A nagyböjt az egyházi hagyomány szerint a hamvazószerdával kezdődő, és a húsvét vasárnapot megelőző nagyszombattal befejeződő időszak, az ünnepre való előkészülés ideje - pontosítja a fogalmat Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató.
-A böjti időszak dátuma a hold állásának megfelelően évről évre változik, a hozzá kapcsolódó húsvét ugyanis mozgó ünnep: időpontját a Kr.u. IV. században nem konkrét napban, hanem a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapban határozták meg.
A negyven napos böjt csak a VII. században vált igazán elterjedtté; ám ekkoriban rendkívül szigorú volt; az illető napokon csak kenyeret és sót volt szabad fogyasztani, azt is csupán egyszer napjában. Miután a szokást nemcsak külső tettként, hanem belső, lelki folyamatként is gyakorolták, különösen fontossá vált ekkor a befelé illetve az egymás felé fordulás; ebben a negyven napban az emberek gyakrabban jártak templomba, gyakrabban gyóntak és a táplálkozáson kívül egyéb cselekedeteik gyakorlásában is mértékletességet tanúsítottak.
Az egyház ma csupán hamvazószerdára és nagypéntekre ír elő szigorú böjtöt, illetve a húsvétig tartó időszak minden péntekére hústól való tartózkodást - egészíti ki a megállapításokat Miklós atya, a Szent Mihály plébániahivatal lelkésze, kissé sajnálkozva téve hozzá, hogy az elnevezés csak kevéssé fejezi ki az időszak gazdag tartalmát és lényegét, hiszen ez a negyven nap nemcsak a test, hanem a lélek megtisztulásának, a lélekújulásnak az időszaka is.
- A hívő ember a böjtöléssel voltaképpen szolidaritást vállal - magyarázza - vagyis lemond az élelemről, ahogyan 2000 éve Jézus is lemondott az életéről. Az elnevezés és a cselekedet ugyanakkor mára jóformán nem jelent többet hús elhagyásánál, a lényeg pedig - sajnálatos módon - elsikkad. E szemléletben Miklós atya szerint nyelvünk is hibás kissé, az elnevezés: hús-vét ugyanis a legkevésbé sem utal a mögötte álló eszmére, Jézusra, vagy a feltámadásra, hanem szó szerint azt jelenti: magunkhoz vehetjük végre a húst, amit eddig elhagytunk; azaz vége a böjtnek, ehetünk. Ebből is látszik, hogy a magyar ember elsőként mindig is a hasára gondolt - teszi hozzá nevetve a tisztelendő.
- Szerencsére manapság újra egyre többen gyakorolják a szokást; a nem hívők is egyre többen átérzik: megtisztító, jobbá tevő ereje van e hagyománynak, még ha csak annyiban is, hogy a szervezet megtisztuljon a lerakódott salakanyagoktól. A böjtölés tehát igen sokoldalúan végezhető és értelmezhető a különböző életfelfogású emberek számára: hozzáállása szerint lehet kinek-kinek önfegyelmi vagy tisztulási eszköz, illetve áldozati cselekmény.
Dr. Boros Szilvia táplálkozási tanácsadó - vallásos meggyőződésből vagy anélkül, de - feltétlenül ajánlja mindenkinek, hogy legalább ebben az időszakban tanúsítson étkezéseiben egy kis önmérsékletet.
- A hús elhagyásának, még ha csak egy napra tesszük is, minden más módszernél hatékonyabb méregtelenítő hatása van. A nagy mennyiségű hús fogyasztásából adódó túlzott fehérjebevitel rendkívül megterheli emésztőrendszerünket, a hús lebontásakor pedig számtalan méreganyag halmozódik fel bennünk. Szükségünk van tehát olyan napra vagy napokra, mikor időt hagyunk szervezetünknek, hogy megpihenjen, megszabaduljon a káros salakanyagoktól. Jól tesszük, ha a húshagyó napokon sok folyadékot, gyógyteát iszunk, ami segíti, hatékonyabbá teszi a méregtelenítést. Ha pedig húsvétkor végre asztalra kerül a rég áhított, ínycsiklandó füstölt sonka és tojás, azért ügyeljünk arra, nehogy egy kidőlésig tartó falásrohammal az egész böjtölés, méregtelenítés eredményét tönkretegyünk. Higgyük el - figyelmeztet a szakértő - nincs is olyan étel, amit jóízűen meg ne ehetnénk, csak a varázsszót ne feledjük soha: mértékletesség!
