Sapere aude! – a klasszicizmus szellemi világa
2014/03/11 15:29
2800 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A művészettörténet nagy korszakait áttekintő sorozat huszonötödik része arra hivatott, hogy betekintést nyújtson a klasszicizmus rendkívül szerteágazó szellemi világába. A XVIII. századi ember elkezdte elhinni, hogy a világot saját uralma alá hajthatja, evvel alapvetően átértékelte az isteni szerepet. Is. És ebből sok minden következik...

800px-Declaration_independence A függetlenség kikiáltása

Embereszmény

A klasszicisták alapvetően racionalisták voltak, az antik remekművek vizsgálatától azt remélték, hogy felfedezik a tökéletes alkotás szabályait. Az előzőekből az is következik, hogy a klasszicista embereszménye az antik kultúrában jártas világpolgár, aki a művelt világ bármely táján otthon van, hiszen társaival a műveltségből, tudásból fakadó szellemi rokonság köti össze. Ez persze egyet jelent azzal, hogy a klasszicista művészt nem saját kora és társadalmi környezete problémái foglalkoztatják, s ez óhatatlan ad egy világtól való elvonultság, „elefántcsont toronyba zártság” érzetet a külső szemlélő számára.

voltaire-vertical Voltaire Az ész százada és a felvilágosodás

A felvilágosodás a XVII-XVIII. század filozófiai, eszmetörténeti mozgalma. Kialakulásához hozzájárult a fizika XVII. századi fejlődése, elsősorban Newton munkássága. A vélekedés helyett a tapasztalat került előtérbe, a matematika hatása érvényesült abban, hogy a világot leírhatónak, kiszámíthatónak, megismerhetőnek tekintették.
Fontos szerepet játszottak terjedésében a szalonok, a megnövekedő könyvkiadás. Különösen egy kiadványsorozat (35 kötet), a Francia Enciklopédia, amelyben a kor jeles tudósai a felvilágosodás rendszerét, s egyben a tudományok legkorszerűbb összefoglalóját adták ki.

A felvilágosodás jelmondata a sapere aude, azaz merj tudni, kicsit másképp: merj a magad értelmére támaszkodni. Ez az eredetileg Horatiustól származó idézet arra biztat, hogy ne fogadjuk el szolgaian, amit mások mondanak. A kritikai gondolkodást, az értelem mindenféle hagyomány és tekintély elé helyezését tekinti követendőnek.

Felvilágosodás és az egyház

A XVIII. századi ember elkezdte elhinni, hogy a világot saját uralma alá hajthatja, evvel alapvetően átértékelte az isteni szerepet. A felvilágosodás gondolkodói közül azonban nagyon kevés volt ateista, többségük bár bírálta az egyház tekintélyelvű és dogmákon alapuló működését, de a hittől nem fordult el. A legtöbb felvilágosult gondolkodó deista volt – pl. Voltaire is –, de az egyszerű emberek számára szükségesnek tartották a vallás hagyományos tanításait (pl. a pokoltól való félelmet). Voltaire többször is támadta az egyházat sajátos, cinizmusba hajló gúnyos modorában, de a vallás szükségességét nem tagadta, még ha a magyarázatait ironikusan kezelte is.

john-locke-vertical John Locke Társadalomelméletek

A klasszicista művészetet az eszményi harmónia iránti igény hívta életre, és ennek átélésére az antikvitáshoz fordult. S bár  régmúlt korokból építkezett, ez a korszak mégis teljesen újat hozott mind a társadalomban, mind a szellemi világban. Mindez markánsan új látásmódot jelent. A polgárság érvényesülésével párhuzamosan, illetve ennek köszönhetően előrehaladt a feudalizmus felszámolása, felbomlása. Az életforma megváltozása nem csupán az anyagi környezetben érhető tetten, hanem a politikai szerepvállalásban is. A korszak nagy gondolkodói értekeznek az emberi jogok kiszélesítéséről, a születési előjogok háttérbe szorításáról. Az egyre inkább városlakóvá váló nyugat-európai lakosság a korábbi korszakokhoz képest sokkal világiasabb életet élt.

John Locke, angol filozófus (1632-1704) szerint a természettől fogva szabad, egyenlő és független emberek biztonságuk, békéjük és tulajdonuk védelme érdekében összefognak, közösséggé egyesülnek. Ennek során két társadalmi szerződést kötnek. Az egyikkel szabad elhatározásukból, kényszer nélkül létrehozzák a politikai közösséget, a másikkal pedig átruházzák a hatalmat a kormányzatra.

A szerződésekkel az emberek természetes, tehát vele született jogaik két eleméről mondtak le: egyrészt részben arról a természetes hatalomról, hogy mindazt megtehessék önmaguk, illetve a többiek védelme érdekében, amit a természetjog megenged, azaz elfogadják, hogy saját maguk, illetve a közösség megóvása érdekében a társadalom által hozott törvények szabályozzák tetteiket. Teljes egészében feladják viszont azt a jogot, hogy a jogsértőt saját kezűleg megbüntessék és ezt a társadalom megfelelő intézményeire ruházzák át.

montesquieu-vertical Montesquieu Az állam azonban nem avatkozhat be a gazdasági életbe, az emberek a vagyonukról nem mondanak le. A nép tehát engedelmességet ígér, a vezetés pedig jó kormányzást és biztonságot. Az emberek azt várják, hogy a létrehozott közhatalom jobban megóvja életüket, szabadságukat és vagyonukat, de eközben/ezáltal a hatalom nem mehet messzebb annál, mint ami a közjó érdekében szükséges. Amennyiben azonban ezt nem tartja be, a szerződés érvényét veszíti, a nép elmozdíthatja.

Montesquieu francia gondolkodó (1689–1755) szerint a társadalmi szerződés értelmében a népnek joga van az államra átruházott jogokért cserébe a hatalom ellenőrzésére, s ezt a választások útján, a képviseleti elv érvényesítésével tudja gyakorolni. Montesquieu – Locke nyomán – megfogalmazta a hatalmi ágak felosztásának elméletét is. Eszerint a három hatalmi ág (törvényhozás, végrehajtás és igazságszolgáltatás) egymástól függetlenül működik, egymás kölcsönös ellenőrzésére épül. Locke és Montesquieu szerint a társadalmi szerződések értelmében a népnek joga van az államra átruházott jogokért cserébe a hatalom ellenőrzésére, vagyis a jogok forrása a polgárok csoportja, de az ellenőrzés csak a polgárok szűkebb csoportjának tartható fenn.

Ők még vagyoni cenzuson alapuló választójogban gondolkodtak.

Rousseau, a svájci születésű francia filozófus (1712–1778) elfogadja a társadalmi szerződést, de nem úgy értelmezi, mint Locke, hanem szerinte a szerződés lényege szerint a társulás minden tagja feltétel nélkül lemond összes jogáról a közösség javára (vagyis voltaképpen önmagával köt szerződést). Minden személy az általános akarat (közakarat) legfőbb irányítása alatt egyesül, és mindenkit testületileg az összesség elkülöníthetetlen részévé fogadnak. Ezzel tagadja a képviseleti elvet, olyan államot képzelt el, ahol mindenkinek az akarata közvetlenül érvényesül. Rousseau tehát hitt a közvetlen demokráciában, vagyis szerinte a közösség összes tagjának aktívan részt kell vennie a döntéshozatalban.

rousseau-vertical Másrészt viszont a szerződéssel Rousseau szerint az ember megőrzi a szabadságát, de azt korlátok közé szorítja az általános akarat. Az általános akarat biztosítja a közös érdek érvényesülését a magánérdekkel szemben, ezért aki nem hajlandó követni, azt kényszeríteni kell. Mivel a történelem során már sokszor bebizonyosodott, a nép mindig jót akar, de nem mindig látja, hogy mi a jó, ezért szükség van a törvényhozóra, aki megfogalmazza a törvényeket, de nem rendelkezik törvényhozói hatalommal, hiszen az a nép elidegeníthetetlen joga. A közösség tehát választással dönti el, hogy az előterjesztett törvény megfelel-e az általános akaratnak. Ez a népfelség elve.

További érdekes oldalak: 

Farkas Judit cikke