A környezetvédelem javítja a versenyképességet
Érsek Dóra
2004/09/09 12:07
2398 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Annak ellenére, hogy az utóbbi időkben több környezetvédelmi vonatkozású baleset is történt, a hazai cégek döntő többsége betartja a környezetvédelmi előírásokat. Ezt Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter mondta a Dreher budapesti sörgyárában tett látogatása alkalmával.

A miniszter egyértelműen felelőtlenség következményének tekintette a törökbálinti petárdaraktár-robbanás okozta légszennyezést, a dorogi vízszennyezést, valamint a gyömrői vegyi anyag szivárgását, amit ez nem tart általánosan jellemzőnek az országban működő vállalkozásokra. "Az elmúlt időszak balesetei véletlen egybeesésnek tekinthetőek, egy váratlan sorozatról van szó" - mondta a miniszter, majd hozzátette: ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy hasonló "lopakodó katasztrófák" az elkövetkező időszakban nem fenyegethetnek. Persányi Miklós szerint a cégek egyre inkább felismerik azt, hogy a környezetvédelem nem rontja, hanem épphogy javítja a versenyképességet. Hangoztatta továbbá azt is, hogy a környezetvédelmi előírások betartása egyrészt a presztízs, másrészt az általában nyereséges termeléssel járó modern műszaki feltételek révén jelent versenyelőnyt a cégeknek.

Ezen kívül kitért a települési hulladékok példátlan ütemű növekedésére, amely szerinte egyfajta "lopakodó katasztrófának" tekinthető. Mint mondta, a szeméthegyek felszámolása, az újak keletkezésének megelőzése nemcsak a turizmust befolyásolja, de az emberi egészségre gyakorolt hatása révén is gazdasági jelentőséggel bír, ezért a kérdés megfelelő kezelése gazdasági haszonnal járna. A miniszter szerint el kell érni azt, hogy a piacról majdhogynem kiszorított visszaváltható csomagolású termékek az eldobhatóhoz képest újra teret nyerhessenek. "Meg kell adni a fogyasztónak azt a szabadságot, hogy eldönthesse: az egyszer, vagy a környezetbarát, többször használatos terméket választja a boltban" - mondta. Persányi Miklós megjegyezte, hogy a visszaváltható csomagolások térnyeréséhez szükséges feltételek megteremtését célzó szabályozásról az ősszel tárgyal az Országgyűlés a termékdíj-törvény módosítása kapcsán.

A miniszter elismeréssel szólt a Dreher Sörgyárak Rt. környezetvédelmi elkötelezettségéről, a cég környezetbarát vállalatirányítási rendszeréről, az anyag- és energiatakarékos technológiák bevezetéséről. A Dreher vezetősége a sajtótájékoztatón bemutatta a cég első környezeti jelentését. A dokumentum szerint a vállalat négy év alatt 25 százalékkal csökkentette fajlagos vízfelhasználását és a hulladékok újrahasznosítását tekintve a 2000-es 3 százalékos arányt 38 százalékra emelték. A jelentésből kiderül, hogy a gyárban végzett hűtésrekonstrukció nyomán csökkent például az ammónia mennyisége, négy év alatt 25 tonnáról 12 tonnára. A Dreher "zöld érdemei" közé tartozik, hogy a magyarországi élelmiszeriparban elsőként vezetett be ISO 14001 szerinti környezetirányítási rendszert.

Forrás

  • www.mti.hu