A város általános helyzete
Az elkövetkező években még többször csatároztak egymással a magyar és a török seregek, de a helyzet nem változott: Szeged a szemben álló seregek határán feküdt, erődje még 30 évig végvárként funkcionált. A lakosság sokat szenvedett a töröktől, de különösen attól, hogy a város a császári seregek átvonulási területébe esett. A karlócai béke (1699) után Szeged egy időre megszabadult a katonai beszállásolásoktól és a zaklatásoktól, de a pestis ( 1692, 1704, 1710), és a természeti katasztrófa ( árvíz 1689, 1712, tűzvész 1697, 1705) nem kerülte el.
Míg a béke kedvezett a lakosok visszatelepedésének, a természet emésztő erői párhuzamosan apasztották a lakosság számát. Az 1709-1710-i pestis járványkor egy katonaorvos irányításával sikeresen védekeztek, s így az csak 182 áldozatot szedett. Ezzel szemben Aradon 3000 körül volt az áldozatok száma. Ugyanakkor az alsóvárosi anyakönyvek tanúsága szerint ott a járvány pusztítóbb lehetett a város átlagánál, mert a keresztelési anyakönyvben a bejegyzések a 300 fölöttiről visszaestek 69-re 1709-ben. Az 1712-i árvíz pusztító erejére jellemző, hogy az 1719-i összeíráskor a házak nagy részét még mindig „ideiglenes hajlék”-ként tüntették föl. Tervezték, hogy a várost máshova telepítik, esetleg új erődöt építenek a Tisza-Maros szögletébe. Aztán mégis újjáépült a város, köszönhetően a vár 1714—1717 közötti felújításának. A beáramló vidéki munkások jelentősen megnövelték a város forgalmát, föllendítették kereskedelmét. Sokan visszatelepültek a korábban elvándoroltak közül, de jöttek szép számmal új lakosok is, betelepült idegenek (németek, szerbek).
A bevándorlás különösen az 1720-as években erősödött föl, az árvizek ekkor már kisebb területeket veszélyeztettek a töltések megemelése miatt, s a Bánság szomszédságában előnyös földrajzi helyzetbe került városunk. Tömegesen jöttek bevándorlók az ország észak-nyugati sűrűn lakta vidékeiről és külföldről.
Számukról nincsenek megbízható adataink, de pl. 1725-ben a Palánkban meg kellett szüntetni a magyar prédikációkat, mert nem volt aki, értette volna a magyar szót.
dr. habil. Marjanucz László
tanszékvezető egyetemi docens (SZTE)
