A világ erdőségeiben jelentkező újfajta faelhalások Magyarországot sem kerülték el. Az erdők pusztulása az egészséges környezet drámai változásának következményei. Közép-Európában az új típusú fabetegségek elsősorban a kocsánytalan tölgyet károsítják, de valamivel kisebb mértékben több helyen pusztulnak a kocsányos tölgyek, égerek, kőrisek, az ültetett erdeifenyők és a fekete fenyők. A betegségek jelei észlelhetők a bükkösökben is, azaz gyakorlatilag az összes őshonos fafajtánk veszélyben van.
Itt, Közép-Európában szinte már nem akad egyetlen olyan erdő sem, amelyet teljesen egészségesnek lehetne tekinteni. Sok természetvédő állítja, hogy erdeink ki fognak pusztulni. Igaz, hogy az erdők természetesen is pusztulnak, de a fák több emberöltőnyi életkora nagyon rendes esetben nagyon hosszúra nyújtja ezt a folyamatot. Az öreg, több száz éves fák egy idő után meghalnak, de az utóbbi egy-két évtizedben hirtelen pusztulni kezdtek a fiatal, teljesen egészséges fák is, amelyek még nagyon messze voltak a természetes elhalástól. Az erdőpusztulások rávilágítottak arra tényre, hogy az emberiség okozta környezeti változásoknak milyen mélyreható következményei vannak.
Az iparosodással megszaporodtak az erdőpusztulások, emiatt sokáig azt hitték, hogy a füstgázok miatt haldokolnak a fák. Később kiderült, hogy ennek többféle tényező közös hatása az oka. Természetesen a füst sem ártatlan, minthogy a növényekre igen káros kén-dioxidot, vagy klór- és fluorvegyületeket, fémeket, kormot tartalmaz, amelyek eltömítik a gázcserenyílásokat.
Külön fejezetet érdemel a megnövekedett gépkocsiforgalommal járó környezetszennyezés. Az elképesztően sok autó elképzelhetetlenül sok kipufogógázt bocsát ki. Az emberiség is drágán megfizet az autómániáért, a katalizátorok kötelezővé tétele nagyon későn következett be, és ezt az erdők is megsínylik. A magas ólomtartalmú füstgázok egész kontinenseket leptek el. A levegőszennyezésre a fák gyorsabban reagálnak, mint a többi élőlény, mivel nekik naponta nagy mennyiségű levegőt kell átszűrniük, hogy a levegőből kivonják a számukra nélkülözhetetlen - számunkra abszolút nélkülözhető - szén-dioxidot. A városokban például a levegőszűrő képességük miatt nélkülözhetetlenek, hogy elviselhető viszonyokat hozzanak létre.
Az egészséges fák képesek arra, hogy az őket naponta érő szennyezéseket feldolgozzák, egyetlen év káros hatásai még elviselhető számukra, minthogy az csak egy levélgenerációt érint. De a káros hatások hosszú évtizedekig, szisztematikusan teszik tönkre a fák egészségét. A hosszú életkoruk miatt annyi mérget halmoznak fel magukban, hogy azt elképzelni sem tudjuk. Egy 150 éves bükkfa körülbelül egy tonna szennyezőanyagot képes kivonni a levegőből. Ebből arra lehet következtetni, hogy bizonyos mértékig a fák terhelhetők, ám valamikor, senki sem tudja, hogy pontosan mikor, a megterhelés túlszárnyalja a regeneráló képességet és a fák megbetegszenek.
A légkörből származó káros hatások mellett jelentkeznek a talaj szennyezéséből származó terhek, valamint a savas esők. Télen a hótakaróban a savas szennyezés még koncentráltabban jelentkezik és olvadáskor a talajba kerülnek, elsavanyítva azt. A sav kioldja a humuszból a fémionokat, többek között az alumíniumot, amelyet a fák gyökereiken felszívnak, megmérgezve magukat. Elpusztul a fák gyökerei és a gombák közötti életközösség, felborul a vízháztartás és a káros hatások felerősödnek a lombozatban. Mindez hosszú évtizedek alatt megy végbe, igen lassú láthatatlan folyamatok eredményeként. A kezdetekben semmi sem észlelhető a gyilkos folyamatból, mert a fa pótolja a veszteségeit, de egy idő után nem bírja tovább és megbetegszik. Ekkora már szemmel látható jelei vannak a pusztulásnak, levélhullás és elszáradás, sárgulás, kiszáradás után a fák állva halnak meg.
