A szifilisz története
A szifilisz eredetével kapcsolatban két teória terjedt el. Az általánosabban ismert elképzelés szerint Kolumbusz hajósai hozták magukkal az indián bennszülöttektől elkapott betegséget. Ezt támasztják alá az első nagy európai szifilisz járványról szóló híradások 1494-1495-ből. Nápoly ekkor francia megszállás alatt állt, s a francia katonák innen vitték haza a betegséget, majd terjesztették el szerte Franciaországban. A másik elképzelés szerint már korábban is létezett a szifilisz Európában, a Kolumbusz előtti időből származó holttesteken is megtalálták a fertőzés – vagy egy ehhez nagyon hasonló betegség – nyomait.
A kórokozót 1905-ben azonosították, s ezután nem sokkal, 1909-ben már ki is dolgozták ellene az első hatékony gyógymódot, a Salvarsan kezelést. A penicillin megjelenése azonban kiszorította a korábbi terápiát, 1943-tól ezt használták és használják jelenleg is izomszövetbe adott injekció formájában.
A betegség elnevezése
Ahogy már a bevezetőben olvasható volt, a szifilisz elnevezés egy pásztor nevéből származik, akiről Girolamo Fracastoro olasz orvos és költő írt egy 1530-as költeményében. Maga a vers a betegség itáliai pusztításait örökítette meg. A szifilisz nagyon elterjedt betegség volt, vélhetően ezzel is összefügg, hogy igen sokféle néven emlegették. Mivel az 1495-ös nagy járvány idején a fertőzést a Nápolyból hazatérő francia seregek terjesztették, ezért kezdetben nápolyi betegség, francia kór vagy franckór név terjedt el. Széles körben használták a vérbaj elnevezést is, bár nem közvetlenül vér útján fertőz.
A szifilisz ábrázolása egy XV. század végi képen
A betegség jellemzői
A szifilisz viselkedési betegség, azaz a fertőzést jobbára aktív cselekvés, szexuális aktus útján lehet elkapni. Szifiliszes anya azonban gyermekét is megfertőzi a terhesség ideje alatt vagy a szülés során - ez esetben veleszületett betegségről beszélünk.
Rembrandt: Gerard de Lairesse portréja
(A festő és művészetfilozófus arcát a veleszületett szifilisz torzította el, végül a fertőzés következtében meg is vakult.)
A fertőzés után 1-6 héttel vöröses foltok jelennek a hímvesszőn és hüvelyen – illetve a szexuális együttlét során érintett területeken – szájon, szájüregben, vagy a végbélnyílásnál, ahol a fertőzést okozó baktériumok áthatolnak a nyálkahártyán. Az első stádiumban a fekély különösebb kellemetlenséget nem okoz, sőt 4-8 hét alatt el is tűnik, viszont ha nem kezelik a betegséget, akkor a baktériumok szétterjednek a testben. Mivel a férfiaknál jobban észrevehetők a tünetek, a nők könnyebben terjesztik a fertőzést anélkül, hogy tudnának róla.
A fekélyek begyógyulása után 1-6 héttel következik a második szakasz, amikor a baktériumok már szétterjedtek a testben. Ilyenkor a test különböző pontjain megjelennek a fekélyes kiütések. Ilyen helyek leggyakrabban a száj, a talp, a tenyér. A végbél és hüvely körül ilyenkor szürkés vagy fakó rózsaszínű, fertőző foltok jelennek meg. A nyirokcsomók is megnagyobbodnak, de gyakori kísérő jelenség a szemgyulladás, csont- és ízületi fájdalom, torokfájás, étvágytalanság. Ez a szakasz akár egy évig is eltarthat.
Ha a betegséget ezalatt sem kezelik, akkor következik a harmadik fázis, amikor bár ritkák és enyhék a tünetek, a betegség alattomban súlyosan károsítja a szív- és érrendszert és az idegrendszert is. Ebben a stádiumban a károsodások már visszafordíthatatlanok. Sok egyéb járványos betegségtől eltérően a gyógyult szifiliszes ember nem lesz védett az újabb fertőzéssel szemben, azaz védettség nem alakul ki.
Délutánonként egy nyugodt coitus
1510-ben szifilisz járvány dühöngött Budán, sőt az egész Dunántúlon, Magyarországnak Nyugat-Európához csatlakozó részén. A betegség nem is annyira a köznépet támadta meg, hanem inkább az előkelőbbeket. II. Ulászló udvarában ezért nem egy orvos tartózkodott, akiknek az volt a feladatuk, hogy az új betegség áldozatait gyógyítsák. Ez időben már ismeretes volt a higanykúra, azonban kísérleteztek mindenféle egyéb fantasztikus szerekkel is, és se szeri, se száma nem volt a bizarrabbnál bizarrabb terápiás javaslatoknak.
A szifilisz áldozatai közé került Bakócz Tamás esztergomi prímás-érsek is, akinek diszkréten elhallgatva küldte tanácsait egy tudós orvos. E tanácsokat ismerve alig hihetnénk, hogy orvos adta őket a lueszes (szifiliszes, vérbajos) betegnek: némi hánytatók, hashajtók és guajacum mellett főleg vigadni, örvendezni, kedves barátokkal csevegni – hogy milyen neműek legyenek e kedves barátok, az nem derül ki -, és minden délután, úgy a második emésztés alatt egy jóleső, nyugodt coitust végezni.
Szegény Bakócz, mily nehezére is eshetett ennek pontosan megfelelni, mikor már közel hetven éves volt abban az időben!
További érdekes oldalak:
- Sulinet Tudásbázis - Kitágul a világ
Farkas Judit cikke
