kíméletesen bánt vele: megbocsátotta neki, hogy rossz korban élt a földön.

Csongor, meg az ő Tündéje

Láthattuk, a nép ajkán és szívében továbbra is élt a pogány mitológia számokban, motívumokban, tudatosan azonban a romantika nyúlt vissza előszeretettel pogány múltunk "ereklyéihez". A kelet-európai romantika ugyanis a nemzeti gyökerek, egyúttal e nemzetmegtartó erő felfedezésének kora volt. Legkiemelkedőbb költőink indultak a múlt mélységes kútjának feltárására, hogy hitet, öntudatot meríthessen belőle a magyar.

Vörösmarty Mihály korai népszerűségét is egy ilyen témájú művének köszönhette: a Zalán futása c. eposznak. A műben megismerkedhetünk a honfoglaló magyarok életével, hitvilágával - legalábbis ahogy a a XIX. század történészei képzelték. Így került bele - többek a között - a temetkezési szokások tagalalása is. ...Amit pedig nem tudhattak, azokat a láncszemeket Vörösmarty termékeny fantáziája helyettesítette.
Öt évvel később, 1830-ban megjelent egy még időtállóbb alkotása. Színpadaink máig szívesen játszott darabja a Csongor és Tünde c. mesejáték. A népmesei alapokra épülő műben töménytelen pogány elemet fedezhetünk fel. Rögtön itt van az almafa, mesénk alfája és omegája. A fa, mint szimbólum kedvelt eleme sok más ősi kultúrának, hogy csak a Biblia fáit, vagy a kelták fa-kultuszát említsem meg. Vörösmarty fája azonban igazi égigérő fa.

Gyökerei az alsó világba érnek, törzse a földön áll, míg lombja közt csillagok tanyáznak.

A fa egyben a "létra" is a három világ között, hiszen itt találkozhat a két szerelmes, de itt törnek a felszínre a démoni erők is.

Ősi elemeket tisztelhetünk Vörösmarty népmesei számaira is. Esetünkben a hármas szám dominál: három ágú az út, három vándorral találkozk itt Csongor úrfi és persze három az ördögfióka is. Ráadásul nem elégszik meg szerzőnk ennyivel, de az ősöktől ismert kettősvilág-szemléletet is beleolvasztja munkájába. Eszerint a földi világ felett/mellett áll a túlvilág, ami a földinek mása, de éppen fordítottja. A szereplő párok is hasonlatosak ehhez a kettős felosztáshoz. Ahogy az égi világban a szép, kecses és kifinomult pár áll, a földi megfelelőjük épp ellentétük lesz: Balga, a tenyeres-talpas ösztönlények és az "anyányi" Ilma.

A két világ azonban csak együtt teljes: az ideál és földi mása csak egymással/-ban élhetnek.

Boldog Ünnepeket kívánunk!