Harcosból rendalapító

A ferences szerzetesrend megalapítója, aki egyben Itália, a családok, a borok, a természet, az állatok, a környezetvédők és a kereskedők védőszentje is. Jelképei: bárány, farkas, hal, koponya, madarak, stigma, szarvas.

Édesapja olasz, édesanyja francia volt, és előszeretettel hívta „Franciácskának” – innen a Francesco ragadványnév (eredetileg Giovanni di Pietro di Bernardone néven született 1182-ben).

Tizenkilenc évesen csatlakozott egy hadjárathoz, aminek során egy évet fogságban töltött. Innen testileg meggyötörve, betegen, ráadásul depressziósan érkezett vissza szülőföldjére, Assisibe. Két év múlva újabb hadjáratba készült, ám egy látomás hatására visszafordult. Álmában hite szerint Isten ezt mondta neki: „Térj vissza a szülőföldedre, és majd meglátod, mit kell cselekedned.” Ezután kimondottan befelé forduló életet élt. Kerülte az addig szerteágazó társasági életét, energiáit a külvárosi leprások ápolásának és az imádkozásnak szentelte.

Rövidesen végképp szakított az addigi életével, lemondott az örökségéről, és átmenetileg koldusként élt. Amikor újra visszatért Assisibe, már külsőségeiben is az egyszerűséget tükrözte: szúrós csuhát hordott, mezítláb, szegényen hirdette az Istenhez való megtérés fontosságát. 1209-ben pápai jóváhagyást kapott a ferences rend hivatalos megalakításához. A krisztusi egyszerűség és szeretet jegyében élt, sosem szenteltette magát pappá. Halála után csupán két évvel már szentté is avatták. Nevéhez fűződik a Naphimnusz, amelyben a természet képei különlegesen érdekes egységet alkotnak. Ferenc élete – egyes vélemények szerint túlzottan idealizálva ugyan – Franco Zefirelli „Napfivér, Holdnővér” című, 1972-es filmjében is tetten érhető.

Fontos megjegyeznünk, hogy Böjte Csaba testvér, aki nagyon sokat tesz a szegény erdélyi gyerekek jólétéért, és amennyire ideje engedi, mindenütt hirdeti a boldog élet receptjét, szintén ferences szerzetes.

Állatokkal beszélgető

A legenda úgy tartja, hogy Ferenc különleges képesség birtokosa volt. Egyrészt értett az állatok nyelvén, másrészt alkalomadtán még csevegett is velük. Elsősorban a madarakkal ápolt jó kapcsolatot: cannariói prédikációja előtt utasította őket, hogy maradjanak csöndben, amíg ő beszél, és lám: így történt. Majd egy egész tömegnyi fecske jelent meg ugyanott, Francesco pedig örömmel fordult feléjük: „Várjatok meg itt, amíg prédikálok húgocskáimnak, a madaraknak.”

Legfőbb vezérelve az volt, hogy a bennünket körülvevő világot, benne az élőt és élettelent, tisztelettel és szeretettel kell kezelnünk. Ennek fényében gondoljuk végig, hogy a „haszonállatként” tartott élőlények milyen mennyiségben esnek áldozatul a mi kényelmünknek, minden egyes napon. Vizsgáljuk meg a felelős állattartást is: a házikedvencek százezrei kerülnek utcára minden egyes évben. Vajon rendjén van ez így?

Te mit gondolsz? Várjuk a kommentedet!

Zwickl Éva cikke