Kutya-világ 22. - A yorkshire terrier
Annak ellenére, hogy egy igazán pici fajtáról van szó, közel sem egy remegős, anyámasszony katonája kutya áll előttünk. A yorkshire egy igazi, ízig-vérig terrier, de ezt igazán az tudja, aki tartott már vagy legalábbis huzamosabb időt együtt töltött egy ilyen fajta kutyával. Bár igazi öleb, mégis vakmerő, akire nem lehet csak úgy ráijeszteni. Mielőtt azonban részletesen ismertetném a tulajdonságait, lássuk, hogyan is alakult ki ez az igazi méregzsák kutyus!
A yorkshire terrier kialakulásának története
Mint már mondtam, a yorkshire mérete ellenére valódi terrier tulajdonságokkal rendelkezik. Kialakulásának helyszíne a mintegy száz évvel ezelőtti Anglia. Bár manapság előkelő kedvencként tartják számon, annak idején bizony főként munkakutyaként használták, s leginkább a szegény munkáscsaládok körében volt közkedvelt. Az észak-angliai munkások tenyésztették ki, és apró méretének célja volt. Már a XI. században törvény volt arra, hogy a földművesek és munkások nemcsak nem vadászhatnak, de nem is tarthatnak 18 cm-nél nagyobb méretű kutyát.
Ezt a pici ebet kellett hát megalkotni, amely főleg patkányfogásra, olykor kisebb vadak elejtésére is tökéletesen alkalmas volt, például rókára, nyúlra és borzra vadásztak velük. Kialakításában szerepe volt a dandie dinmont terriernek, a skye terriernek, de a skóciai bányászok paisley terrierének is. Aztán a tengerészek jóvoltából a máltai selyemkutya is szerephez jutott a tökéletesítésben. Önálló fajtaként 1898 óta tartják számon. Persze vidám s igencsak tetszetős külleme miatt előbb-utóbb felfigyelt rá a gazdagabb réteg is, így 1900-tól népszerűsége rohamos gyorsasággal növekedni kezdett.
A yorkshire terrier leírása
A yorkshire egy hosszú szőrű terrier, szőrzete nagyon sima, a teste két oldalán egyenesen lelóg. Elegáns, egyenes tartású kutya, melynek jelentőségteljes kisugárzása van. Feje kicsi, koponyája lapos, nem túl ívelt. Orra fekete, orrháta nem túl hosszú. Szemei közepes méretűek, sötéten csillogóak, szintén sötét színű szemhéjjal. Fülei picik, V-alakúak, egymástól nem messze, egyenesen állnak. Farka közepes hosszúságú, melyet szintén sűrű szőrzet borít, s a hát vonalánál magasabban tartja.
A yorkie mozgása nemcsak lendületes, de szimmetrikus és egyenes vonalon haladó. Szőrzetéről még ejtsünk néhány szót. A yorkshire szőre teljesen egyenes, nem hullámos, fényes és selymes, színe acélkék és csersárga. Ami előnyös a szőrzetét tekintve, hogy nem vedlik, és nem hullatja. Hosszúsága miatt azonban folyamatos ápolást és fésülést igényel. Átlagos mérete 18-20 cm, súlya 2-3 kg.
A yorkshire terrier tulajdonságai
A yorkie igazi terrier! Sem emberektől, sem nagy kutyáktól nem ijed meg, sőt, méretétől függetlenül vakmerően, hihetetlen bátorsággal nekimegy akár egy nagy testű kutyának is. Emiatt oda kell rá figyelni, különösen sétáltatás közben. Ettől függetlenül nagyon kedves és bájos, ugyanakkor rendkívül intelligens kutya. Igaz, fontos a nevelésénél a következetességet alkalmazni, mert egyben önfejű és makacs is.
A gazda szeretetére és közelségére nagy szüksége van, hiszen a leírtak ellenére nagyon érzékeny és vágyik a gondoskodásra.
A családért, melyben él, kifejezetten rajong, a gyerekekkel pedig akár órákig képes játszani. Mókás, kedves és szórakoztató egyénisége miatt tökéletes házi kedvenc!
Képek forrása:
www.viarural.com.ar
www.yorkshire-terrier-journal.de
www.chasses-du-monde.com
www.chiens-des-champs.com
www.hundezeitung.de