A munka rabjai, avagy a munkaalkoholisták
2004/11/03 08:00
870 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Sokak szerint terjed a munkamánia. Mégsem igaz, hogy szenvedélybeteg, munkamániás mindenki, aki keményen dolgozik. Éppen ezért nehéz megtalálni azt a határt, mikortól számít valaki munkájától kórosan függőnek. A mai munkakultúrában ugyanis abnormálisan sokat várnak a munkavállalóktól.

Ha hat előtt mész haza, a főnök rosszállóan fog rád nézni másnap. Laptopot adnak mindenkinek, de csak azért, hogy a hétvégén és munka után is tudjon otthon dolgozni. Sokaknak már a céges mobiltelefon is gyanús: nem azért adták csak, hogy bármikor elérhető legyen?

Ezek a tendenciák leginkább a multikra jellemzőek. Aki náluk akar dolgozni, annak fel kell tudnia áldozni szabadidejét is a munkája érdekében. Sokan lenyelik a keserű pirulát és arra számítanak, egy-két év múlva sokkal jobb lesz, magasabb pozícióban, nyugisabb munka mellett majd kifújják magukat. Csakhogy a munka mókuskerekéből már nem tudnak kiszállni. Sokan úgy lesznek a munkamánia áldozatai, hogy észre sem veszik. Már nem kényszerből maradnak bent, hanem önszántukból.

Mégis, hol a határ? A kulcsszó a kontroll. Aki még tudja, hogy a munka eszköz, akinek a munkán kívül is vannak elfoglaltságai, s nem csak a munkának él, az nem vált beteggé. "Ha azonban valaki beleragad ebbe a rendszerbe, függőségbe kerül, s ebből nem tud, vagy nem mer kiszállni. Szenved tőle, de mint a mókuskerék, pörög, pörög. Tönkremegy minden kapcsolata, de nem meri feladni, mert attól fél, akkor egy senki lesz" - állítja Hoyer Mária klinikai pszichológus.

A munkaalkoholizmus mindenkit utolérhet, de különösen a férfiak veszélyeztettek. A munkamegosztás ugyan az utóbbi évtizedekben jelentősen megváltozott, de a társadalmi szerepek még mindig változatlanok. A férfiak a családfenntartók, úgy érzik, nekik kell teljesíteniük. Állásuk elvesztése a család jövedelmének csökkenésén túl presztízsveszteség is. Emiatt hajlamosabbak a munka hajszolására. Orvosi kutatások szerint vannak olyan személyiségjegyek, amelyek jellemzőek azokra, akik nagyon sokat dolgoznak, és munkahelyükön rendellenesen viselkednek. Ezek az emberek hajlamosak az infarktusra, és általában szív- és érrendszeri betegségben halnak meg.

Vannak olyan függők, akik betegsége pszichés eredetű. Azok a gyerekek, akik elé szüleik elérhetetlen célokat tűznek ki, s emiatt ha megfeszülnek sem tudnak teljesítményükért dicséretet kapni, felnőtt korban hajlamosak a munkamániára. Ők ugyanis később is túl magasra rakják maguk számára a lécet. Más elméletek szerint kamaszkori sérülések is okozhatnak később munkamániát. Mivel a fiatalokra nagy teher nehézkedik, rengeteg elvárásnak kell megfelelniük serdülőkorban. Sokan frusztráltak lesznek, hiszen még nem tudnak fontossági sorrendet felállítani a követelmények között, s így végül nem felelnek meg egyiknek sem. Ezek az élmények később a munkahelyen is meghatározóak lesznek.

A pszichés okokra visszavezethető elméletek mellett az orvosok is beismerik, hogy a jelenlegi társadalmi felfogásnak is köszönhető a munkaalkoholisták számának növekedése. A kálvinista felfogás szerint becsületes munkával érvényesülhet az ember. Ez a hitvallás máig rányomja bélyegét az emberek társadalmi megítélésére. Aki sokat dolgozik, azt becsülni kell. Csakhogy kezdünk átesni a ló túlsó oldalára. Az Egyesült Államokban már kínos úgy bemenni a munkahelyünkre, hogy a hétvégén csak pár órát töltöttünk munkával.

A tapasztalat azt mutatja, a munkamániásoknak nemcsak társas kapcsolataikban lesznek gondjaik, hanem az idő előre haladtával akár konkrét betegségek is utolérhetik őket. Ha azonban elismerjük, hogy létezik ilyen szenvedélybetegség, és a tüneteket magunkon is felfedezni véljük, egy amerikai szervezet szerint igen egyszerű eszközökkel tudunk fellépni a függőség ellen. Ezek a következők:

Az elvégzendő feladatok között sorrendet kell felállítani. Néha ez azt is jelentheti, nem kell tennünk semmit. Rugalmasnak kell maradni, hiszen a fontossági sorrendet is meg kell néha változtatni. A véletleneket és akadályokat növekedési lehetőségnek kell tekinteni.
Új tevékenységet csak úgy végezhetünk, ha egy ugyanannyi energiát és időt követelő, régi tevékenységet elhagyunk.
Több időt kell szánni az elvégzendő feladatokra, mint eredetileg terveztük. Így a véletlenek is beleférnek a munkatervbe.
Egyszerre csak egy dologra koncentráljunk.
A munka tempóját számunkra megfelelően kell meghatározni. Mielőtt egy új munkafázisba kezdünk, ellenőrizzük, hogy elegendő energiánk van-e az elvégzésére.
Relaxáljunk néha munka közben is, ez pihentet és felfrissít.
A munka minden eredményét el kell fogadni. A türelmetlenség, a rohanás és a tökéletes munka hajszolása hátráltatják a felgyógyulást.
Fogadjuk el, hogy mi is hibázhatunk és merjünk segítséget kérni.
A találkozók és megbeszélések között is tartsuk a kapcsolatot munkatársainkkal, ha nem megy másként, akár telefonon is.