Rég letűnt időkből maradtak meg a dinoszauruszok kései leszármazottai, a gyíkok. Ezek az álatok nem alkotnak természetes biológiai csoportot. Közéjük tartozik a pikkelyes hüllők rendjébe tartozó fajoknak több, mint a fele, körülbelül 3500, zömmel a Föld meleg éghajlatú területein élő faj. Többségüknek négy fejlett lába és aránylag hosszú farka, mozgatható szemhéja és külső fülkagylója van.

A fent elmondottak teljes mértékben jellemzőek a Magyarországon élő, egyre ritkábban előforduló hegyi gyíkra, melyet a régi népnyelv fialó gyíknak is nevezett, mivel elevenen hozza világra utódait. Hazánkban a mindenhol jelenlévő fürge gyíkhoz képest csak szórványosan, szigetszerűen fordul elő.

A hegyi gyík hossza 15-18 centiméter, ebből a tövénél egyenletesen hosszú farokra 10-11 centiméter esik. Feje és törzse valamivel finomabb kialakítású, mint a fürge gyíké. Halántékát szabálytalan, sokszögű pikkelyek fedik, hátán és testének oldalán meglehetősen egyformák a szarulemezek. A többi gyíkra jellemző torokránccal nem rendelkezik, nyakörve fogazott. A hegyi gyík színezete viszonylag változékony, azonban két alapformára mindig visszavezethető.

A nőstény alapszíne felül barnás árnyalatú, testének oldalán egy-egy, az orrlyuknál kezdődő sötétbarna pánt fut végig. A hát közepén egy feketebarna sáv figyelhető meg. Fejének külső részeitől egy-egy sárgás sáv húzódik hosszában az állaton, amelyek mindkét oldalon sötét színű csíkok által szegélyezettek. Hasának oldala gyöngyház szürke, halványsárga, fehéres vagy borvörös, s legfeljebb apró, gyéren elosztott feketés pettyekkel behintett. A hím alapszíne hátoldalon a szürke különféle árnyalatait veszi magára. Testének oldala sötét, pántjai elmosódottak. A hát közepén végigfutó középső csík foltokra szakadozott, a hátoldal szélén található keskeny hármas sáv sárga, vagy fehér színű szemfoltokra osztódik szét. Hasonló, csak kisebb szemfoltok vannak a test oldalán is. A hím hasa narancs-, tojás-, vagy kénsárga, de lehet fehér is. A nősténnyel szemben mindig nagy, sűrűn elhelyezkedő feketés foltokkal tarkázott.

A hegyi gyík eredetileg Észak- és Közép-Európa nagy részén megtalálható volt, sőt Ázsia egye vidékein sem volt ritka. Elterjedésének déli határa körülbelül a Pireneusok, az Alpok, Bulgária és az Amur vidéke. Az egyetlen gyíkféle, amely kibírja az észak-európai hűvösebb éghajlatot is. Az Alpokban 3000 méter körüli magasságban is megfigyelték. Ebben a magasságban, akárcsak északon az év háromnegyed részén téli álmot alszik, alig tölt többet ébren két-három hónapnál. Különösen szeret vizek közelében tartózkodni. Például a hegyek nedves szakadékaiban, patakok mentén, a völgyekben pedig vizenyős réteken, mocsarakban és töltéseken tartózkodik. A vízhez való vonzódásának minden bizonnyal az, az oka, hogy a fürge gyíkkal ellentétben könnyedén képes úszni. A magasabb, hűvösebb helyeken állítólag jóval lomhábban mozog. Tavasszal olyan korán előbújik téli rejtekhelyéről, ahogy csak az időjárás megengedi. Melegebb vidékeken a fürge gyíkkal egyidejűleg, vagy még korábban is megmutatkozik, északi elterjedésének határánál, azonban május előtt soha sem figyelhető meg.

A hőmérséklettel függ össze az is, hogy nagyon eltérő időpontokban szüli meg kicsinyeit. Oroszországban már június végén is láttak fiatal hegyi gyík egyedeket, augusztus végén pedig vemhes nőstényeket. Ezzel szemben felénk és Dél-Németországban a hegyi gyík rendszerint július végén fiadzik. A szülés kizárólag éjszaka történik, általában nyolc, legfeljebb tíz kicsi gyík bújik elő anyja testéből. A hüllőkre jellemző tojás náluk, lágy héjú, könnyen áttörhető, ezért az újszülöttek szinte rögtön át is bújnak rajta. Gyakran előfordul, hogy a tojáshéj még az anya testében szétreped és ilyen esetekben valóban elevenen jön világra az utód. A kicsik az első napokban semmi mást nem tesznek csak alszanak, ám ilyenkor is folyamatosan növekednek. Születéskor mindössze 15 milliméteres gyíkocskák egy-két hét elteltével már duplájára nőnek.

Mindamellett, hogy számos természetes ellensége pusztítja a hegyi gyíkot, élőhelyének beszűkülése is nagy veszélybe sodorta ezeket a csodálatos kis lényeket. Hazánkban 1974 óta védett, potenciálisan veszélyeztetett faj, szerepel a Vörös könyvben.