A sportdiplomáciai kapcsolatok is megszakadtak
1919-ben nyilvánvalóvá vált, hogy Ausztria, Svájc, Németország és Svédország kivételével a többi európai állam megszakította Magyarországgal a sportdiplomáciai kapcsolatokat. A NOB 1919-ben Lausanne-ban és 1920-ban Antwerpenben ülésezett, ahol a legfontosabb kérdés az olimpiai mozgalom újjáélesztése lett. Bár korábban Budapest kandidált a VII. Olimpiai Játékok rendezésére, ennek elnyerése a világháború után elképzelhetetlennek látszott. A rendezési jogot Antwerpen kapta meg. Az igazi feszültség azonban elsősorban nem e döntés okán, hanem azért alakult ki, mert a győztes országok nem értettek egyet a vesztesek ügyében. Voltak (pl. az angolok), akik hivatalos kizárást követeltek, mások engedékenyebbnek bizonyultak. A gordiuszi csomót úgy „vágták” át, hogy Antwerpenre bízták a döntést, kit hív meg az olimpiára. A rendezők végül a volt központi hatalmakat és Szovjet-Oroszországot kirekesztették a résztvevők közül. Ez a tény azért is elgondolkodtató, mert ez volt az első olimpia, ahol a világrészek örök békéjét jelképező öt karikát használták jelképként.
Az olimpiai eszmét újjáélesztő Coubertin, és néhány Magyarországgal szemben viszonylagos jóindulatot mutató NOB-tag nyomására sikerült rábeszélni a magyar sportpolitika vezetőit, hogy inkább a „politikamentes sport” koncepciót támogassák, azaz az ország ne csatlakozzon Németországhoz, aki a volt antanttal szemben hirdetett ellenbojkottot és külön rendezvényeket szervezett. Ez a lépés jó döntésnek bizonyult, végül az elszigetelődés folyamatos enyhülését eredményezte. A személyi kapcsolatok révén sikerült elérni, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség 1921-ben megszüntette a magyarokra vonatkozó versenytilalmat. Hasonló döntést hozott a Nemzetközi Úszó Szövetség, 1923-ban pedig a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kongresszusa is. A nemzetközi élvonalban ekkor kiemelkedő szerepet játszó magyar birkózás számára komoly nehézséget jelentett, hogy az új szövetségbe hazánkat csak 1923-ban hívták meg.
Áttörés az évtized közepére
Az úszók és vízilabdázók számára a kitörést az hozta el, hogy nagyszabású nemzetközi találkozót szerveztek 1920-ban az olaszokkal közösen. A nemzetközi sportkapcsolatok blokádjának fellazításához hozzájárult a Nemzetközi Cserkész Iroda is, amely már az 1920. évi Londoni Jamboreen tagnak ismerte el a Magyar Cserkész Szövetséget. A kibontakozást döntően elősegítő sportdiplomatáink között említésre méltó munkát végzett Múzsa Gyula és gróf Andrássy Géza, akiket Coubertin – már a többi központi hatalom képviselőit megelőzően – meghívott a NOB 1922 májusában tartott konferenciájára. Itt sikerült elérni Magyarország NOB-tagságának kinyilvánítását, sőt újra felmerült játékrendezésre való kandidálása.
1924-re a kor gyakorlatilag valamennyi hazai sportágában sikerült helyreállítani a nemzetközi kapcsolatokat, így a magyar versenyzők részt vehettek mind az I. Téli Olimpiai Játékokon Chamonix-ban (1924), mind pedig a VIII. Nyári Olimpiai Játékokon Párizsban (1924).
