Az ír példa
2003/12/18 08:00
755 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
Az országban sokat utazók jól tudják, hogy a szemétlerakók környékén mennyi könnyű nejlonszatyrot hord szét a szél, elcsúfítva ezzel a tájat. Írországban a szinte állandóan fújó erős szél miatt ez nagy problémát okozott a hazájuk szépségére büszke embereknek. Kormányuk ezt úgy orvosolta, hogy termékdíjat vezetett be a szatyrokra, amit a lakossággal fizetetett meg, választás elé állítva a lakosságot. Vagy drága műanyag szatyorba pakolnak, vagy otthonról hozott táskákba. Az írek az utóbbit válsztották.

Nem mindenki tudja, hogy egy üres műanyag mosogatószeres flakon körülbelül 100 gramm súlyú, értékes műanyagból áll, előállításához olaj és energia szükséges és gyakran értékesebb, mint az az anyag, ami benne van. Néhány napig vagy hétig teljesíti célját, mielőtt a szemétbe kerül. Tény, hogy napjainkban több millió tonna műanyag csomagolószer, üveg és fólia kerül a szemétbe.

A környezetvédők egyik első számú közellensége a műanyag, mert zömében feldolgozhatatlan, lebonthatatlan hulladék keletkezik belőle. Mondjuk nejlonszatyor, amiből Írországban egyre kevesebbet használnak. A Lélegzet környezetvédelmi havilap írása szerint az ír kormány 2002 márciusában díjat vetett ki az üzletekben kapható műanyagszatyrokra, zacskókra, amelynek hatására ezek felhasználása 90 százalékkal csökkent.

Az íreknek, akik nagyon büszkék országuk tájképére és előbbre tartják az épített, mesterséges környezetnél, már régóta szúrta a szemét a szinte állandóan fújó erős szél által széthordott sok-sok műanyagzacskó. A problémát megpróbálták állami szinten kezelni, termékdíjat - pontosan 0,15 eurót darabonként - vezetettek be a szatyrokra. Ezzel az eredeti elképzeléssel ellentétben nem a gyártókat és a kereskedőket sújotta a díj, hanem a vásárlókat állította választás elé. Vagy hoznak magukkal otthonról táskát, vagy kifizetik a nejlonszatyor körülbelül 35-40 forintot jelentő árát. Az ebből befolyó bevételeket a Környezetvédelmi Alapba juttatják, melyet szétosztanak. Fedezik belőle egyebek mellett a termékdíjjal járó adminisztrációs költségeket, környezetvédelmi programokat támogatnak, környezeti nevelésre és oktatásra költenek.

Az attól való félelem, hogy a díj bevezetését a lakosság felháborodással fogja fogadni, nem vált valóra. Egy közvélemény-kutatás kimutatta, hogy az emberek összességében a díj mellett foglaltak állást. A megkérdezettek többsége azt válaszolta, hogy az otthonról vitt szatyrok kényelmesebbé tették a vásárlást. Arról pedig külön örömmel számoltak be a jó írek, hogy a díj kivetése kedvezően hatott a környezetre, ugyanis észrevehetően csökkent a repdeső szatyrok száma. Szociális helyzettől és a környezettudatosság mértékétől függetlenül mindenki ezen a véleményen volt.

A sikerben nagy szerepe volt Noel Dempsey környezetvédelmi miniszternek, akinek fő célja az volt, hogy általában a környezettudatos magatartásra neveljen, amit elég alacsony áron sikerült elérni. A számítások szerint az egész 1,2 millió euró egyszeri indulási, 350 ezer euró évi adminisztrációs és 358 ezer euró reklámköltséget emésztett fel. Amint az Írországban bebizonyosodott, az emberek képesek áldozni a környezetükért, ha annak van látszatja.