Beszélgetés Csörgő Tibor ökológussal
2000/10/22 08:00
1433 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
Ebben az interjúban egy vérbeli terepbiológus szólal meg. Elmondja, hogyan lett biológus, milyen módszerekkel dolgozik, mit tart a biológia legfontosabb kérdéseinek és hogyan kell letörni a marhahús árát.

Beszélgetés Csörgő Tiborral

az ELTE Állatszervezettani tanszékének oktatójával, az ócsai madárgyűrűző tábor vezetőjével

Hogyan lettél biológus?

Nem tudom. Már három évesen ültem a hangyabolyban és néztem, mit csinálnak a hangyák. Talán fejre ejtett a bába. Még iskolába sem jártam, mikor édesanyám ebéd után egy-egy Kittenberger történetet olvasott nekem. Alvás előtt még becserkésztünk együtt egy orrszarvút, aztán mehettem az ágyba. Egyértelmű volt, hogy Afrika-vadász leszek és halál az oroszlánokra! Tudod mit, fogjuk a Kittenbergerre, ha valakire muszáj.

Miért a madarak a kedvenceid?

Ezt sem tudom igazán. Nyolcadikos koromban kaptam meg az első távcsövemet. És akkoriban jelent meg a Peterson-Mountfort-Hollom féle Európa madarai, azzal már lehetett jól azonosítani a fajokat. '73-ban végzős gimnazistaként voltam a Velencei-tónál a Madárvártán, ott nagyon megtetszett a túloldali, dinnyési nádas, a következő évben már én szerveztem gyűrűző tábort oda. Ekkoriban kezdődött el sok minden a vonuláskutatásban Magyarországon. 1973-ban Szentendrey Géza szervezte az első gyűrűző tábort a Janda kulcsosházhoz, 1974-ben Kisorosziba. A minta a lengyel Actio Baltica volt, sokat segített nekünk egy lengyel madarász Roman Holinsky. Így kezdődött el a magyar rendszeres vonuláskutatás, az Actio Hungarica. Én kezdetben a magam tábora mellett mindenhol ott voltam. 1974-ben Dinnyésen megfogtuk a csíkosfejű nádiposzátát, elsőként a Dunántúlon. Dinnyésen 1982-ig minden nyáron volt táborunk.

Közben egyetemre jártál?

Igen, Szegedre biológia-kémia szakra. Ott találkoztam Gallé Lászlóval, aki hangyaökológiával foglalkozott. De gyerekkorában ő is madarászott, nála lehetett szakdolgozni. Azt mondogatta mindig: "Én is madarász voltam, csak megjött az eszem."

Szeged főleg a molekuláris kutatásairól híres, hogyan illett be oda egy ökológus?

Sehogy. Nem én voltam a biokémikusok szeme fénye. Volt egy tanárom, aki meg is mondta: "Az, hogy egy madár kék, még nem tudomány, az, hogy milyen enzim hatására kék, az már tudomány." Én viszont szeretem látni azt, amivel foglalkozom. A szakdolgozatomat és a doktorimat is a dinnyési tábor eredményeiből írtam.

Az egyetem után rögtön kutató lettél?

Igen, de ez nem ment egyszerűen. Akkoriban akinek tanári diplomája volt, három tanári állásra kellett, hogy jelentkezzen, csak az után választhatott szabadon állást. Engem hívtak az Akadémiára a vízimadár kutatócsoporthoz, de csak úgy nem mehettem. Végigkérdeztem hát az évfolyamtársaimat, kinek ígértek biztosra állást. Találtam is hármat, na, oda gyorsan beadtam a jelentkezésemet, postafordultával kaptam is az elutasításokat. Ezután már mehettem az Akadémiára. Ez sem volt egyszerű. Beállítottam augusztus végén, felvettem a szebbik nyakkendőmet, mondtam, itt vagyok. Ott meg kérdezték, minek. Két hónap múlva lett csak meg az állásom, addig a Budakeszi gyűrűző táborban laktam. De novembertől már tudományos segédmunkatárs lehettem az ELTE Állatrendszertani Tanszékén. Aztán egy év múlva megszüntették a kutatócsoportot, de átvett minket az Állatszervezettani Tanszék. Így lett belőlem anatómia oktató, azóta is tartok szervezettan gyakorlatokat, bár a kutatásaimnak semmi köze az anatómiához.

Mi is most a kutatásod helyszíne?

Az ócsai láp. 1981-ben jöttünk ide, akkoriban lett védett a terület és a természetvédelem akart egy monitoring vizsgálatot. Kérészeket, tegzeseket gyűjtöttünk, a madárvilágot mértük fel. Akkor tetszett meg a hely. Aztán 1983-ban már kerestük azt a helyet, ahol a legjobban lehetne gyűrűzőtábort csinálni és ki is választottuk ezt, ahol most is vagyunk. Ez akkoriban szemétlerakó volt. Kezdetben nem volt itt semmi, csak négy betongerenda, közte égett a tűz, aztán felépült a torony és lassan a többi épület is. Ez az egyetlen madárvárta, ahol nemcsak vonulási időszakban, hanem egész évben folyik a munka. Mi minden hétvégén itt vagyunk. Abban, hogy ez létrejöhessen persze nagyon sok barát, önkéntes, fiatal munkája van benne, akik jól érezték és érzik itt magukat és szívesen dolgoznak is.

Merrefelé dolgoztál még?

Megpróbáltuk táborokkal követni azoknak a madaraknak az útvonalait, amiket itt megfogunk. 1989-ben kezdtünk gyűrűzni a Vajdaságban, aztán 1991-től a horvát tengerparton, de közbejött a háború. 1990-ben Bulgáriában is próbálkoztunk, de az sem ment, alapvető ellátási gondok voltak, a tábor végére úgy éreztük az éhhalál fenyeget. Aztán 1991 és 1994 között Romániában a Duna-deltában gyűrűztünk. 1993 és 1997 között Olaszországban a Bergamói Alpokban, ugyanebben az időben Tunéziában is, 1993-ban Szenegálban is dolgoztam. Tavaly és tavalyelőtt Kenyában voltunk és idén Egyiptomba készülünk a Sínai-félszigetre. De a legfontosabb kutatási terület továbbra is Ócsa. Itt sem csak a madarakat vizsgáljuk, folynak kutatások a halakról, gerinctelenekről, kisemlősökről, vízkémiáról.

És mit céloznak meg ezek a kutatások?

Természetesen ökológiai problémákra keressük a válaszokat. A madárgyűrűzés csak egy módszer, egyéni jelölési módszer, és ezért nagyon hasznos, sok kérdés feltételét teszi lehetővé. Ezek az egyed szintjétől az ökoszisztéma szintjéig értelmezhetők. Érdekelhet csak magában a madár. Pl., hogy merre vonul? Erre nagytestű madarak, mondjuk nagykócsag, esetében a gyűrűzés is elég, hiszen a gyűrűzöttek 1%-át visszafogják, kisénekeseknél ez az arány már 0,01%, ott tehát más módszerekre, biometriára is szükség van. A szárny alakjából eldönthető egyes madarakról, hogy Skandináviából vagy éppen Csehországból érkeztek-e. De feltehetek másfajta kérdéseket is, mennyire hűségesek a területükhöz (ez már a területről is szól), hogyan vedlenek, melyik napszakban aktívak. De ha már jól ismerem a madarat, akkor rajta keresztül az egész ökoszisztémáról is sokat megtudhatok, hiszen a madár is része ennek a bonyolult hálózatnak. A madár is lehet indikátor, bármi, aminek jól ismerem a viselkedését. Ez a láp például az utóbbi húsz évben elkezdett kiszáradni. Egyrészt az aszályos évek, másrészt a környező területeken folyó mezőgazdasági tevékenység miatt. Legsúlyosabb '91-'93-ban volt a helyzet, ekkor a fajhasonlósági index a kezdőévhez, '83-hoz képest csak 40% volt. Azóta megjött az eső és gátakkal, csatornákkal megemeltük a vízszintet, mára fajhasonlóság visszaállt 90%-ra.

Na jó, jó, de mi értelme van ennek? Olcsóbb lesz ettől a hús?

Idefigyelj, megfogunk három vagon ökörszemet és a marhahús árát is lenyomjuk.

De komolyabban, miért jó ezeket tudni?

Mert tudni jó. De ezáltal ismerhetjük meg, hogyan működik a rendszer. Ez az egész európai ökológiai rendszer egy nagyon új dolog, hiszen a jégkorszak óta alakult ki. Sőt alakul még most is. És ezt a változást mi is nyomon követhetjük, sőt ki is mérhetjük. Ki gondolta volna, hogy a téli madáretetés Angliában evolúciós tényezővé válhat? De tény, hogy Nyugat-Európából az ötvenes, hatvanas évektől már nem Spanyolországba, hanem Angliába mennek telelni a barátposzáták. Vagy a városi feketerigó-populációk kialakulása is hasonló, szinte jelzi, hogy mikortól tekinthetünk egy települést nagyvárosnak. Párizsban 1880 táján jelentek meg a városi feketerigók, Londonban 1890 körül, Budapesten 1930 környékén, míg Miskolcon csak a '70-es években. Ez nagyon izgalmas dolog, hogy a szemünk láttára zajlanak le evolúciós folyamatok.

Jó, jó, de mégis milyen haszna lehet ezeknek a kutatásoknak?

Gondolj csak arra, amit pont erről az ócsai területről mondtam el. Itt nekünk kellett rekonstrukciós munkát végeznünk. Itt Európában a védendő területek soha nem elég nagyok, hogy önfenntartóak legyenek, aktív természetvédelemre van szükség, nekünk is be kell szállnunk. Most például a nyílt vízfelületek visszaállítása a célunk, hiszen bármilyen rendszerben mindig a heterogenitás a legfontosabb, ezért van kiemelkedő szerepe a szegélyeknek, mindig a szegélyek a legizgalmasabbak. Ahhoz azonban, hogy sikerrel tudjunk beavatkozni, nagyon jól kell ismernünk a területet. Ezért gyűjtöttünk össze minden lehetséges anyagot, még a '60-as évektől kezdve, amikor megszűnt a tőzegbányászat, ezért röpködünk sárkányrepülővel és készítünk légifelvételeket. De ezért kell ismernünk, pont a madarakon keresztül, a rendszer belső működését is.

Te mit tartasz a biológia kulcskérdésének?

Ha van kulcskérdés, akkor az, hogyan éljük túl a következő száz évet. Nem mintha erre lenne válasz, hiszen úgy sem éljük túl. Ennek ellenére az ökológia mostohagyereke a biológiának. Nobel-díjat sem adnak érte, hiszen csak orvosi Nobel-díj van, a nagy kutatási pénzek nem erre mennek.

Nagyon sok pénz van az agykutatásra és sok adatunk is van már az idegrendszerről. De azt nem tudjuk, hogyan adjunk enni tíz év múlva az embereknek, mit kezdjünk a rezisztens kórokozótörzsekkel, honnan lesz ivóvizünk. És ezekre a kérdésekre az ökológia fog választ adni. Meg kellene értenünk a rendszer működését. A természet a sokféleségről, a heterogenitásról szól, a Homo sapiens tudatosan ez ellen dolgozik. Márpedig azt nem szabad elfelejteni, hogy az ember is biológiai lény. Ha van bennem némi optimizmus ezt illetően, akkor azért, mert úgy gondolom, a természet van annyira rugalmas, hogy egy ilyen behatást is, mint az ember, kiküszöböljön. Persze ennek, hogy az ökológia ilyen mostohagyerek sok oka van. Egy szabadföldi vizsgálatot például nehéz egységesíteni. A módszereket lehet, de akkor is történhet bármi, például hidegfront van Skandináviában, és teljesen másképp történik minden, mint korábban. Volt egy esténk például mikor két hálóval százharminc molnárfecskét fogtunk meg, se azóta, se azelőtt ott ilyen tömeget nem, akkor éppen így alakult. Még ha a módszerek egységesek is, akkor is legalább tíz év munkája kell, hogy valamit megtudj az eredményekből.

Végül is, mi ez, amit te csinálsz, munka vagy jó buli?

Nem lehet ezt elválasztani, akinek a tudomány nem buli, az valamit félreértett. Lehet valamit pénzért csinálni, ami kellemetlen, azt meg is kell fizetni. De akkor úgy is dolgozik az ember, a pénz meg úgyis mindig kevés. A kutatás viszont arról szól, hogy a hangya mozog az agyadban és dolgozol, ha emellé a létfenntartáshoz elég pénzt is adnak, az jó. Kutatni pénzért nem lehet. Ha kérdéseket akarsz feltenni a nagy büdös természet felé, akkor a töredékét fogod keresni annak, amit azok, akik majd használják az eredményeidet. De erre is vonatkozik, hogy nemcsak kenyérrel él az ember. Egy történész kutatásaiból sem lesz pénz soha, de egy egészséges társadalomnak tudnia kell, honnan jön, hová megy. Itt egyszerűen arról van szó, hogy vannak "elmebetegek", akik keresnek maguknak egy helyet, ahol kiélhetik a szenvedélyüket. De ilyenek nélkül sem működne a társadalom.