Tóth Zsuzsanna mesél nekünk finnországi élményeiről, melyeket Espoo-régióban szerzett saját tapasztalatai alapján ad tovább nekünk.
Mennyi időt töltöttél Finnországban, s miért ezt az országot választottad?
A Comenius tanárasszisztensi program keretén belül 13 hetet töltöttem Finnországban. Az országot szakmai és személyes indokok miatt választottam. Egyrészt kíváncsi voltam, hogyan valósul meg a „Finn csoda” a nyelvoktatásban, miként jelenik meg a szemléletváltás a mindennapok szintjén. Szerettem volna praktikákat és ötleteket gyűjteni, amelyeket itthon a saját pedagógiai munkámba beépítve hasonló eredményeket tudok a diákokkal elérni, mint a kinti kollégák. Ezen kívül turistaként már jártam Finnországban, érdekesnek és izgalmasnak tartom, és igazán vágytam visszatérni. A nyelv, a kultúra, az építészet, a zene – ezek a kis finn csodák mind-mind visszahívják azt, aki már ellátogatott északi rokonainkhoz.
Mennyire könnyen sikerült beilleszkednek, milyen kulturális különbségeket tapasztaltál?
A finnek korántsem olyan hidegek, mint amilyennek mondják őket – inkább azt mondhatnám, hogy másmilyenek. Velem nagyon nyitottak voltak a kollégák és a környéken élők is. Sokszor szerveztünk közös programokat, voltak nagy, éjszakába nyúló beszélgetéseink is, és szinte mindenki maga kezdeményezte a telefonszámcserét.
Mégis azt kell mondjam, hogy ez a barátkozás a finneknél egy ponton megáll. Tehát hiába kedvesek és odaadóak, a távolabbi kapcsolattartásra nehezebben képesek. Mióta hazajöttem, elég nehézkesen válaszolnak a leveleimre olyanok is, akikkel kinttartózkodásom alatt napi kapcsolatban álltunk. Telefonon sokkal közlékenyebbek (egyik finn barátom rendszeresen fel is hív). Azt is tudni kell róluk, hogy igazi, testi-lelki jó barátságot többnyire nem kötnek sem felnőttkorukban, sem külföldiekkel. A finn nyelvben két szó van a barátra, az egyik az kaveri, aki olyan ismerős-barát, belőlük sok van, és van az igazi barát, a ystävä, amiből egy ember életében akad vagy 4-5, és ők általában gyerekkori jó barátok vagy rokonok. Ezeket egy finn srác mesélte nekem, az egyik tanárasszisztens kollégám férje.
A finnek valóban meztelenül szaunáznak?
A kulturális különbségeknek pedig se szeri, se száma, kezdve attól, hogy a buszon leülni a kettes ülésre valaki mellé felér egy arculcsapással – amíg van szabad kettes ülés, addig kifejezetten kínos leülni valaki mellé, de még akkor is, ha már nincs hely, az emberek nem szívesen ülnek idegenek mellé, inkább állnak. A szaunába tényleg meztelenül járnak a finnek és utána közösen is zuhanyoznak (a férfiak és a nők külön, jelzem!). Egészen más a sorban álláshoz és a többi járókelőhöz való viszonyuk is. A buszra sosem tülekednek, de az utcán simán fellöknek, ha olyan pályán haladsz, ami az övékkel ütközne, mintsem hogy kitérjenek előled. A finnek a távolságot és az időt is egészen máshogy érzékelik, mondjuk nem is különös egy akkora országban, amelynek legészakibb és legdélibb pontjai között 1160 kilométer van. Egy 8 órás autóút Helsinkiből Ouluba nem nagyon hatja meg őket, egész egyszerűen oda kell menni.
A finnek nagyon tudatosan élnek, mesélnél róla, mi mindent tesznek a fenntarthatóságért?
A finneknél az egész társadalmi berendezkedés a környezettudatosság és a fenntarthatóság köré épül. Minden a takarékosságra épül. A finn kiutazásom előtt egy héttel még üres volt a lakás, ahova mentem lakni. Mire megérkeztem, bebútorozta a mentorom (még TV-m is volt!), méghozzá az egészet a barátainál elfekvőben lévő bútorokból! Aminek még lehet haszna, azt a finnek megőrzik (és milyen jól is teszik!), nem dobnak el valamit csak azért, mert régi vagy kiment a divatból. Sokan maguk is barkácsolnak vagy szerelnek, és persze mindenki tud kötni, horgolni és varrni (ezt az iskolában is tanulják textilórán).
Az emberek nem pazarolnak, sem az áramot, sem a vizet, sem a saját energiájukat. Az finn lakásokban (amelyekben voltam) van a fürdőszobában a zuhanyzó mellett egy kis laminált lap, ami figyelmeztet arra, hogy csak 3 percig zuhanyozz, mert úgy környezettudatos. Amikor beköltöztem az apartmanomba, kaptam egy adag gyertyát és illatos mécsest a mentoromtól, hiszen nyilván nem fogom az áramot pazarolni, ha nem olvasok? (Különben jogos, egy csomó mindenhez elég a gyertyafény, pakoláshoz, ágyazáshoz, beszélgetésekhez.)
Hogyan működik a szelektív hulladékgyűjtés a gyakorlatban?
Mindent szelektíven gyűjtenek, házon belül és kívül is. Helsinki vidámparkjának ételes standjainál nem műanyag tányéron és villával, hanem farostból és más lebomló anyagokból készült tányérokon és evőeszközökkel eszed meg a gofridat. Evés után pedig a biohulladék-tárolóba teszed ezeket, ahonnan persze begyűjtik és elviszik a komposztba az egészet. Az iskoláknak is van saját biohulladék-tárolójuk, ebéd után az almacsutkát és a banánhéjat is ebbe kotorják bele a diákok (személyes felelősségvállalás).
Miként lehet egy iskola környezettudatos?
Emellett az iskolában is törekednek a környezettudatosságra. Nem nyomtatnak és fénymásolnak feleslegesen, mert amit kiadnak, azt a diák nem veszti el (kötelező jelleggel beragasztja a füzetébe a kiosztványokat). Ezen kívül létezik a színes papír-szabály, miszerint ha valamit színes lapon adsz ki, arra a diák nem írhat. A feladatot a füzetében oldja meg (ha írásbeli), vagy szóban. A legtöbb segédanyagot a tanárok belaminálják, ezért nem lesz sem ujjnyomos, sem kávéfoltos, valamint évek múlva is fel lehet használni ismét.
Az emberi munkát sem pazarolják. Az iTEC game planning projekten belül például nagyobb diákok alsóbb évfolyamosok számára készítenek oktató feladatokat (pl. egy nyelvtani szabály vagy egy matematikai művelet megtanítása) online, ezzel mélyül az ő tudásuk is, erősítik az iskolák (pl. ha koulu-s diák csinál alakoulu-snak) és évfolyamok közötti összefogást és azt, hogy a tudás megosztásra érdemes.
Milyen módszertani trükköket tanultál kint, amiket az itthoni munkádba is be tudsz építeni, s ajánlanál pedagóguskollégáidnak?
Amint azt fentebb írtam, az autonómia feltétlen támogatását. Sokkal jobban megragad az anyag a diákban, ha ő dolgozik meg a megszerzéséért, ráadásul el kell, hogy fogadjuk azt is, hogy a tanár nem omnisciens és nem ő a világegyetem tudásának egyedüli birtokosa. A mi feladatunk, hogy a diákok készségeit és képességeit fejlesszük és megtanítsuk arra, hogyan szűrje ki a rendelkezésére álló információhalmazból a számára szükségeseket (tanórán pedig a tananyaghoz relevánsakat és azokat, amelyek pontosak és hitelesek).
Sok angolos projektmunkában (pl. Készíts bemutatót Kanadáról! Ez volt a nyolcadikosok projektje, ezen belül voltak témakörök, híres emberek, látványosságok, földrajz, történelem stb. – mindenki maga választott egy témát, utánajárt és azon belül keresett egy személyt/korszakot/helyszínt/épületet/akármit, amiről írhatott) alkalom nyílt arra, hogy megtanulják, a Wikipedia nem mindig megbízható forrás. Megtanulták, hogy figyeljék a hivatkozásokat, nézzék az URL-t (pl. Ha találtam egy kifejezést, ez angol portálról van vagy egy finn oldalon szerepel angolul? Utóbbi esetben lehet, hogy hibás).
Milyen szokatlan példát láttál a számonkérésre?
Amit már szintén említettem, a portfólió mint a számonkérés egyik eszköze is nagyon hasznos – akár internetes portfóliót is lehet kérni a diákoktól, és ezzel is erősítjük a környezettudatosságot! Sokkal kevesebb papír fogy, ha a word dokumentumokat nem egy prios mappába gyűjti az osztály (fejenként 10-20 írásművel akár), hanem szépen gyűlik a Google Drive-on, vagy bárhol. A hozzáférés is könnyű, környezetbarát is – mi kell még?
Tehát, amit én onnan magammal hoztam, az a projektmunka hatékony levezetése (Szabjunk ésszerű határidőket, ne stresszeljük a diákot, aki nem végzi el a feladatát, részesüljön megfelelő szankciókban, még csoportmunka esetén is törekedjünk az egyéni elbírálásra!) és a papír spórolása – kiválóan lehet akár a Google docs-ban, akár a Microsoft vagy az Ubuntu szoftvereken javítani.
Siska Csilla cikke