Régi idők hobbija - Gladiátor játékok
2002/02/21 08:00
9209 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Az emberiség természeténél fogva szereti nézni az erőszakot és a brutalitást. Tulajdonképpen ez egy globális hobbi. Bizonyítékul szolgál erre a krétai bikaugrás, a középkorban rendezett lovagi játék vagy a mai horror filmek hada. Minden kornak megvolt a maga eszköze a gyilkosság, kínzás, szenvedés bemutatására. Természetesen ide lehet sorolni a római gladiátor viadalokat is.

A római emberek számára a szórakozás tetőfokát, az igazi csemegét, a gladiátor játékok jelentették." Ezeket a viadalokat az amfiteátrumokban tartották. A legnagyobb és leghíresebb ezek közül a római Colosseum, melyben 45 000 álló és 5000 ülőhely volt, a 3600 négyzetméteres küzdőteret pedig vízzel is el lehetett önteni tengeri csaták bemutatására.

Tengeri csata (naumachia)

Ezeket először nem az amfiteátrumban, hanem mesterséges tavakon rendezték. Két csapat harcolt egymással, a hajókat 2000 evezős hajtotta, és több mint 1000 katona harcolt egymás ellen. Ezek a "katonák" hadifoglyok, halálraítéltek, hivatásos bajvívók és kalandvágyó római ifjak voltak. A harc természetesen életre-halálra folyt. A legnagyobb naumachiát Claudius császár rendezte meg 100 hajó és 19 000 ember részvételével.

Állatviadalok

Kezdetben megelégedett a nép a vadállatok küzdelmével is. Az arénába betereltek több száz felbőszült, éhes medvét, oroszlánt, vadkant, a közönség pedig végignézte, hogyan marcangolják szét egymást. Ez a szórakozás olyan méreteket öltött, hogy végül császári rendelettel kellett a vadállatok befogását szabályozni, mivel számuk olyan drasztikusan lecsökkent. Augustus uralkodása alatt jött divatba a kivégzések egy új módja. A halálraítélteknek egy szál bottal kellett szembenézniük a kiéheztetett vadakkal. A keresztényüldözések korában az áldozatoknak még botjuk sem volt.

Gladiátor viadalok

"A gladiátorok életre-halálra küzdöttek, az életben maradás reményét az egyéni ügyesség és bátorság adta meg: a nézősereg ezt a létért való küzdelmet izgulta végig, az igazi harcot, az igazi vér fröcskendezését kívánta."

A harcosokat iskolákban képezték ki. A "tanulók" nagy többségét itt is foglyok, elítéltek, rabszolgák tették ki, de a harctérre vonzotta a kemény élet, harc, dicsőség, elérhető vagyon a kalandvágyó fiatalokat is.
A viadalok előestéjén hatalmas lakomákat rendeztek, ahova bárki ellátogathatott. Szemügyre vették a harcosokat, és nagy összegű fogadásokat kötöttek. Sok galadiátornak az volt utolsó estélye, úgyhogy igencsak kivették részüket a mulatozásból.
Először tompa fegyverekkel vívtak, és csak akkor kerültek elő az éles darabok, amikor a közönség már kellően izgatott állapotban volt. Használtak kardot, szigonyt, vadászhálót, védekezésre pajzsot, sisakot és bőr karvédőt is.
Voltak csoportos, páros és véget nem érő viadalok. Az utóbbiban a vesztes helyére mindig új harcos állt, így a győztesnek persze szinte esélye sem volt: bármennyire jó harcos is volt, végül alul maradt. A döntetlen eredmény, amikor mindkét küzdő annyira elfáradt, hogy feladta a harcot, ritkaság volt. Ha csak az egyik fél adta fel, akkor annak sorsáról a császár döntött, aki természetesen a közönség akaratát tolmácsolta. Ha az alulmaradt gladiátor bátran küzdött, izgalmas volt a harc: életben maradását a császár felemelt hüvelykujjával jelezte. Ha ügyetlen, gyáva harcos adta fel a harcot, a lefelé fordított ujj adta meg a jelet a másiknak a kegyelemdöfés elvégzésére.
A győzteseket bőségesen megjutalmazták, akár még szabadságukat is visszanyerhették, visszavonulhattak. Erről a dicsőség mámorában sokszor mégis lemondtak. Egy Flamma nevű gladiátor - sírfelirata tanulsága szerint - ezt négy ízben tette meg.