Százharmincöt éve, a szegedi „nagyvíz” idején épült Hódmezővásárhely árvédelmi téglafala
2014/09/05 08:00
1128 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Ha valaki délről, a Hódtó városrész felől szemléli a várost körülölelő hosszú védfalat, helyismeret hiányában várfalnak is vélhetné, bár az alföldi városok közül a középkorban a török nem engedélyezte a téglából történő építkezést, nehogy erődítményül használhassa fel a lakosság. Nem is épült a középkorban várfal Vásárhely körül.

A 19. század közepén elinduló Tisza-szabályozás folyamán a nagyobb kanyarulatokat levágták, a folyót töltések közé szorították. A 87-es átmetszés a körtvélyesi kanyarulatot, a 88-as Atkát, a 98-as pedig a Tisza nagyfai kanyarulatát vágta le a folyóról. Az északi hegyekből lezúduló víz a széles kanyarok és a nagy árterek megszűntével, a már művelés alá vett területek mellett a közel fekvő települések életét is veszélyeztették. 1868 és 1888 között a növekvő árvízszintek miatt a tiszai töltések többször is átszakadtak, minek következtében nem egyszer árvízkatasztrófa fenyegette a várost.

1879. március 6-án a Tiszán lezúduló víztömeget az elhanyagolt, pocokjárta gátak nem bírták megtartani, és Petresnél bekövetkezett a katasztrófa, amely Algyő, Tápé vesztét okozta. Március 10-én Dorozsma úszott el, Szeged a víz fogságába került. Március 11-én este vad szél söpört végig a városon. Mikszáth szavaival: "...kitört az iszonyatos vihar, amely megrezegtette a fenyegetett városban az ablaktáblákat, végigsüvített a Széchenyi tér fái közt s hatalmasan megrázó azokat." Másnap éjfél után 2 órakor betört az ár, és reggel 5 órára elöntötte Szegedet. A mintegy 70 ezer főnyi lakosság többsége talpon volt, így szerencsére "csak" másfélszázan estek áldozatul az árvíznek. Hajnalban tudtak elindulni a mentőcsónakok kimenteni a fuldoklókat, és a kártyavárként összeomló házak romjain kapaszkodókat.

Hódmezővásárhely elkerülte a katasztrófát. Az alábbiakban azokról az intézkedésekről lesz szó, amelyeket a város vezetői és testületei tettek a végveszély elhárítására.

A Tisza vízszintje már februárban félelmetesen magasra duzzadt. A mindszent-apátfalvi ármentesítő társulat igazgatósága február 27-én értesített Hódmezővásárhely törvényhatóságát azon felhívással, hogy gondoskodjon igás és gyalog közerő kirendeléséről. A vízvészbizottság február 21-től kezdve folyamatosan ülésezett. Első alkalommal március 4-én reggel 1432 férfi és 130 kocsi vonult ki a tiszai gátakra, akiket 48 óra multával váltottak fel. A kért katonaság egy része már 3-án megérkezett, a cs. és kir. 46. gyalogezredből egy fél századot Chaluppa kapitány vezetésével szintén a tiszai védgátakra szállítottak.

A március 3-án ülésező közgyűlés a vízvészbizottságot teljhatalommal ruházta fel, egy belvédekezési bizottságot is választottak a lakosság vagyonának és biztonságának védelmére. A közgyűlés már korábban, 1877-ben elfogadott, és a közmunka- és közlekedési minisztérium által is jóváhagyott határozata értelmében megbízták a város főmérnökét, hogy pénzen fogadott munkaerővel azonnal fogjon hozzá egy belvédelmi körgát kiépítéséhez, és intézkedjen a tópartvonal fölemelése és az utcai lejárók betemettetése ügyében. A bökény-mindszenti töltések a Csongrád megye alispáni hivatalából érkezett jelentés szerint nemcsak rossz állapotban vannak, hanem igen veszélyesek is.

A közmunka- és közlekedési minisztérium felhívására Ábrai Károly polgármester azonnal érintkezésbe lépett a mindszent-apátfalvi ármentesítő társulat vízvédelmi bizottságával, és kérte a víz állásáról minél rövidebb időközökben, egy esetleges gátszakadásról pedig sürgöny útján azonnal értesítést küldjenek Hódmezővásárhelyre.

Határozat született arra, hogy amennyiben a Tisza áradása Szentes felől következne be, a külső védgátaknál dolgozó emberek egy részét a belvédelemhez rendelik. Március 5-én a víz addig soha nem észlelt magasságra, 27 lábra duzzadt fel, olyan rövid idő alatt, hogy a kirendelt 3-4 ezer ember alig volt képes a növekvő áradást feltartóztatni. A védgát tetején palincsok közé magából a töltésből emelt nyúlgát szolgált ideig-óráig védelmül. Körtvélyesnél veszélyes töltéscsuszamlás keletkezett, amely városunkra nézve végzetessé is válhatott volna, de a kirendelt közmunkaerő hősies küzdelemmel azt helyrehozta.

A város közönségéhez felhívást bocsátottak ki: "...És mert nagy a veszedelem, és mert soha még, mióta városunk fönn áll, ily nagy veszedelemben nem volt, fölkérjük összes lakosságunkat a legnagyobb erőfeszítésre, a legnagyobb áldozatkészségre! ... fölhíván mindenkit, hogy megtegyen mindent, amit emberi erő, buzgó akarat és végső elszántság megtehet, hogy meghozzon mindenki minden áldozatot fenyegetett varosunk és életünk megmentésére! Ha a víz a töltésvonalon kitört, előbb a külterületen kíséreltetik meg felfogása, egyidejűleg a belterületre nézve is töltések építtetvén, ha a külvonalat kénytelenek lennénk föladni, szorítkozunk egyedül a belvédelemre. Ha megdördülnek az ágyúlövések, köteles minden háztól minden munkabíró ásóval és ha lehet talicskával a város közházához sietni."

A veszély nagyságától való félelem tükröződik e felhívás minden sorában. A természeti csapás kivédésére az egész várost mozgósították. Március 6-án fél század utász is érkezett, kiket azonnal a körtöltés építéséhez rendeltek ki. Éjjel 2 órakor érkezett a hír a petresi gátszakadásról, amely azt is jelentett egyben, hogy a Tisza a túlsó partnál tört ki, így városunk a közvetlen veszélytől megmenekült, de a kizúduló víz hatalmas megművelt területeket árasztott el. Az első feladat Algyő és Tápé megmenekítése lett volna. Az élet-halál küzdelem nem sokáig tartott, mert március 11-én hatalmas vihar kerekedett, amely a töltések felé korbácsolta az óriási víztömeget.

nagyviz1

nagyviz2 Az árvédelmi téglafal részlete
(A képek forrása: www.vizugy.hu)

Hajnali negyed háromkor érkezett Lukács György kormánybiztos sürgönye, amely Szeged katasztrófájáról értesített bennünket. Ábrai Károly polgármester tolmácsolva törvényhatóságunk részvétét, fölajánlotta városunk vendégszeretetét a szerencsétlenség által sújtottak részére. A törvényhatóság felhívással fordult a város lakosságához. A vásárhelyi munkáskezek ott voltak az alföldi indóház közelében épp azon a helyen, ahol az ár áttörte a töltést. Öt embert elsodort a víz, és az ilavai emlékmalomban lelték halálukat, két fő nyomtalanul eltűnt.

A város lakossága szinte azonnal megkezdte az adakozást. Reggel 9 órára 500 darab kenyeret és négy mázsa szalonnát hordtak össze a városházához, ezenkívül főzelék, liszt, sonka, bab, borsó, kása is jelentős mennyiségben gyűlt össze a károsultak részére. Ugyanezen a napon összehívott rendkívüli közgyűlés 5 ezer forintot utalványozott ki a belügyminiszter hozzájárulásával a bajbajutottaknak.

A korabeli polgármesteri jelentés menekültekről is beszámolt: "és jöttek a menekültek, előbb egy-kettő szorványosan, majd Makó felől, miután Szegedről Algyő felé közlekedni már rég nem lehete, aztán óránként, naponként többen-többen, és városunk közönsége szívesen látta mindannyiokat, megosztá velök hajlékát és ruházatát ... testvéreinek adta..."

Szentes felől Hódmezővásárhely is veszélyben volt, mivel a Bökény-mindszenti ármentesítő társulat kevéssé gondozott gátjai teljesen átnedvesedtek. Egyedüli megoldásnak látszott a Mindszentnél lévő Pallavicini-féle gát gyors átvágásával a víztömeg ányási rétbe történő leeresztése. A polgármester Szentes számára segélyt, Vásárhely részére három mozdonyt kért szerelvénnyel, hogy katasztrófa esetén legyen mivel a lakosságot kimenekíteni a városból.

A vízvédelmi bizottság folyamatosan ülésezett, és határozott arról, hogy a belügyminisztertől teljhatalmú kormánybiztost kérjen, melynek eredményeként városunkba küldte Belicey Istvánt, Békés megye főispánját, aki március 14-én Bodoki Lajos kir. folyamfelügyelő kíséretében meg is érkezett. Komáromból ugyanezen a napon érkezett 39 nagy mentőladik 80 fős kezelőszeméllyel, melyből 20 ladikot negyven fővel azonnal átküldtek Szentesre, a többit életmentés céljából helyben tartották.

Belicey István kormánybiztos március 15-én megvizsgálta a szentesi védgátakat, fölhívta a polgármestert, hogy a kirendelt közmunkaerő mellőzésével pénzen fogadott munkásokkal azonnal kezdje meg a körgátak kiépítését. A vízvédelmi bizottság megbízta Belák János főmérnököt, hogy a körtöltési munkák minél gyorsabb befejezéséhez munkásokat fogadjon fel. A belügyminiszterhez intézett kérelem eredményeként 50 ezer forint államkölcsönnel finanszírozva 2-3 nap múlva már 4 ezer kubikos dolgozott a töltések kiépítésén. A gyors intézkedések nyomán március 24-én a királyi biztos már azt sürgönyözte a belügyminisztériumnak, hogy a töltések védképes állapotban vannak. A veszély nagyságát mutatja, hogy a József-napi országos vásár megtartását hatóságilag betiltották.

Nagy erőkkel folyt a város északkeletei oldalán lévő töltések kiépítése, a mérnöki hivatal a bizottsági tagok segítségével is alig győzte a töltésvonal kijelölését. A töltésvonal mintegy 20,5 kilométer hosszú és helyenként 3 méternél is magasabb lett, és április végéig nagyobbrészt el is készült, kivéve a legalacsonyabb fekvésű részeket a kistói és a tarjánvégi laposoknál.

Március 21-ére apadás állt be a Tiszán, így az éjjel-nappal ülésező vízvédelmi bizottság egy hónap után beszüntette az éjszakai ülésezést, de a nappali hivatalos órákat április 3-ig fenntartották. 26-én a Mind szent-apátfalvi ármentesítő társulattól olyan átirat érkezett a vízállás fokozatos csökkenéséről, hogy a vízvédelmi bizottság felfüggesztette a védgátak őrzését, az összes járási tisztek, polgári és katonai fegyveres őrök őrködését, valamint bevonta a töltésen dolgozó utászszázadot is.

Április 16-án rendkívüli közgyűlésen tárgyalták a körtöltés déli részének kiépítését. El kellett dönteni, hogy a tóparti természetes magaslatokon építsék-e ki, vagy a tófenéken keresztül félkör alakban a Káposztás temető mellett csatlakoztassák a már kész északnyugati töltésvonallal. Tekintetbe vették Belicey István királyi biztos, Boros Frigyes kir. tanácsos és Bodoki Lajos folyamfelügyelő főmérnök véleményét is. Végül nagy szavazattöbbséggel úgy határoztak, hogy a déli védtöltés a város közvetlen közelében az ún. tóparti természetes magaslatokon épüljön. Küldöttséget neveztek ki, amely a közmunka- és pénzügyminisztérium elé terjesztette a közgyűlés azon határozatát, amely 100 ezer forint összeget kér az építés céljára.

A királyi biztos rendeletére a töltésépítéshez megkezdték az ottlakók területeinek kisajátítását, amelynek lebonyolítására egy teljhatalmú bizottság alakult Nagy Sándor főkapitány elnökletével. A 100 ezer forintos államkölcsön elnyerése nem sikerült, így újabb küldöttségek utaztak budapesti pénzintézetekhez. Ennek eredményeképpen egy hosszabb lejáratú 250 ezer forintos kölcsönt sikerült felvenni a Pesti Hazai Első Takarékpénztártól, amelyet végül a belügyminiszter is engedélyezett. A kölcsönszerződést augusztus 29-én írták alá.

A déli körfal építését 1879. június 4-én kezdték meg Klein Sámuel építész vállalkozásában Kovács Sándor és Sulyok Pál kőműves vállalkozók, akik köbméterenkénti díjazással több részletben készítették el a kőfalat. A legolcsóbb díj 1 ft. 16 kr., a legdrágább 2 ft. 21 kr. volt köbméterenként. A téglát a földesúrtól még 1873-ban a városnak át engedett téglaégetőből nyerték. Ekkor rendelték el a téglászat házi kezelésbe vételét, hogy a városnak jövedelmet biztosítson.

A körgát déli részének teljes hossza 4219,6 m, melyből 3006,2 m téglából készült, építési költsége 114.587 ft. 30 kr. A téglafalon a tó felé a Zrínyi utcán és a Tóalj utcán kis kapukat nyitottak a közlekedés számára, ezek a lejárók külön nevet is kaptak, pl. "Szerelem kapu", Hunyadi, Árvíz, Csillag, Korona, Királyszék és Száraz utcai kapuk. Az utóbbi években a falak külső területeit megtisztították, füvesítették, így teljes szépségében tárul a délről szemlélődő elé a város egyik jellegzetes építménye, a hosszan elnyúló árvédelmi kőfal.

Kruzslicz István Gábortanár,
nyugalmazott levéltár igazgató