Egyiptom
Az egyiptomiak elsősorban vallási és kereskedelmi céllal keltek útra, ennek megfelelően alakították ki utazásaik útvonalát is. Természetes közlekedési lehetőségként állt rendelkezésükre a Nílus.
A sivatagi terep miatt komolyabb utakat nem kellett építeniük, a homokos terület a karavánok útjául szolgált. Ilyen - például a Vörös-tenger felé haladó - karavánhoz csatlakozhatott az, aki Indiába szeretett volna eljutni. Az utak mellett működő karavánszerájokban a fáradt utas megpihenhetett, ezeken az állomásokon kialakított templomokban áldozatot is bemutathattak az isteneiknek. Különleges élményt jelenthetett a piramisokhoz és a templomokhoz vezető úton végighaladni, hiszen szobrokkal övezték és ki is kövezték ezeket.
Kína
A kínai utak, és az utazás története a Csou-dinasztia idejébe vezet vissza (Kr.e. IX-III. század). A kínaiak értettek a kocsik elkészítéséhez, és ezeknek a járműveknek a használata olyan elterjedt lehetett, hogy városaik előírt utcaméretét is kocsiszélességben adták meg.
A császárnak 12 évenként udvartartásával együtt körbe kellett utaznia birodalmát, úgy gondolták, ez a leghatásosabb ellenőrzés.
A kínai utazók számára komoly próbatételt jelentett, hogy az ország területének jelentős részét lösztakaró borította, amibe a csapadékvíz mély árkokat, szakadékokat vájt. Ez az erodáló folyamat, természetesen, nem kerülte el az utakat sem, hiszen a kerekek és az állatok patái által fellazított löszt a szél elhordta, maguk az utak lemélyültnek. Ez az oka annak, hogy gyakran szükségessé vált az utak áthelyezése is.
A kínai állam gondoskodott az utazókról, hiszen 10 Li (4420 méter) távolságra kisebb fogadókat, 30 Li (13260 méter) távolságra pedig nagyobb vendéglátóhelyeket építettek.
A kínai utazók sem csak szárazföldön utaztak, a folyók és a kiépített csatornahálózat lehetővé tette a vízi közlekedést is.
India
India a távolsági kereskedelem egyik célpontja és kiinduló országa volt már az ókorban is. Ez a tényező feltételezte a jó úthálózat meglétét, az utazók kényelmét szolgáló fogadók, árnyas pihenőhelyek telepítését. A források szerint működtek olyan hivatalos szervek, amelyeknek az utak gondozása és állapotának javítása volt a munkája. Asóka uralkodása (Kr.e. III. század) alatt született meg az a törvény, amelynek tanúsága szerint külön figyelmet fordított az uralkodó az utazók megfelelő informálására, hiszen meghatározott távolságra kőoszlopokat helyeztek el, s ezeken feltüntették a távolságokat és az útelágazásokat is.
Az ókori Indiában utazó idegen meglepetéssel állapíthatta meg, hogy az országutak a falvak közepén keresztezték egymást, itt állt egy szent fa, alatta istenszobrok, ahol a vándorok imákat mondtak útjuk sikeres teljesüléséért könyörögve. Ezek mellett a kereszteződések mellett menházak várták a betérőket, itt ingyen italt, rizsvizet kaptak az arra rászorulók.
Perzsia
Bár a perzsa utak megépítése elsősorban a hadsereg minél gyorsabb mozgósítását szolgálta, kialakításuknál fontos cél volt, hogy a satrapiákat összekössék a fővárossal Szuzával. A földrajzi adottságoknak megfelelően szárazföldi utakat készítettek, a vízi közlekedés háttérbe szorult, a Tigrisen például nem hajózhatott volna végig egy kíváncsi ember, hiszen az öntözővíz biztosítása érdekében felhúzott keresztgátak lehetetlenné tették ezt.
A kalandra és gyönyörű látványosságokra vágyó utazónak a Szuzából Szardesbe és Ephezoszba vezető úgynevezett királyi utat ajánlhatná egy ókori turistakalauz. Az 2600 kilométer hosszú út mentén épült templomok, paloták, a felállított szobrok pompás látványáról, az állami felügyelők által szavatolt biztonságról a görög Hérodotosz is dicsérő szavakkal emlékezett meg. A Perzsa Birodalmat meghódító Nagy Sándor és a hellenisztikus államok uralkodói tisztában voltak az úthálózat fontosságával, ezért gondot fordítottak annak szinten tartására is.
További érdekes oldalak:
- Sulinet Tudásbázis - Az őskor és az ókor világa
Farkas Judit cikke
