A lowrider nem egyszerűen egy tuning-irányzat, sokkal inkább életforma. Maga a kifejezés egyrészt a szinte az aszfaltig lesüllyesztett kocsikra (lowrider = kb. alacsonyan száguldó), másrészt pedig a készítők társadalmi helyzetére utal. Az irányzat - mint ahogy az a bevezetőből sejthető- néhány évtizeddel ezelőtt a spanyol ajkúak lakta városrészekből indult útjára. Akkoriban, a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején még virágkorukat élték a klasszikus amerikai nagyvasak, az anyahajónyi méretű szedánok. A nem túl jó anyagi helyzetű latino családok általában csak használt, gyakran romos állapotú autókat engedhettek meg maguknak. Ám önérzetük nem hagyta, hogy roncskocsival járkáljanak, így hát mindenki elkezdte a maga ízlésének megfelelően csinosítgatni; a kiszolgált járgányokat megültették -gyakran azért, hogy ne látszódjon, "mennyire meg vannak halva" a lengéscsillapítók-, a felniket kifordítva tették fel, festményeket pingáltak a karosszériára, ha tehették krómdíszítéseket tettek fel. Az ülésekre "szőrös" huzatot húztak, gyakran még a műszerfalat is beborították a plüssel. Ezek voltak az ős-lowriderek, amik nem sokban különböztek az USÁ-ban oly elterjedt Hot Rodoktól és Street Rodoktól.
Azonban a lowriderek repertoárja hamarosan új trükkel bővült:az autótáncoltatással. Ezt úgy érik el, hogy a karosszéria megerősítése után hidraulikus dugattyúkat szerelnek a kerekekre; egy távirányító beszerelésével pedig akár kívülről is ugráltathatják a kocsit. Persze mindez nem kis pénz; egy ilyen készlet már önmagában egy autó árába kerül, ebből látszik, hogy a lowrider irányzat hamar népszerűvé vált a gettón kívül, napjainkra pedig már polgárjogot nyert a fehér lakosság előtt is, sőt lassan kezd Európába is átszivárogni. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy az egész kimerül az autók tuningolásában. Az "igazi" latino lowriderek szoros kapcsolatban állnak a helyi közösségekkel; egy-egy összejövetelük valóságos népünnepély. S hogy mi jellemző egy ilyen találkozóra? Látványosan pattogó kocsik - melyeket gyakran airbrush-festményekkel tesznek még feltűnőbbé - egymással versengő, üvöltő autóhifik, amikből (spanyol)rap szól, és persze szép lányok tömege...
A lowriderek nemcsak autókat építenek át; hasonló látványos produktumaik a lowrider-biciklik. Ezeknek az eredete hasonló az autókéhoz, a srácok az utcán nem akartak gagyi tucatbringával égni, inkább villáskulcsot, csavarhúzót, no meg lángvágót kaptak a kezükbe és addig formálták, míg jobban kezdett hasonlítani egy chopperhez, mint egy kerékpárhoz. És nemcsak kölykök, hanem felnőttek is előszeretettel tekernek ezeken a krómtól csillogó, gyakran különféle zászlókkal teliaggatott, hihetelen formájú járgányokon. Egy jól elkészített lowrider-bringa ugyanolyan elismerést arat, mint egy átalakított kocsi, áruk pedig akár a több száz vagy ezer dollárt is elérheti.
A lowrider közösség kinőtt a latino-gettók árnyékából, tagjai mára egy sajátos, ízig-vérig amerikai szubkultúrát hoztak létre. Még mindig jobb, mint drogot árulni az utcákon...
Akiket a téma bővebben érdekel, keressék fel az alábbi oldalakat:
www.lowrider.com/
www.lowriders.com/
www.lowridermagazine.com/
