Az óceán ajándékának nevezik azokat, a sekély vízállású homokpadokat, amelyeken az élet változatos formái jöttek létre. A mély vizű óceánok általában kevesebb élőlényt tudnak eltartani, mint a kisebb vízállású part menti vizek, ugyanis a táplálkozáshoz szükséges szerves, illetve ásványi anyagok a tengerfenéken ülepednek le. A mély vizekbe a legtöbb élőlény az óriási nyomás miatt képtelen eljutni.

A Világörökség nemzeti parkjait bemutató sorozatunkban az óceán ajándékai közül kerül egy bemutatásra. Az afrikai kontinens egyik legkevésbé ismert országában, Mauritániában található az 1989-ben a Világörökség részévé nyilvánított, 1 200 000 hektár területű Arguin-homokpad Nemzeti Park. Mauritánia az Atlanti-óceán partján fekszik, területének nagy részét a Szahara homokdűnéi foglalják el.

Az Arguin-homokpadról a nyugati felfedezők közül elsőként egy portugál hajós, Nuno Tristao, 1443-ban tesz említést. A sekély víz miatt a környéktől rettegtek a hajósok. Itt futott zátonyra a Medúza nevű francia hajó, amelyet a Géricault által megfestett a Medúza tutaján című festmény tett híressé. A szóbanforgó tutaj utasai olyan sokáig hánykolódtak étlen-szomjan a nyílt tengeren, hogy szorult helyzetükben saját halottaikat fogyasztották el. E tragikus eset kapcsán vált híressé a homokpad. Különleges állatvilágát azonban csak a múlt század hatvanas éveiben vették számba.

A park határai majdnem tökéletes téglalap-formát alkotnak, melynek észak-déli oldalai nagyjából 200 kilométer, a kelet-nyugati oldalai pedig 80 kilométer hosszúak. Három jól elkülöníthető térséget foglal magába: egy körülbelül 600 000 hektáros szárazföldi zónát; az óceán parti területeket, amelyekhez számos sziget is tartozik; végül a tengeri zónát, melynek sekély vize - csak néhány helyen haladja meg az öt métert - hihetetlen gazdagságú élővilágnak ad otthont.

Az Arguin szárazföldi területeit a Szahara nyugati homokdűnéi foglalják el, ahol évente átlagosan 30-40 milliméter eső esik. A főként szaharai fajokból álló növényzet kialakulásában mediterrán hatás is észrevehető. A cserjék közül említést érdemel az akácia; a zuchunfa, aminek termése ehető olajos magvakat rejt; valamint a balzsamos kutyatej és az eszpartófű. A sivatag legérdekesebb lakója a dorkász gazella. E kicsiny termetű (50-60 centiméteres marmagasságú, súlya nem haladja meg a 25 kilogrammot) gazellafaj valaha óriási területeket népesített be Nyugat-Szaharában, a XX. század középére azonban a kihalás szélére került. Megmaradt példányainak többsége a nemzeti parkban, főként Tidra szigetén él. Tidra a legnagyobb parkhoz tartozó sziget, közelében szenvedett hajótörést a Medúza. A homoktenger rejtekhelyet biztosít néhány ragadozónak is, a nagy fülekkel rendelkező sivatagi rókának, az afrikai vadmacskának, a homoki macskának és a ritka sávos hiénának.

A part menti területek valamivel több csapadékhoz jutnak a sivataghoz képest, ami a vegetáción is meglátszik: sziksó-füvek, ballagófüvek és sóballák küzdenek a homokkal és a gyakori hurrikánokkal az életben maradásért. Az alacsony vízszintnek köszönhetően a parthoz közel sok sziget található. A már említett Tidra sziget fontos régészeti lelőhely, az idevetődő nomád népek valaha temetőként használták, erre utal neve is, ami azt jelenti, hogy "a lelkek nyughelye". A nemzeti park névadója az Arguin-sziget az arany- és a rabszolga kereskedelem központja volt.

A tengeri zónában a Mexikói-öböl felől érkező áramlatok felkavarják a tengeri üledéket, aminek jóvoltából rengeteg plankton és halraj tanyázik itt. A halászok leggyakoribb zsákmányát a pérhal-félék alkotják. Az áramlatoknak köszönhetően a tengermelléki terület is igen gazdag élővilággal bír. Színpompás vízivirágok képeznek sűrű növényzetet és egy 3100 hektáros rétség is kialakult, amelyet egy kétéltű pázsitfű-féle ural.

A vidék gazdag flórája és faunája hatalmas madárrajokat vonzott ide. 249 fajt regisztráltak, melyből 108 őshonos fészkelő, a többi költöző madár. A nagyon enyhe tél miatt, mintegy kétmillió európai vándormadár tölti itt novembertől márciusig az idejét. A fészkelő madarak közül a rózsás pelikán és a kanalas gém a legjelentősebbek. Szintén jellemző a sárgacsőrű gólya, a nagy kárókatona, számtalan csér- és sirályfaj. A leghíresebb költöző itt valószínűleg a rózsás flamingó, rajta kívül pedig találkozhatunk parti lilékkel, sarki partfutókkal, piroslábú cankókkal és kis godákkal. Arguin vizei különféle tengeri teknősöknek is otthont adnak. Négy veszélyeztetett faj rakja le itt rendszeresen tojásait: a kérges-, az ál-cserepes, a leves- és a cserepes teknős.

A nemzeti parkhoz tartozik egy 200 hektáros rezervátum, amely a világon egyedülállóan egy néhány száz egyedből álló barátfóka-kolónia otthona. Ez a fókafaj a melegebb vizeket kedveli, kisebb csoportokban előfordul a Földközi-tengertől a szenegáli partokig terjedő partszakaszon is. A túlzott halászat és az élőhelyek beszűkülése következtében számuk annyira megfogyatkozott, hogy a világ egyik legveszélyeztetebb emlősállata.

A faj fennmaradását talán csak az Arguin-homokpadon élő néhány száz barátfóka tudja biztosítani, akik közül tenyésztési céllal rendszeresen befognak néhány állatot, hogy kölykeiket máshol engedjék szabadon.