Anya, rosszat álmodtam!
Szendrei Judit
2003/02/06 08:00
1184 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Még a legnyugodtabb, legkiegyensúlyozottabb gyerekekkel is előfordul időről időre, hogy sírva, kiabálva, reszketve ébrednek fel az éjszaka közepén és szüleiket hívják. Mit tehetünk ilyen esetekben, és hogyan segíthetünk a kicsiknek a rossz álmok és éjszakai félelmek elkerülésében?

Mindannyiunkkal előfordul néha, egy izgalmasabb krimi vagy stresszes munkanap után, hogy az éjszaka közepén egyszercsak felriadunk: szívünk hevesen ver, homlokunk verejtékezik és percekig is eltart, mire teljesen magunkhoz térünk valami nyomasztó rémálomból. Ilyenkor megkönnyebbülten sóhajtunk fel: csak egy rossz álom volt! Könnyű nekünk. Felnőtt fejjel megtanultunk már különbséget tenni képzelet és valóság, álom és ébrenlét között. Ha feszültek és szorongóak vagyunk is, tudjuk, hogy csak zaklatott elménk vetít elénk félelmetes alakokat a félhomályos szobában. Nem nehéz meggyőznünk magunkat arról, hogy nem másztak be farkasok, kígyók és oroszlánok az ablakon.

A gyerekek számára mindez nem ilyen egyértelmű. Még a legnyugodtabb, legkiegyensúlyozottabb, harmonikus környezetben nevelkedő gyerekekkel is előfordul időről időre, hogy sírva, kiabálva, reszketve ébrednek és szüleiket hívják az éjszaka közepén. A szülő először maga is megijedhet, hiszen a gyerek sokszor nem mond semmit, csak sír vagy csimpaszkodik. Ha kérdezgetjük, összefüggéstelenül magyaráz valamiféle szörnyekről, cápákról vagy ki tudja, miről. Hogy mindez csak álom volt, ő nehezebben fogja föl, lassabban nyugszik meg és sokszor a békés visszaalváshoz a mi megnyugtató jelenlétünkre is szüksége van.

Az álomképek többnyire megtörtént, a gyermek számára félelmetes, fájdalmas vagy nehezen érthető események furcsa szimbólumai, melyek egyaránt tartalmaznak részleteket az elmúlt nap eseményeiből és a gyermek életének korábbi konfliktusaiból. Ez normális jelenség. A kicsik élete kívül-belül nagyon mozgalmas, az élmények sokaságát valahogy meg kell érteniük, a keletkező kusza érzéseket fel kell dolgozniuk. Ebben nappal a játszás, éjszaka az álmok segítenek. Ha azonban a gyerekben a nap folyamán túlságosan sok szorongás halmozódik fel, a rémálmok és az éjszakai felriadás rendszeressé válhatnak, és teljesen kimeríthetik, kétségbe ejthetik a szülőket és a gyereket egyaránt.
Mit tehetünk, amikor gyermekünk éjjel sírva kiabál utánunk, és hogyan segíthetünk neki a rossz álmok és éjszakai félelmek elkerülésében?

Először is legyünk mellette, ha hív. Egy iskolástól ugyan már nevetségesen hangzik, ha szellemektől és óriásoktól fél, nappal bizonyára maga is csak mosolyogna rajta, éjjel, egyedül a sötétben mégis szüksége lehet arra, hogy anya vagy apa az ágyára üljön, megfogja a kezét és megnyugtassa. "Nincs semmi baj, rosszat álmodtál, de már vége. Aludj tovább nyugodtan!" Ha el akarja mesélni, mi ijesztette meg, hagyjuk, hadd beszéljen róla. Fontos, hogy végighallgassuk, és komolyan vegyük. Persze nem azt, hogy a szekrényben kísértetek vannak, hanem azt, hogy számára ez egy pillanatig teljesen valóságosnak tűnt. Ne nevessük ki a képtelen ötletei miatt, és ne mondjuk, hogy szedje össze magát, ne legyen már olyan gyáva kukac.

A gyereknek éreznie kell, hogy bár mi, felnőttek nem félünk, és nem látjuk azokat a szörnyeket, amikről ő beszél, az ijedtségét mégis valóságosnak fogadjuk el. Ha néhány biztató szótól nem nyugodott meg, felgyújthatjuk a kislámpát, hogy világosban megnézhesse, mik azok a tárgyak, melyeknek az árnyéka sötétben annyira ijesztőnek látszott. A lámpát akár égve is hagyhatjuk, a szobája ajtaját sem kell becsukni, ha neki úgy biztonságosabb érzés. Az együtt alvást, mint megnyugtatási módszert azonban lehetőleg csak a legvégső esetben válasszuk.

Nagy segítséget nyújthatunk gyermekünknek a jókedvű, veszekedéstől mentes elalvásban és a rémálmok elkerülésében azzal, ha a lefekvéshez készülődést és az ébrenlétből az alvásba valóátmenet idejét minél meghittebben, harmonikusabban alakítjuk ki. Fontos, hogy a szülő esténként legalább pár percre leüljön a kicsi ágya mellé. A mesét minden gyerek szereti, és sokaknak van kedvenc altatódaluk vagy lefekvős versikéjük is. Segít a nappal érzelmi lezárásában, ha átbeszéljük, mi történt vele az iskolában, és mindkettőnket jókedvre deríthet, ha az elkövetkező napok, vagy a hétvége várva várt programjait együtt számba vesszük.

A közös tévézés a lefekvési ceremónia szempontjából csak látszólag együtt töltött idő: bármilyen könnyed és szórakoztató legyen is egy koraesti műsor, a sötétben egyedül alvás és a szülőktől való elválás szorongását a mama és a papa ölelése, néhány perc együtt duruzsolás az ágyban sokkal jobban feledteti. A kardos, kalandos, pisztolyos krimik felkavaró, szorongáskeltő hatására talán felesleges külön felhívni a figyelmet.
A gyermekkori rossz álmok, a sötéttől, az árnyaktól és a neszektől való félelem tehát bizonyos mértékig normális jelenség, a fejlődés szükséges velejárója. Ha azonban a gyerek életében túlságosan sok a feszültség, az érzelmi konfliktus, ha nehezen feldolgozható események történnek, a rémálmok is gyakoribbá válhatnak. Ha azt vesszük észre, hogy az éjszakai felriadás már nem csak szórványos jelenség, hanem mindennapjaink részévé válik, ha szaporodnak a lefekvés körüli harcok, ha gyermekünk sokáig ébren gubbaszt, mert nem mer elaludni, vagy, ha már annyira fél a sötéttől, hogy egyedül be sem megy a szobájába, akkor puszta gyermeki érzékenységnél már többről van szó. Ilyenkor át kell gondolnunk, hogyan tehermentesíthetnénk érzelmileg a kicsit, mi lehet az nappal, amivel éjszaka ennyire nehéz megküzdenie. Ha tanácstalanok vagyunk vagy ha látszólag semmi nem segít, forduljunk a kérdéssel gyermekpszichológushoz!

Győrfi Anna