Szent Iván éji szokások

A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Keresztelő Szent János (Szent Iván) születésének ünnepe június 24-e, amely éppen fél évvel előzi meg Jézus születését. Sok hiedelem és népszokás fűződött a június 24-ét megelőző éjszakához, mivel a nyári napforduló is erre az időpontra esik. Ezen az estén az emberek tüzet gyújtottak, hogy megőrizzék a fényt, megtisztítsák vele testüket és lelküket, és segítsék a Nap évenkénti újjászületését.

fire-123784_1920

Forrás: Pixabay (szerk.)

A napfordulókat már a keresztény vallás létrejötte előtt is megünnepelték Egyiptomban és a Közel-Keleten. Keresztelő Szent János ünnepe a keresztény valláshoz kötődően az 5. században terjedt el, onnantól a szent tiszteletére gyújtották a tüzeket, így a különböző népek nyári napfordulóhoz kapcsolódó rítusai, hiedelmei is fokozatosan beolvadtak az ünnepbe.

Hazánkban hiteles adatok a Szent Iván-i tűzre vonatkozóan a 16. századtól kezdve vannak, de bizonyos források szerint már a 11. században is gyújtottak tüzet Szent Iván éjszakáján. Szokásunk régiségét a szlávos nyelvváltozat (Szent Iván) használata is bizonyítja.

A tűzgyújtáskor Szent Iván-i éneket énekeltek, amely olyan hosszú volt, hogy: „…az ördög azt megkezdvén, el nem végezhette, hanem megfulladott rajta.”A Szent Iván-i tűzgyújtás és a hozzá kapcsolódó énekek is elsősorban az év leghosszabb napját ünnepelték, ezért örömtüzet gyújtottak, amelynek egyrészt az volt a mágikus célja, hogy megtartsa a fényt, másrészt gyógyító hatással bírt.

A tüzet szalmából, zsúpkévéből és gallyakból gyújtották, és illatos növényeket és virágokat füstöltek rajta, melyet később a gyógyításhoz is felhasználtak. A tűz formája négyszög volt, amely a Nap „abroncsának”, az ekliptikának a fordulópontjait jelképezte.

Mivel Keresztelő Szent János a kereszteletlenül meghalt gyermekek égi pártfogója, gyümölcsöt is szórtak a tűzbe, táplálékul a kis halottak lelkének, de a tűzben sült almát orvosságnak, gyermekóvó szernek is tekintették.

A tűz körül a gyermektelen asszonyok cseresznyét fogyasztottak, mivel a néphit szerint ez elősegítette a gyermekáldást.

Az ünnep előestéjén koszorút kötöttek és a házra akasztották, hogy a tűzvész ellen védjen. Üszköt hordtak a káposztásba a hernyók ellen, és megfüstölték a kutakat és forrásokat, hogy a kígyók és ártó lények mérgétől megtisztuljanak. Ezzel igazából a fényt akarták megóvni, hiszen a hiedelmek férgei, sárkányai a sötétséget jelképezték, melyek ellopják a fényt.

Az ünnep fénypontja a tűzugrás volt, amelynek a célja szintén a fény megtartása, vagyis hogy a Nap mindig olyan magasra ugorjon, mint ezen a napon. Emellett a tűzugrásnak tisztító és termékenységfokozó hatást is tulajdonítottak, és jósoltak belőle a férjhezmenetelre vonatkozóan is például ki kivel ugrik párban, ki ér előtte földet.

A tűzugráson kívül Európa-szerte fáklyákat is gyújtottak, továbbá szokás volt a tüzes karika eregetése, a tűzcsóválás is.

A Szent Iván-naphoz fűződő hiedelmek és szokások egyrészt a szomszéd népektől, másrészt egyházi közvetítéssel kerültek hozzánk, és olyan fontos szerepet játszottak a mindennapi életben, hogy a június hónap a Szent Iván hava elnevezést kapta.