A népesség kontinuitásának és nagyságának összefüggései
A magyar népesség legnagyobb tömegben a szultáni (khasz) városban, Alsóvárosban maradt fönn. Főleg e városrész példáján bizonyítható, hogy a török kiűzése politikai értelemben fontos cezúra, de népességtörténeti szempontból a folyamatosság dominált. Egyrészt a XVIII. századi lakosság magyar ajkú csoportja nagyrészt a középkori, koraújkori elődök leszármazottja, másrészt a török alatti népesség-veszteség, bár jelentős volt, a természetes reprodukció és a vándorlási többlet stabilizálta a XVI. század közepének szintjét. Előbbit az 1522-i tizedjegyzék, az 1577/ 78-i defter, az 1663-1689 közötti alsóvárosi anyakönyvek névanyagának összehasonlítása, utóbbit a különböző korok különböző módszerrel kiszámított össznépességi adata bizonyítja.
A bácsi püspöknek készített tizedjegyzék igen részletes, utcánként és házanként tünteti föl az adózók családi és keresztneveit.
A kiadott névanyag a kutatás fontos bázisa, viszont az anyakönyvek beiktatása teszi igazán értékelhetővé a XVI. századi forrást is. Tudjuk, hogy az alsóvárosi ferencesek török alatt is vezették anyakönyveiket (főleg a keresztelésit), amelyekből több lényeges összefüggés megállapítható.
Az első bejegyzés 1663-ból való, de rendszeres vezetése csak 1668-tól mutatható ki, innentől évente több mint száz keresztekről és szüleiről írták be az adatokat. Azok szórványjellege ezzel megszűnt, de teljes körűnek így sem mondható.
A fönti források célszerű használatával Szeged népességének kontinuitása és az össznépesség nagysága tudományosan korrekt módon meghatározható.
A sok kutató által használt tizedjegyzék (1522), és a kevésbé ismert alsóvárosi anyakönyvek névanyagának összehasonlítása a szegedi nép helyben lakásának folyamatosságát bizonyítja. 1663 és 1689 között a ferences atyák bejegyezte családnevek közül 157 megtalálható az 1522-i tizedlajstromban is, ami 30 %-os azonosságot mutat. De e családoknak az össznépességen belüli számaránya még ennél is nagyobb, mert az anyakönyvekben egyezőnek talált családnevek (157) az 1522-i jegyzékben 803 ilyen nevű adófizető egyén között oszlottak meg, miközben az összes adófizető száma 1549 volt.
Az 1720-i regnicolaris conscriptio 394 szegedi családnevet tartalmaz. Közülük csak 126 (32%) volt megtalálható az 1663-1689 közötti anyakönyvekben, amely nagyjából azonos arányú népességi lefedettséget jelent a dézsmalajstroméval.
Adózási szempontból természetesen ez a populáció nagyobb tömeget képviselt: az 1720-ban összeírt 394 adózó közül 257-en (65%) viselték az anyakönyvben föllelt 126 egyező családnév valamelyikét. A névszerinti vizsgálatok tanulsága tehát az, hogy a különböző korok családnévállománya egyharmados egyezést mutat, amely elegendő nagyság a demográfiai kontinuitás fönnmaradásához. Különösen igaz ez úgy, hogy az azonos családneveket viselők száma a népesség nagyobb hányadát tette ki mindhárom vizsgált időszakban.
Szeged török előtti népességének meghatározásához a legtöbbet használt forrás az 1522-i dézsmalajstrom. Reizner János erre építve a mohács körüli lakosság nagyságát 6245 főben adta meg.
A pápai tizedjegyzékre alapozott demográfiai számításait ötös szorzóval végezte, azaz adózó háztartásonként 5 fővel számolt. A metódusát alkalmazva azonban más eredményre jutunk akár a házak számát, akár a háztartások számát szorozzuk meg öttel. De még a Tápé, Szentmihálytelek és Bánfalva háztartásaival csökkentett szám (1449) szorzata (7245) is nagyobb a Reizner megadta népességszámnál. Valószínű, hogy a névanyag alapján megállapított családszám és a fölvett háztartások száma nem egyezett, mert mind a kimutatott házak száma (1493), mind a háztartások száma (1549) megszorozva öttel nagyobb népességre (7465, illetve 7745) jön ki, mint Reiznernél. És ez csak a házzal bírók, az adózó háztartások alapján végzett számítások eredménye. Reizner is gondolt az összeírásból kimaradók tömegére, a szegényebb népelemekhez tartozó napszámosokra, fuvarosokra, halászokra. Számuk kiderítése szinte lehetetlen vállalkozás, Reizner mégis minden különösebb indoklás nélkül a módszerével kiszámított össznépességhez (6245) hozzáadott még 2500 főt, így adva meg a város 1522-re vonatkoztatott lélekszámát 8745-ben. Jóllehet többször még ezek után is 8000 fős városról beszélt. Ez a szám azonban még Reizner módszerével is többre rúg, ha kiküszöböljük a számítási hibákat: ugyanis az ötös szorzóval kalkulált háztartási népesség (7465)+2500 fő közel tízezer lakost tesz ki. Az újabb történeti demográfiai kutatások alapján az 1522-i dézsmaösszeírást gondosan összeállított lajstromnak tarthatjuk, mert az adózásba bevonták az ott élő családok felét. Ezért az összeírt 1549 háztartást tízzel szorozhatjuk, s így 15 000 főnyi népességet valószínűsíthetünk Szeged török előtti idejére.
Ez az a szám amit összevethetünk a város XVIII. század eleji össznépességi adatával. Szeged törökkor végi össznépességének megállapításához már egyéb körülményeket is figyelembe vehettünk. A XVII. század végének a XVIII. század elejének kutatói egyre gazdagabb forrásanyag alapján állapították meg, hogy ekkor a gazdálkodás eredményessége és biztonsága miatt több család élt együtt.
Az is hozzájárult ehhez, hogy a magas halandóság miatt sok volt a töredék - általában apa nélküli - család. Ezek gazdagabb, telki állománnyal rendelkező rokonokhoz költöztek.
Figyelembe veendő szempont, hogy az adózás céljából elrendelt összeírás során többen próbáltak a terhek alól kibújni, akik emiatt nem kerültek a listára. Végül ott volt a terheket viselni nem képes szegénység, az alkalmi munkából élők, pásztorok, favágók, fuvarosok stb. Mindezekre tekintettel Dávid Zoltán arra a megállapításra jutott az 1720-i összeírást elemezve, hogy az adózásba bevontak az összes család egyharmadát jelentik.
A magasabb szorzó módszerével kalkulált 1522-i lakosság szám (15 000) a XVI. század első felében bekövetkezett három török pusztítás után 8-10 ezer főre apadt. A környék elpusztult kis falvainak népe bevándorlásával később növelte a város lakosságát, de pontos adatokat nem ismerünk.
Ehhez képest kell meghatároznunk a török kor végének szegedi népességét. Nem könnyű dolog, mert anyakönyvezés csak Alsóvárosban folyt, várbeli egyházi matrikulákról nincs tudomásunk. így föltételezhető, hogy az alsóvárosi keresztelési adatok tágabb kört ölelnek föl, mert a Palánkból is idehozták a gyermekeket megkeresztelni. Az össznépességet azonban még így sem lehet korrektül megbecsülni. Rendelkezésünkre áll az Alsóvárosban 1668-1699 között bejegyzett élveszületések száma. Ebből megállapítható, pl. hogy 1680-1684 között évente átlagosan 175 gyermeket kereszteltek meg. Tudományos módszerrel ebből az adatból meglehetősen biztos következtetés vonható le a népesség nagyságára nézve. Ha ismert a korszakra jellemző születési arány, az a mutató, hogy ezer lakostól adag hány gyermek született, akkor a születések számából meghatározható az össznépesség. A különböző helytörténeti munkák gyakran dolgoznak föl anyakönyveket, amelyekből az, az általánosítás szűrődik le, hogy a XVIII. században országosan 40-45 közötti ezrelékes születési aránnyal számolhatunk.
Alsóvárosra kivetítve így a 175 születés - 45 ezreléket véve alapul - mintegy 4100 fős össznépességnek felelt meg a XVII. század végén. De ez csak Alsóváros lakossága. Ha feltételezzük, hogy az itteni keresztelések döntően a helyi társadalom népmozgalmát tükrözik, s ha adódtak külső - elsősorban palánki születésű gyermekekre kiterjedő - keresztelések is, a várbéli népeket (katonák, rácok), a Palánk és Fölsőváros népességét is figyelembe kell venni az összlakosság megállapításakor. Ehhez azonban nem állnak rendelkezésünkre megfelelő anyakönyvi források. Ezért sajátos becsülési módszert kell alkalmaznunk, amilyennel Acsády Ignác is élt az 1720-as évek nemessége nagyságának meghatározásakor. Lényege, hogy későbbi, szakmailag teljesen hiteles forrásból következtetünk vissza a korábbi állapotokra. Ilyen, a szakmában autentikusnak elfogadott történeti demográfiai forrás: II. József népszámlálása. Szegedi számsoraiból meg lehet állapítani a városrészek arányát. Eszerint a Palánkban 4045 (18,8%), Felsővárosban 7998 (37,1%), Alsóvárosban pedig 9486 fő (44,1 %) lakott 1786-87-ben.
Föltéve, hogy az egyes városrészek között ugyanezek az arányok álltak fönn a XVII. század végén is, Szeged össznépessége nagy pontossággal megbecsülhető.
dr. habil. Marjanucz László
tanszékvezető egyetemi docens (SZTE)
