Pokoli cselőpók

A legtöbb ember számára a pókok látványa elsőre valamilyen kellemetlen érzéssel párosul. Sokan egész életükben nem tudják legyőzni azt az undort, amelyet egy pók láttán éreznek. Ők a félelmet keltő állatok képzeletbeli versenyének dobogós helyezettjei - osztozva a kétes dicsőségben a kígyókkal és néhány más tőlünk gyökeresen eltérő testfelépítésű állatfajjal. Nem véletlen, hogy a tőlük való félelemre külön fogalom is létrejött: az arachnofóbia. Félreértés ne essék, ez nem valamilyen betegség, amelynek mondjuk idegrendszeri alapja van, hanem a felnőttek által a gyerekekbe oltott ellenszenvről van szó.

Tudományos elnevezésüket a pókok - akárcsak a többi pókszabású - a görög mitológiában szereplő elképesztően ügyes, ám rendkívül hiú szövőlányról, Arachnéról kapták. A mitológia szerint Athéné istennő mérgében pókká változtatta az övénél sokkal szebb szőttest készítő leányt. Az ő leszármazottainak későbbi sikeres elterjedéséhez a Földön nagyban hozzájárult az Arachnétól örökölt többfunkciós szövőtudomány.

Nem kell a fajoktól nyüzsgő trópusokra utazni ahhoz, hogy ízelítőt kapjunk abból a változatosságból, amely a pókszabásúakra jellemző. Sok ember számára meglepő lehet az az adat, hogy a Közép-Európában élő pókfajok száma mintegy kétszerese az errefelé előforduló gerinceseknek. Természetesen nem vállalkozhatunk arra, hogy minden közép-európai pókfajt bemutassunk, csupán az érdekesebb - bár ez igen szubjektív szelektálás - fajokat írjuk le, ezek közül is elsőként az aknászpókok.

A világban élő pókoknak körülbelül a tíz százaléka tartozik az úgynevezett madárpókok, más néven a négytüdős pókok közé. Ezek az általában a forró égöv alatt élő nagy testű pókok rokonai, a felénk élő aknászpókok. Fő jellemzőjük a testük síkjában előre mutató két darab csáprágó, amelyek méregkarmai egymással párhuzamosan működnek. A madárpókok rokonságában a legészakibb elterjedésű faj a magyar aknászpók (Nemesia pannonica). Érdemes megjegyezni, hogy nem összetévesztendőek a tévesen "magyar madárpóknak" is nevezett szongáriai és pokoli cselőpókokkal, amelyek mérete valóban megközelíti a madárpókokét, ám közelebbi rokonságban nem állnak egymással.

Aknászpók

Az aknászpókok laza, jól szellőző talajban időznek a legszívesebben. Itt készíti a szövedékével jól kibélelt, függőleges tárnát, amelynek bejáratát egy csapóajtóként működő aknafedéllel zár le. A fedő talajszemcsékkel és törmelékkel tökéletesen álcázva van, így szinte tökéletesen beleolvad a környezetébe, az arra járó rovarok szerencsétlenségére.

Az életük nagy részét a tárnában töltő aknászpókok a fedél alatt türelmesen várnak áldozatukra, akire villámgyors mozdulattal rontanak rá, méreggel teli csápjukat belemélyesztve a zsákmányba. Általában éjszaka aktívak, de ilyenkor is csupán aknájuk közvetlen közelében vadásznak. Lehetőleg hátsó lábaik egyikével akkor is belekapaszkodnak a lakásuk szélébe, amikor áldozatukra rontanak.

A faj igazi hazája a mediterrán éghajlatú területek, hazánkban is inkább a szubmediterrán éghajlatú helyeken - például a Mecsekalján vagy Tokaj-hegyalján - fordulnak elő. Ez megmutatkozik életmódjukban is, leginkább a többi mediterrán fajhoz hasonlóan kora tavasszal és a nyárelőn aktívak. A hűvös telet és a forró nyárt viszonylagos nyugalomban töltik el. Nyáron, ha túl nagy a forróság, beszövik lakhelyük tetejét, és csak az ősz eljöttével bújnak elő újra. Ám tavasszal, amikor a szaporodás ideje eljön, a hímek elhagyják tárnáikat és kóborolva keresik a nőstényeket.

Bármennyire is mediterrán faj az aknászpók, a legelső példányát mégis Budapest környékén gyűjtötték be. Nevüket nagy természettudósunktól, Hermann Ottótól kapták, tőle kapták a magyar aknászpók elnevezést. Jellegzetes színe és alkata alapján könnyen megkülönböztethető a többi hazai pókfajtól. A magyar aknászpók két éve, 2001-től védelem alatt áll, eszmei értéke 10.000 forint.