Konrad Lorenz a Salamon király gyűrűje című méltán világhírű könyvében az etológia mellett az ember és az állat együttélésével foglalkozik. Így szóba kerül az állatok tartásának, fogva tartásának megannyi problémája. A legáltalánosabb erkölcsi kérdésektől a legpraktikusabb dolgokig minden.
Konrad Lorenz nemcsak kiváló tudós volt, hanem legendás állatbarát is, éppen ezért neki igazán elhihetjük, bármennyire is meghökkentő, hogy néhány állatfajt a legkevésbé sem zavarja a szabadság elvesztése, sőt egyenesen élvezi a végtelen nyugalmat, a lustálkodást és persze a mindig pontosan érkező, bőséges táplálékot. Koszt, kvártély, mi kell még?Ilyen elvetemült teremtés az állatok királya és a madarak fenséges ura: a sas.
Esetükben is igazolódni látszik, miszerint jobb kétszer valamit végiggondolni, mint egyszer elrontani. Tehát, ha van 500 négyzetméter üres placc az állatkertünkben, s arra két állat tart igényt, egy oroszlán és egy farkas, akkor ne a 400/100 megosztás mellett döntsünk az oroszlán javára, hanem éppen fordítva cselekedjünk, mert a farkast kegyetlen génjei állandó mozgásra kárhoztatják.
Az állatok alapos ismerete tehát lehetővé teszi, hogy a legalkalmasabb - ma már csak ez az elv elfogadható - élőhelyet alakítsuk ki a számukra az állatkertekben. Mert az állatkertekre szükség van, ezt bizonyítja az a több mint egymillió látogató, aki évről évre felkeresi a Fővárosi Állat- és Növénykertet. Az intézmény nagy erőfeszítések árán eljutott arra a szintre, hogy az igen-igen szűkös lehetőségek közepette egyre "emberibb" körülményeket képes biztosítani az állatainak.
Persze kérdezhetnénk: miért is nem költözik ki a város mellé a park, ahol nagyobb a tér, és mindent a legkorszerűbb módon lehetne megépíteni? Ezt az ötletet két komoly érvvel szokták elutasítani. Az egyik a Városliget rendkívül jó és könnyű megközelíthetősége, a másik pedig az állatkert varázslatos, sajátos hangulata, amit nagyobb részt a benne található épületeknek köszönhet.
Az más kérdés, hogy az állatok teljességgel híján vannak az esztétikai érzékenységnek, így számukra fontosabb a funkció, mint a művészi többlet emberi kategóriája.
Állatkertünk arculatát legfőképp Kós Károly építményei határozzák meg. De hozzá kell tenni gyorsan, hogy a mester Zrumeczky Dezsővel közösen alkotott, továbbá meg kell emlékeznünk Neuschloss Kornélról is, aki az immár Europa Nostra díjas Elefántházat tervezte. Kós Károly a magyar kultúra egyik utolsó polihisztora, aki az építészet mellett foglalkozott költészettel, dráma- és regényírással, lapszerkesztéssel, festészettel, grafikával, néprajzzal, de még politikával is, és mily csoda, majd mindben sikerült maradandót alkotnia.
Kós Károly 1909-1912 között kapcsolódott be az állatkert fejlesztésébe. Ez volt az az időszak, melyben a ma is meglévő épületek többsége épült. Így nem véletlen, hogy a nagyműveltségű, finomkezű művész keze nyomán megidéződik a száz évvel ezelőtti Pest hangulata, melynek építészetét akkoriban az eklektika és a szecesszió uralta.
A szecesszió szakít az európai építészeti hagyomány ismételgetésével, titokzatos, egzotikus tájak, kultúrák felé fordult, onnan merítve új élményeket. Ebből egyenesen következik, hogy az állatkert épületei többnyire ebben a stílusban épülhettek, hiszen az állatok többsége maga is távoli vidékek hírnöke. Ami igazán sajátossá teszi és tette az állatkert Kós-épületeit, hogy a szecessziót ötvözte magyaros, de még inkább erdélyi építészeti formákkal.
Gondoljunk például a bejárati kapu valódi szecessziós hangulatára, ahol a masszív és szelíd indiai elefántok impozáns indiai kupolát tartanak a magasba, és mondjuk a kívül-belül csodás Madárházra, melyen jól tetten érhetők az erdélyi fatornyos építészet sajátosságai.
Könnyedség, puritán népi elegancia, visszafogott díszítettség, okos, otthonos formák jellemzik Kós állatkerti épületeit, és hisszük, mindent elkövetnek ma az állatkert dolgozói azért, hogy otthonosan érezzék magukat bennük barátaink, az állatok.