Az ünnep hátterében az Istennek az emberrel kötött szövetsége húzódik meg. A Teremtő ugyanis szövetséget kötött Noéval és Ábrahámmal, s ez a szövetség újult meg és kapott radikálisan új tartalmat a második isteni személy, a Fiú (Jézus) eljövetelével, életével és tanításával. Jézus föltámadását követően, mennybemenetelekor megígérte:

tanítványainak elküldi a Szentháromság Egy Isten harmadik személyét, a Szentlelket, hogy bennük élve és működve segítségükre legyen az evangélium – az új szövetség tanúságának – terjesztésében.

Pünkösdöt az egyház születésnapjának nevezik. Jézus tanítványai ugyanis – élükön Péterrel, az első apostollal – Mesterük halála és mennybemenetele után megzavarodva és rettegve éltek. Akár Jézust, őket is üldözték a júdeai és a római hatóságok. A bujkálás azonban pünkösd ünnepén véget ért. Kiáradt közösségükre a Szentlélek, amely különböző csodálatos adományok (például a különböző nyelveken való szólás képessége) révén teremtette meg a lehetőségét annak, hogy az apostolok és az első keresztények nyíltan és büszkén vállalják a föltámadott Jézus Krisztusba és tanításába vetett hitüket. Ennek jegyében indultak el a világ különböző pontjaira, hogy teljesítve Jézus missziós parancsát lehetőség szerint valamennyi néphez juttassák el az evangéliumot.

Erről az eseményről az újszövetségi Szentírás (az Apostolok Cselekedetei második fejezetében) a következőképp tudósít: „Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket. Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, az ég alatt minden népből. Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek. Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették: »Hát nem mind galileaiak, akik ott beszélnek? Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén? Mi pártusok, médek, elamiták és Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frigiának, Pamfiliának, Egyiptomnak és Líbia Cirene körüli részének lakói, a Rómából való zarándokok, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.«”

A Szentlélek (görögül Pneuma Hagion, latinul Spiritus Sanctus) kiáradásának keresztény ünnepéhez számos profán népszokás is csatlakozik a magyar hagyományban. Ezek közül a legismertebb a pünkösdi király választása. A fiatal felnőttkorba érő legények számára ilyenkor ügyességi és erőnléti versenyt (például tuskócipelés, célbadobás) rendeztek, amelynek a győztese – a pünkösdi király – egy héten át minden közösségi rendezvényre hivatalos volt, a kocsmában ingyen rendelhetett. A fiatal férfiak pünkösdi (azaz az aratást megelőző) ünnep előtti megmérettetésen való részvételben az ősi beavatási rítusok játékos továbbélését fedezhetjük föl. A legtöbb helyen ugyanis a legény innentől számított a közöség teljes jogú tagjának (felnőttnek): ezután udvarolhatott, kocsmába járhatott, önállóan elszegődhetett munkára.

A kora nyári ünnepnek a virágok is fontos kellékei voltak. A bodzavirág és a pünkösdi rózsa a pünkösdi időszakban a ház díszítéséül szolgált. Úgy tartották, hogy virágokkal és zöldellő ágakkal földíszített kerítéssel védett házba nem csap a villám. De a lányos házak gazdái ezzel a díszítéssel jelezték, hogy eladó hajadon van náluk és várják az udvarlókat. A régi szegediek szerint a szél a Szentlélek szájából jön, ezért nagy vihar idején sem szabad szidni, mert gutaütés, szélütés éri az embert. Apátfalván úgy tartották, hogy a pünkösdi bodzából készült ital minden betegségre orvosság.

Pünkösdkor a régiek szívesen zarándokoltak Szűz Mária kegyhelyeire. Napjainkban a csíksomlyói búcsú a legnépszerűbb. A régi szegediek az Aradhoz közeli Máriaradnára és a Kiskunfélegyháza melletti – ma Petőfiszálláshoz tartozó – Pálosszentkútra zarándokoltak. Úgy hitték, aki tiszta szívű, pünkösdkor ott nagy kegyelem éri: a szentkút vízének tükrében meglátja a Szentlelket.

Dr. Miklós Péter PhD
történész, teológus
a Szegedi Tudományegyetem oktatója